Rab Irén

Vélemény és vita

Nemzeti ügyek

A felmérések szerint a lakosság nyolcvankilenc százaléka támogatta az Eb-rendezés ötletét, még az akkor ellenzékben lévő Fidesz is, bár kampányízűnek és hiteltelennek nevezte a szocialisták sportról elhangzó nyilatkozatait

„A futball-Európa-bajnokságmegrendezése nemzeti, nem pedig állami ügy. A főszereplők a labdarúgó-szövetségek, szerepet kell benne vállalni az önkormányzatoknak, a sportot szeretők nagyon széles táborának, az állam pedig támogató és kiegészítő partner” – fogalmazott Lárifári miniszterelnök 2005-ben. Szokott, nagyotmondó módján beígért mindent, ami eszébe jutott. Gyorsforgalmi utat, ami összekötné az Európa-bajnokság magyar és horvát helyszíneit, autópályán elérhető stadionokat, 160 kilométer/órás sebességgel száguldó gyorsvasutat és repülőteret minden rendezővárosba. Az ígéretekkel megtelt a Parlament padlása. A felmérések szerint a lakosság nyolcvankilenc százaléka támogatta a rendezés ötletét, még az ellenzékben lévő Fidesz is, bár kampányízűnek és hiteltelennek nevezte a szocialisták sportról elhangzó nyilatkozatait. Mert a szocialisták negyedik éve tartó regnálásuk alatt harmadával csökkentették a sportfinanszírozást, leállították a stadionrekonstrukciós programot, elvették a diáksport normatív támogatását, és nem fizették ki a sportegyesületeknek járó pályázati pénzeket. Szóval pont az ellenkezőjét tették annak, amiről oly szépen papoltak.

A 2012-es foci-Európa-bajnokságra a pályázatot 2005-ben kellett beadni. A közös rendezésű magyar–horvát kandidálási dokumentáció ezeroldalasra kerekedett, a magyar garanciát maga a szocialista kormány feje vállalta fel, és belügyminisztere, egy bizonyos Lamperth Mónika minden szükséges helyen aláírta. A közös rendezés miatt szerencsére csak négy stadiont kellett prezentálni, de ezekből egy sem volt készen. A helyszínre érkező UEFA-bizottságnak maketteket meg látványterveket mutogattak, majd ilyen meg olyan lesz, mondták.

A 2002-es kormányváltás óta összezsugorodott a sportfejlesztésekre szánt pénz, viszont lett helyette európai összefogás és akarat, ami minden pénznél többet ér. Az MSZP sportügyekkel foglalkozó parlamenti képviselője, egy bizonyos Török Zsolt a kandidálás legnagyobb értékét és versenyelőnyét abban látta, hogy Magyarország már uniós ország, a horvátok meg majd azok lesznek. Az Európai Parlament magyar képviselői frakcióikban és a bizottságokban kellő lobbizással rengeteget tehetnek hozzá a hazai sikerhez. A költségeket akkor egyesek százötven–kétszáz-, mások ötszázmilliárdra taksálták, de a hozzáértő kormánynak – az asztal szélén papíron, ceruzával gondosan kiszámolva – csupán hatvanegymilliárd jött ki.

Lárifári miniszterelnök személyesen utazott el Cardiffba, hogy jelenléte súlyával nyomást gyakoroljon az UEFA döntéshozóira. Vitte magával mindenki Jolly Jokerét, Gyárfás Tamás szervezőbizottsági elnököt, a magyar labdarúgó-hagyományokat pedig a Szőke Szikla, azaz Mészöly Kálmán képviselte. Mindenki bízott a magyar futball és a magyar miniszterelnök tekintélyében. Az aranylábú Platini húzta ki a győztes borítékot, amelyben a lengyel–ukrán megbékélési pályázat lapult. Nálunk nem számított a közös történelem, a nyolcszáz éves perszonálunió meg a kései kibékülés, a magyar–horvát, legesélyesebbnek mondott pályázat egyetlenegy szavazatot sem kapott. „Ha a pályázat és a prezentáció döntött, enyém a felelősség – mondta Gyárfás, hogy elvigye a balhét –, ha más politikai vagy üzleti megfontolások, akkor ez a felelősség megoszlik.” Aztán elsírta magát a kamerák előtt, mert csalódást okozott a magyar embereknek.

A horvátok nehezen viselték a vereséget. „Nekünk nincsenek maffiakapcsolataink, ha Európa nem ránk szavaz, az legyen Európa problémája” – jelentették ki vakmerően. A magyar miniszterelnök színészi eszköztárából a nyugodt erőt húzta elő: „Csalódás, természetesen, de a vereséget méltósággal kell viselni. Mi mindent megtettünk, a döntés hátterét nem ismerjük.” Az akkori magyar ellenzék, a Fidesz viszont éppenséggel Gyurcsány Ferenc személyét látta a döntés hátterében. A 2006-os budapesti forró ősz európai bizalomvesztést eredményezett, és Gyurcsány szavahihetősége, garanciavállalása inkább akadályt, semmint előnyt jelentett Magyarország számára. Az úszó-Európa-bajnokságon – amikor nem az, nem ott és nem az ígért módon épült meg – megtapasztalhatták az európai szervezetek, mennyit is ér a gyurcsányi garancia.

A 2012-es kontinensbajnokságra beadott pályázat sorozatban a harmadik magyar próbálkozás volt – és a harmadik fiaskó. Nem sikerült egyedül, nem ment Ausztriával, és nem ment Horvátországgal sem. Most a 2020-as rendezésből kis morzsát kapunk csupán. Mert ez igazi európai Európa-bajnokság lesz, tizenkét ország tizenkét városában. Egy rendezőország sem kap kvótát, a részvételi jogért is meg kell küzdeni. A Puskás Arénában négy meccset fognak játszani, ebből három csoportkörös, mert az angolok – Brexit ide vagy oda – az elődöntőket és a döntőt a busás haszon és a presztízs érdekében kilobbizták maguknak a Wembley-be.

A csapatok, szurkolók, sajtómunkások Dublintól Bakuig keresztbe-kasul repkednek majd az európai légtérben. A környezettudatosságot felülírja a legfőbb európai érték, a nemzetekfelettiség gondolata. Már látom is a jövőbeni olimpiai kiírást: legalább három kontinens pályázzon közös rendezésű olimpiai játékokra! A zöldeknek lesz tiltakoznivalójuk, kiszámolhatják, hogy mennyi a labdarúgó-Európa-bajnokság egy főre eső szén-dioxid-kibocsátása, és ez mennyivel rövidíti meg a Föld amúgy is rövidre szabott jövőjét.

Míg ők számolnak, mi gondolkodjunk el azon, hogy lehet, hogy ugyanaz a bagázs gátlás nélkül, nagy önbizalommal újra fölbukkanhat. Olyan emberek térnek vissza a közéletbe, akik sokszor bizonyították alkalmatlanságukat, nem kevés kárt okozva dilettantizmusukkal. És mellettük új, hasonló kvalitású hadak is, ha kell, a semmiből.

Egy sportrendezvény nemzeti ügy, társadalmi összefogást kíván, mondta 2005-ben Gyurcsány Ferenc. Most viszont, hogy a rigó nem nekik fütyül, a nemzeti ügy már nem számít, sőt a „nemzeti” sem. Nem kell stadion, semmilyen, nem kell Európa- vagy világbajnokság, nem kell nekünk olimpia, semmi nem kell, ami erősíti a közösségi összetartozást, a más sikerében osztozást, a nemzeti büszkeséget. Nem kell a sport, ami mentális és fizikai egészségre nevel, nem kellenek példaképek sem. Mert aki szereti a sportot, tudja jól, mennyi munka, alázat és lemondás áll az eredmény mögött, az tiszteli, és nem irigyli mások teljesítményét és sikerét.

A mai öntudatos, progresszív erőknek önhaladásuk érdekében minderre természetesen nincs szükségük. Legszívesebben lélegeztetőgépre kapcsolnák az egész országot, és elmagyaráznák, hogy onnan jön a friss, szabaddá tevő nyugati levegő.
 

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Vesegörcs

ĀFricska. Hétfőn vesegörcsnek tűnő tünetekkel bajlódtam, de közben eszembe jutott Karácsony Gergely és a budapesti atlétikai vb

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Tájékoztató jelleg

ĀEngedjék meg, hogy ismertessem a totáldemokratikus oldal aktuális álláspontját több témában!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom