Politikus, hallgass (meg)!

Pilinszky János egyik találó mondata így hangzik: „A beszéd hallgatással kezdődik, meghallgatással.” Öt szó mindössze, de a közéleti szerepvállalóknak egy egész életre szóló útravaló. Azt is mondhatnánk, a siker kulcsa, hiszen mindazoknak, akiket képviselnek, van véleményük, még ha nem is épp pontos, szép, hibátlan, irodalmi mondatokban fogalmazzák meg.

Aki pedig úgy érzi, hogy ő nem mondhatja el, hát leszűkíti beszédét egy X-re. Lakatot tesz a szájára, vagy épp összeszorítja, és az aktuá­lis választások alkalmával leteszi a voksát, azaz behúzza az X-et és úgy érzi, behúz annak is egyet látatlanban, akinek hiába mondta (volna) el gondolatait. Maradjunk abban, hogy a világpolitikában és itthon is beszél­getésválság van. Mondhatnám azt is, hogy párbeszédválság van, de épp a Karácsony-jelenség mutatja, hogy aki egy kicsit rászánja magát arra, hogy a beszédet hallgatással, meghallgatással kezdje, az, még ha a meghallgatottak vágyainak kifejezésében demagóg is, a végeredmény a fülkében sikeres X-gyűjtést eredményez(hetett) nagyváro­sainkban. Ha az európai migránsválságot nézzük, akkor tökéletesen megértjük ennek a meghallgatósdinak a lelki mechanizmusát.

Angela Merkel, Európa gazdasági élországának vezetője annyit látott, tapasztalt, hogy hozzá hasonlóan – ilyen vagy olyan okból – egyre több a gyermektelen család. A jólét bezzeg kell Németországban, pótoljuk az ide ácsingózókkal a népességet, nyomjuk tovább a termelést. A jólét iránti vágy mindent felülír, így miért is kellene meghallgatni a kicsi Magyarország miniszterelnökét, meg a hozzá csatlakozó kicsiket. Van számos megoldás, de neki, aki gazdag, talán a legegyszerűbb a munkásvásárlás, a fordított gyarmatosítás: a rabszolga házhoz jön, minek ide demográfiai intézkedések, darab, darab. Aztán csodálkozott, hogy a déli kerítés felépítésével „rácsapták” az ajtót, majd a német X-elők is rácsapták az ajtót. Három év után oszladozott a köd. Ja, esetleg meg lehetett volna hallgatni az embereket, ja, lehet, hogy nem lenne AfD? Ja, ja! Igen, igen.

Angela Merkel eredetileg keletnémet. Tudhatná, hogy az emberek meghallgatása, pontosabban lehallgatása fontos volt akkoriban is. Gyerekként látta a kommunista időkben a szószékről kinyilatkoztató evangélikus lelkész apukát, majd megtudta, hogy a szószéken túl is csak óvatosan lehet beszélni, mert mindenütt zajlik a lehallgatás. Ott azért volt szükség erre, mert a hatalom tudni akarta, ki beszél ki a rendszerből, min konspirál a németség boldogtalanabb fele. Tehát ott nem volt szükség véleményre, mert nem. Megvoltak nélküle, agymosott szoci masszát akartak. Úgy tűnik, Angela Merkelnél a gyermekkor köszönt vissza pár éve, amikor kiderült, neki sem kell más vélemény, tudja ő, hogy mit akar, egy agymosott, immár egybegyúrt német embermasszát. Nem­ akarásnak nyögés lett a vége. Itt járt nálunk, elismerően nyilatkozott rólunk a nyáron a piknik évfordulóján Sopronban, majd otthon belátta, hogy jobb lett volna hallgatni, meghallgatni, utána beszélni, mert bizony gond ez a beilleszkedni nem tudó, más vallású migránshorda.

Mi, magyarok, Bánk bán Tiborcának és az országot nyitott szemmel és füllel bejáró „népmeghallgató” Mátyás királynak kései utódai meg csak nézegettünk Németország felé bambán, hogy ez most tényleg komoly? Ennyire szembemenni a józan eszű embe­rekkel? Emlékszem, a 2002-es választások után Kudlik Júlia közreműködésével az akkori választásokon vesztes miniszterelnök körbeutazta az országot és a mindenki által kedvelt műsorvezető moderálása mellett elbeszélgetett az ország sorsáról különböző témákban az emberekkel, úgy, ahogy Pilinszky János javasolta: kezdte a meghallgatással. Egy ország igazi közösséggé alakítása ekkor kezdődött. A háromszor kétharmad nem volt véletlen.

Akiket meghallgatnak, azokat megbecsülik, és ez a megbecsülés nagyon fontos mindenkinek. Úgy tűnik, a politikai siker receptje nem változik: politikus, hallgass (meg)! A merkeli blama és a karácsonyi siker óta tudjuk, hogy nehéz, de nem megoldhatatlan feladat, legyen szó bárkiről, aki a bármekkora közösség szolgálatát végzi.