A felzárkózás évtizede

Bár a bölcsek szerint jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó, éppen tizenkét éve e hasábokon megkockáztattam azon prognózisomat, hogy a gazdasági felzárkózás és a társadalmi felemelkedés tekintetében a 21. század első évtizede visszavonhatatlanul elveszett számunkra. Mert míg az első Orbán-kormány alatt évente átlagosan két százalékponttal gyorsabban nőtt a magyar GDP, mint az Európai Unió átlaga, a 2002-es kormányváltást – az ígért „jóléti rendszerváltás” helyett – negatív gazdaságpolitikai fordulat követte.

Az MSZP–SZDSZ alkalmatlan kormányzása, sorozatos szarvashibái miatt a közép-európai régióban éllovasból sereghajtó lett Magyarország. Az elveszett évtized azt is jelenti, írtam három évvel később, hogy a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok súlyos öröksége jó ideig megnehezíti, hogy a második Orbán-kormány kiszabadítsa az országot a gazdasági, pénzügyi csapdákból és a társadalmi örvényekből, és visszatérjünk a dinamikus gazdasági, társadalmi fejlődés pályájára.

Lassan eltelik tíz év az Orbán Viktor idei bálványosi beszédében második – illiberális, avagy nemzeti – rendszerváltozásnak nevezett politikai fordulat óta, s jövő tavasszal félidejéhez érkezik a 2010–2030 közötti új korszak, amelynek végére a kormány szeretné elérni a magyar gazdaság és társadalom európai felzárkózását. Lehetséges ez? A nemrég elhunyt Horváth János közgazdász professzor híres mondását idézve: „ami létezik, az lehetséges”.

Az elmúlt kilencven évben hat növekedési ciklust mért a magyar gazdaságtörténet, s a sikeres válságkezelést és az új magyar modell beindítását követően 2013-ban kezdődött hatodik ciklus – az 1933 utáni helyreállítást kivéve – mutatja a legnagyobb mértékű felzárkózást. Növekedésünk 2013 óta átlagosan két százalékponttal haladja meg az unióét, és 2017 óta a magyar gazdaság az EU egyik éllovasa. Hazánk egy főre jutó GDP-je (ami a gazdasági fejlettség legfontosabb jelzőszáma) 2018-ban három százalékponttal emelkedve elérte az EU-28 átlagának 71 százalékát. Mivel az idén is a tavalyihoz hasonló, több mint három százalékpontos növekedési többletet ér el a magyar gazdaság az unióéhoz viszonyítva, 2019 végére várhatóan elérjük az EU-átlag 74 százalékát. Összehasonlításul: a rendszerváltozás idején még 45, 2002-ben viszont már 62 százalékon álltunk, ami 2010-re csupán 65 százalékra emelkedett – a szoclib kormányzás nyolc éve alatt alig közeledtünk „Európához”. Vagyis nem sokat tévedtem: a 2002–2012 közti évtized lényegében elveszett számunkra.

A gazdasági bővülés tavaly és idén is öt százalék körüli üteme a szakmai konszenzus szerint – főként külső okokból – nem tartható fenn. De annak tükrében, hogy az utóbbi pár évben az előrejelzések rendre alulbecsülték – minimum fél–egy százalékponttal – a magyar gazdaság várható teljesítményét, a kormány négy, az MNB 3,7 százalékos GDP-növekedési várakozása 2020-ra csak óvatosnak tűnik, míg az IMF 3,3 és különösen az Európai Bizottság 2,8 százalékos prognózisa több mint pesszimista. A jó hír az, hogy a legtöbb mérvadó elemzés, illetve előrejelzés szerint a belátható időn belül fennmaradhat a magyar gazdaság legalább két százalékpontos növekedési többlete a tartósan gyengélkedő unióshoz képest. Márpedig ez a plusz kell ahhoz, hogy a még 26 százalékpontos hátrányunkat ledolgozva tizenhárom éven belül, azaz 2032-ig elérjük az EU átlagos gazdasági fejlettségét és életminőségét.

Az évszázados magyar álom megvalósítása történelmi léptékben csupán karnyújtásnyira van. „Vásznunk dagad, hajónk előre megy” – ha tartjuk a jó irányt. Néhány nap múlva belépünk a felzárkózás évtizedébe.