Akik vihart arattak

A történet egészen az első világháborút követő párizsi békeszerződésekig vezethető vissza, amikor a török birodalom területét vonalzóval osztották szét előtte sohasem létezett államok között: az új, „önálló” Szíria akkor francia mandátum, azaz gyámság alá került.

Az arabok felkeltek a franciák ellen, akik, Van Loon szavaival, kénytelenek voltak egy sereg akasztófát létesíteni, csak úgy tudták helyzetüket biztosítani. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a térség regionális nagyhatalma, Törökország – Erdoğan elnök újoszmán álmait követve – most a rendcsináló szerepében lép fel.

A Nyugat egykor Nasszert, a népvezért éppúgy le akarta söpörni a történelem színpadáról, mint most Aszad elnököt: az eredmény ezúttal is tömeghalál és legalább tízmillió szír menekült, akikből egymillió Németországban kapott menedéket, négymillióan pedig török részen várnak a sorsukra. (S mint a szuezi háború után Nasszer, az iraki kőolaj biztosításáért vívott háború után Aszad is a helyén maradt.) Az ország második városa, a gyönyörű Aleppo éppúgy a földig van rombolva, mint Drezda volt 1945-ben – írja a szerző, s Obama elnök csak az utolsó pillanatban lépett vissza attól, hogy a náci Németországhoz hasonlóan szétbombázza Szíriát.

Az Egyesült Államok bombázásaiért és rossz katonai stratégiájáért pedig Európa lakossága fizet: a tömeges migráció 2015 óta folyamatos. S a térségben folyik tovább az új „harmincéves háború”: Szaúd-Arábia Jemennel a szegények elleni háborújában felfegyverzett bengáliai és kelet-pakisztáni vendégmunkásokat vet be kolumbiai zsoldosok vezetésével. És Észak-Afrika is robbanásveszélyes – így Lüders –, hiszen a kilencvenmilliós Egyiptom a gazdasági szétesés küszöbén áll, Líbia pedig már régen, a francia bombázások óta olyan frontország, amelynek állami léte megszűnt.

S miközben az arab világ a csapások özönét szenvedi el, a Nyugat egy lépést se tesz a megígért arab megújhodás felé.
A külvárosi gettók Franciaországban, Belgiumban és Németországban idegen, bevándorlókkal telt szigetek. A fiatalok identitása a befogadó társadalommal szemben alakul ki, lázadásra, bűnözésre és bosszúra hajlamosak. Ha lenne rendőrterror a társadalom peremén élő, idegen identitású bevándorlókkal szemben, az a hagyományos demokrácia alapjait veszélyeztetné, ám hiánya a többségi társadalom szorongásához és kiszolgáltatottságának érzéséhez vezet. A fiatalok számára az iszlám hit nem csupán vallás, hanem az önmegvalósítás eszköze is egy olyan társadalomban, amelyet nem szeretnek.

Nem csoda, hiszen a nyugati társadalmak reakciói komikusak. Még inkább a hivataloké. Csak egy példa: az UNESCO egyik unatkozó cenzora kiszúrta, hogy a belga kisváros, Aalst hagyományos karneváli felvonulásán a zsidó maszkosoknak kampós orruk és pajeszuk van, és szimbolikusan pénzes ládát is visznek magukkal. A vád: antiszemitizmus keltése. A város polgármestere ragaszkodott a hagyományokhoz, és végül kérte, az aalsti karnevált inkább töröljék a világörökségek listájáról, jó lesz nekik, ahogyan eddig volt.