Jobbágyi Zsófia

Vélemény és vita

Az életért

Bus for life felirattal több ezer magyar diákhoz jutott el egy nemzetközi missziós szervezet tulajdonában lévő busz, amely speciális tájékoztató kampányt folytat fiataloknak az abortuszról

álláspont

A program során a résztvevőknek kisfilmeket vetítenek le, elsőként a magzati fejlődés folyamatáról, másodszor magáról az abortuszról animált formában, a harmadik videó pedig egy kivágott részlet a Mom at Sixteen című 2005-ös játékfilmből. A szervezők feladatuknak tekintik, hogy a hazánkban évente hozzávetőleg harmincezerre tehető terhességmegszakítások számát csökkentsék, illetve támogassák a krízishelyzetben lévő várandós anyákat és az örökbefogadás folyamatát.

Október 31-én New Yorkban egy Blair Black nevű drag queen (olyan férfi, aki fokozottan hangsúlyozza női személyiségét a ruházatával – a szerk.) abortusznak öltözött, amelyhez egy nyilvános szórakozóhelyen a következő előadást eszelte ki: fehér, testhezálló ruhában egy műanyag kisbabát műt ki saját magából, amelyet végül megsemmisít. Az interneten erről terjedő videón látható, hogy közönsége tapsolva ünnepli a (mű)véres performanszt. Őszintén sajnálom, hogy utóbbi hírnek kitettem az olvasót, ám a két történés tálalása és az arra adott reakciók igen fontos kérdéseket vetnek fel.

A Bus for life akciójáról szóló cikkek ellepték az ellenzéki médiumokat, a Magyar Narancs például hosszú írást közölt „Agymosás az iskolák előtt: abortuszellenes busz járta az országot” címmel, az Index és a Propeller pedig kicsit sem manipulatív módon az olvasónak szegezte a kérdést: „Megelőzés vagy sokkoló propaganda?”. Aki életében valaha, akár csak társaságban, netán nyilvános helyen beszélt vagy érvelt az élet védelmében, többségében hasonló reakciókkal találkozhatott: ilyenkor az embert kirekesztőnek, radikálisnak, szélsőségesnek nevezik, az anyára hivatkozva pedig habzó szájjal érvelnek a szabadságjogok tiszteletben tartása mellett.

Jó példa erre a momentumos Cseh Katalin álláspontja is, aki szerint túlságosan sokkoló az abortuszra készülő édesanyát szembesíteni azzal, pontosan milyen hatása lesz döntésének a magzatára nézve. Merthogy a magyar protokoll szerint aki elvetetné a babáját még a tizenkettedik hét előtt, annak konzultációkon kell részt vennie, ahol tájékoztatják döntése következményeiről és a lehetséges alternatív megoldásokról, de azt is elmondják neki, hogyan zajlik a terhességmegszakítás és mik a jogszabályi feltételei. Ez ugye sokkoló.

Felteszem a kérdést, amiről liberális barátaink a nagy szabadságpártolás közepette rendszeresen elfeledkeznek a téma kapcsán: ha védem az édesanya jogait, akkor a magzati életet miért nem? Az Alaptörvény II. cikke kimondja: „Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”.

De van még több kérdésem is: miért szitokszó ma az életvédelem? Miért nem állhatok ki egy embrió élethez való joga mellett anélkül, hogy habzó szájú liberálisok nekem esnének? Miért nem lehet beszélni az abortuszról negatív kontextusban? Egyáltalán, miért nem lehet ezt az egész kérdést a súlyának megfelelően kezelni? Miért nem mondhatom azt, hogy egy elborult agyú, a saját nemét illetően is bizonytalan ember performansza visszataszító és káros bárkire, aki megnézi? Miért nem ragad egyetlen liberális újságíró sem tollat és írja meg felháborodva: ha a Bus for life sokkol, akkor Blair Black gyakorlatilag maga a gonosz?

Ezekre a kérdésekre vélhetően nem fogok választ kapni, ami viszont fontos, hogy a témáról beszélni kell.
És meg kell szólalni annak is, aki eddig nem akart vagy nem mert. Az életért.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Negyvennyolc óra

ĀFricska. Csütörtök délután kopogom ezeket a sorokat, összegyűjtöttem az elmúlt szűk két nap ellenzéki műremekeit

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Euró – álom és valóság

ĀHa egy vezető bátran ki mer mondani olyasmit, amit ugyan sokan tudnak, de nem mernek beszélni róla, akkor a közhangulat és ezzel együtt a politikai erőviszonyok is a realitások irányába változhatnak