Délibábos Nyugaton

Magyar jelölt ellen kampányolni, Magyarország elleni szankciókat kisírni, amerikai és európai beavatkozásért könyörögni önmagában is megvetésre méltó, pláne, ha ezen erőfeszítések fő célja a belpolitikai haszonszerzés. Nem csak erről van azonban szó.

A volt szocialista országok liberálisai mindig túlkompenzálnak, kényszeresen akarják bizonyítani a Nyugathoz tartozásukat, előszeretettel határozzák meg magukat inkább európainak, mintsem magyarnak – mintha ez a kettő elválasztható lenne. Valójában azonban saját provincializmusukat bizonyítják, amikor 2019-ben is kritikátlanul ünneplik a nyílt társadalmak rendszerét, amivel nyugaton már fél évszázada kísérleteznek, és egyre többen keresik a kiutat belőle. Nem érzik magukénak a magyarság hagyományos közösségteremtő élményeit és jelképeit, ezért szüntelenül újra akarják definiálni az identitásukat, hátha találnak egy olyan öndefiníciót, ami pont olyan, mint a nyugati liberalizmus: egyszerre kommercializált és nihilista. Ezek az emberek természetes szövetségesei mindazoknak a nyugati liberális politikusoknak, akik vissza akarják parancsolni Kelet–Közép-Európát a kontinens perifériájára. Míg Edmund Stoiber úgy fogalmazott nemrég Budapesten, hogy „Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén”, addig sokak szemét szúrja a térség megerősödése. Witold Waszczykowski volt lengyel külügyminiszterrel, az Európai Parlament külügyi bizottságának alelnökével kétszer is készítettünk interjút az elmúlt két hónapban. A magyar biztosjelöltek körüli vitákat, a Fidesz elleni támadásokat az EP-ben mindkét esetben az Európában dúló ideológiai harcra vezette vissza.

Waszczykowski szerint sokan arra törekednek, hogy a demokráciát liberális, sőt balliberális demokráciává változtassák, és ezért kizárják a politikai diskurzusból azokat a pártokat, amelyek olyan hagyományos értékekre épülnek, mint a hazafiasság, a kereszténység és a család. „Azonban mindezzel az indoktrinációval szemben egyes pártok, mint a Fidesz vagy a Jog és Igazságosság nemcsak hogy túléltek, hanem választásokat is mertek nyerni, ráadásul sikeresen irányítják az országukat. Ez pedig frusztrálja a nyugat-európai liberális politikusokat, hiszen nem értik, hogyan lehet ez, hiszen annyi energiát és pénzt, beleértve a Soros Alapítvány pénzét, öltek a társadalmaink befolyásolásába.”

Hasonló megállapításokat fogalmazott meg az idén Tusványoson Orbán Viktor is, aki az izraeli konzervatív szerző, Yoram Hazony gondolatait idézte a liberalizmus birodalomépítő természetéről. Válaszolva a kérdésre, hogy „miért gyűlölnek minket a liberálisok”, kifejtette: a konzervatív pártokat megválasztó nemzetek alapjaiban rengetik meg a liberális világrendet, hiszen annak alapja az univerzalizmus.

Magyarnak, közép-európainak és európainak lenni sokkal színesebb és érdekesebb annál, mint hogy mindenáron egy uniformizált liberális elithez akarjunk tartozni. Az olyan politikusokat, akik gyarmattartók kegyét keresik, sem otthon, sem külföldön nem becsülik meg igazán, legfeljebb felhasználják, amíg jók valamire. Aki nyomot akar hagyni a történelemben, annak azért ennél lehetnének komolyabb, nagyratörőbb és nemesebb ambíciói is.

Az uniós intézményekben egyre öldöklőbb csatákra kell számítanunk. A népakarat és a kauzalitás előbb-utóbb helyreteszi a dolgokat a világban. Addig pedig választani kell a történelem jó és rossz oldala között.