Rab Irén

Vélemény és vita

Migrációs képeskönyv (2.)

Érdemes lenne összehasonlítani a szíveket érzékenyítő menekültvideót a Boszniából naponta jelentkező élő közvetítéssel

SEGÍTENI AKARÓ ÖNKÉNTESEK
(Leszbosz)

Egy koppenhágai fiatalember, név szerint Salam Aldeen, a dán fia­talok gondtalan életét élte egészen 2015-ig, amikor leszboszi nyaralása során hirtelen szembesült a menekültválsággal. Hazatérve barátaival civil szervezetet alapítottak, a Team Humanityt, hogy intézményes keretek között segítsenek a menekülteknek. A társaság visszautazott Leszboszra, ahova Törökország felől naponta ezrek érkeztek zsúfolásig tömött gumicsónakokon a tengeren át. Salam társaival kis hajókat szerzett, ott cirkáltak a part mentén, a felborult lélekvesztőkből átemelték az embereket. „Meg akartuk őket menteni a vízbefúlástól” – mondja. A görög hatóságok akkoriban is pokolian túlterheltek voltak, a parti őrség pedig egyszerűen felszívódott.

Egy téli éjszakán Salam segélyhívást kapott, ismeretlen férfi kereste egy tengeren hányódó túlzsúfolt csónakból. Néhány önkéntessel a veszélyben lévő menekültek keresésére indultak, de nem jutottak messzire: a görög parti őrség – csak jelen voltak valahogy! – letartóztatta őket. Embercsempészet volt a vád, és a görögök nem lacafacáztak: bilincs, börtön, semmi Nyugaton megszokott emberi jog. Salam tízezer euró ellenében később feltételes szabadlábra került, de nem hagyhatta el Görögországot. Az ügyész tíz év szabadságvesztést és ötvenezer euró pénzbüntetést helyezett kilátásba.

Mert az európai jog szerint embercsempésznek minősülhet bárki, aki embereket segít át illegálisan bármilyen határon, vagy kísérletet tesz erre. Még akkor is, ha humanitárius okokból cselekszik, ha életet ment. Állítólag az az EU új straté­giája, hogy a segíteni akaró önkénteseket szigorúan megbüntetik, ezzel félelmet keltenek a menekültek körében, mert azok megijednek, és nem jönnek többet Európába.

A dolog logikája több sebből vérzik. Viszont, ha van önkéntes hálózat, és a szál egyik végén az indulást szervező, a másik végén a fogadó önkéntes áll, akkor sokkal egyszerűbbnek tűnik az embersegítő/embercsempész képlet. Mindenesetre tavaly egyes országok frontális támadást indítottak a menekülteket segítő civil szervezetek (NGO-k) ellen. Vártam, hogy a Berliner Zeitung cikkében mikor bukkan elő Magyarország neve, de nem fértünk be a top háromba, olyan nagyhatalmak előztek meg minket, mint Olaszország, Görögország vagy a korrektségéről messze földön híres Dánia.

Elhagyási tilalom ide vagy oda, Salam a vizsgálati időszak alatt különböző bevándorlásbarát országokba látogatott el, és ott civil aktivistáknak előadást tartott a humanitárius kötelezettségekről. Magyarul önkénteseket toborzott. Útjait különböző alapítványok támogatták. Tavaly végre bírósági szakaszba érkezett az ügye, hogy mi lett az ítélet, arra nem sikerült rábukkannom. Annál inkább ő magára, aki szervezete élén ismét Leszboszon aktivizálódott. A Moria-menekülttábor mellett bérel egy elhagyott ipari területet, és péntekenként pelenkát, tejport, babakocsit és egyéb nyalánkságokat osztogat a rászorulóknak.

Salam szerint szégyen az Európai Unióra nézve a Moria-tábor, még a Közel-Keleten is jobbak a körülmények. Ha adnának neki egymillió eurót, ő abból paradicsomi állapotokat teremtene itt. Így viszont hetente csak kétszázötven embernek tud segíteni, a többiek könnyekkel a szemükben a kerítésen túlról nézik a szerencsés bejutottakat. Férfiaknak sincs a területre gyere be, csak nők és gyerekek sivítozhatnak ott örömükben. Ez remek hátteret nyújt a képi interjúhoz, sötét kaftános, burkába tekert, kiszolgáltatott, fiatal terhes nők és porban szaladgáló maszatos gyerekek a sárgamellényes hirtelenszőke dán lányok és a szemlátomást migrációs hátterű férfi önkéntesek gyűrűjében. Mert Salam sem igazi dán: iraki apától és moldáv anyától származik. A statisztika viszont dán állampolgárként tartja számon.

Érdemes lenne összehasonlítani a német szíveket érzékenyítő menekültvideót a hozzánk Boszniából naponta jelentkező élő közvetítéssel. Abból a németek semmit nem látnak, számukra a balkáni útvonalon nyugalom honol. Hogy a boszniai táborokat kizárólag fiatal, sötét tekintetű, agresszív férfiak lepik el, csak nálunk ismert és félelmetes jelenség. Bár, ha a mostani videóra érkezett hozzászólásokra gondolok, azt kell mondanom, hogy az átlag németet 2019-ben ilyen szívhez szóló tudósításokkal már nemigen lehet érzékenyíteni. A Willkommenskultur hatását mindenki a bőrén érzi.

TÉRFIGYELŐ KAMERÁK KORA
(Augsburg)

Ezt a friss esetet mindenki ismeri. Az augsburgi karácsonyi vásáron Mikulás napján késő este egy helyi hivatásos tűzoltó rászólt egy fiatalokból álló csoportra, mert zavarta a viselkedésük. Az egyik srác egy jól irányzott balegyenessel leütötte, aztán a földön fekvő középkorú férfit a többiek még egy kicsit megrugdalták. A kiérkező mentő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A tűzoltó segítségére siető barátja súlyos testi sértésnek számító ütéseket kapott az arcába.

A tér jól be volt kamerázva, a kölni szilveszter óta minden város és falu közösségi terén térfigyelő rendszer épült ki, hogy támadás esetén segítse a rendőrség munkáját. Eleinte társadalmi vitát akartak folytatni a kamerákról, hogy elég demokratikusak-e, hiszen Németország mégiscsak jogállam. Vannak, akik elfogadják, sőt igénylik a kamerák jelenlétét, de a többségnek számító haladó mozgalmárok nem, mert nekik így a személyiségi jogaik megsérülnek. Az adatvédelmi biztos a jog talaján állva őket támogatta, ezért a biztonsági szervek hamar letettek a demokratikus szándékról, és suttyomban építették ki a térfigyelő rendszereket.

A kamerák beállításánál talán ügyeltek kicsit arra, hogy az arcok takarásban maradjanak, mert ugyan a verekedést élesben rögzítette a kamera, de az elkövetőknek csak a ruhájuk márkája látszott tisztán, az arcuk nem. A rendőröket dicséri, hogy mégis harminchat óra alatt elfogták a tetteseket, szám szerint hét, tizenhét és húsz év közötti fiatalt. Valamennyien augsburgi lakosok, az identitásukat viszont a nyomozás eredményességére hivatkozva a rendőrség egyelőre nem közli.

A sajtókonferencia korrekt volt, elmondták, mi történt, és a nyomozásból annyit, ami szerintük a nyilvánosságra tartozik. A kihallgatott szemtanúk például azt mondták, hogy a fiúk bár németül beszéltek, de nem németek voltak. Kelet-euró­pai akcentusuk volt, mondják, kinézetük alapján talán romák lehettek. Eszerint romázni már lehet, kelet-európaira gyanakodni is, de migránsozni nem szabad, az sérti a menekültek jogait. Aztán kiderült, hogy a halálos ütést behúzó elkövető német ugyan, de ezen kívül még van két állampolgársága, egy török és egy libanoni. A kelet-európai roma pedig már itt született olasz. A galeri egyes tagjait különböző kisebb bűncselekmények miatt jól ismerték a rendőrségen.

Aggodalomra azonban semmi ok. A bűnügyi statisztikai adatok szerint öt és fél millió bűncselekmény történt tavaly Németországban, azaz napi szinten tizenötezer, de ez 3,6 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben volt. A szocialista kriminálpszichológus úgy látja, hogy az erőszakra való késztetés a fiatalok körében visszaesőben van, mert változnak a kulturális szokások, sikeres a társadalmi integráció. A szülői minta is javult, kevesebb verést és több szeretetet kapnak otthon a gyerekek. Húsz éve még a török származású fiatalok negyvenegy százaléka gondolta, hogy sértésre tettekkel, azaz ökölcsapással kell reagálni, ma már csak tíz százalék.

Kérdés persze, hogy kiket mértek, mert a történések egészen mást mutatnak. A bűnügyi statisztikában ugyanis a külföldi elkövetők túl vannak reprezentálva. Tavaly 386 gyilkosság történt, ennek negyvenhárom százalékát pedig német útlevéllel sem rendelkező, azaz az utóbbi években bevándorolt személyek követték el.

EGY KIS STATISZTIKA
(Ausztria)

A bűnügyi statisztika Ausztriá­ban is javulást mutat. Az elmúlt évi adatokhoz képest az életellenes bűncselekmények – magyarul gyilkosságok – száma tíz százalékkal csökkent. A belügyminiszter büszke a mutatókra, mert azt jelzik, hogy a közbiztonság javult. Csakhogy még nincs vége az évnek, és ha kicsit megpiszkáljuk a százalék mögött a számokat, kiderül, hogy osztrák szomszédaink a gyilkosságok visszaszorulása terén még mindig az európai sereghajtók közé tartoznak.

Tavaly ötvenhét gyilkosság történt, idén november végéig ötvenkettő, de a nők sérelmére elkövetett nem változott, nevezetesen harminchárom maradt. Kilencven százalékukat éppen aktuális vagy egykori partnerük tette el láb alól, féltékenységből, bosszúból vagy véletlenül, merthogy megölni nem, csak megfegyelmezni akarta az asszonyt, hogy emlékeztesse rá, ki az úr a háznál! „Nem akartam én megölni, csak kicsit odaszúrtam” – védekezett a legutóbbi elkövető, egy Bécsben élő hatvankét éves afgán, akit már nagyon zavart, hogy ötvenéves neje még mindig gyereket szül, ezért sem nyugalom, sem elég pénz nincs a háznál.

Hivatalos helyen persze állítják, hogy az erőszak nem kulturális jelenség, de a statisztikát piszkálgatva kiderül, hogy bizony, amíg a lakosság tizenhat százaléka, addig a gyilkossággal gyanúsítottak fele külföldi, korrektül fogalmazva migrációs hátterű.

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Hit és elvakultság

Ā„Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek”

Kő András

Kő András

Fájdalom

ĀKarácsonyra készülődtünk. Az esti New York ragyogott. A fényparádé olyan volt, mintha a város épületei versenyeztek volna egymással: melyikük pompája a legszebb

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom