Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Európa megtagadói (7.)

Előrelátható volt, hogy az EP külügyi bizottságának csütörtöki ülésén a magyar biztosjelölt nem kapja meg a zöld jelzést, mivel ott is többségben vannak a szocialista, liberális, zöld és kommunista képviselők

álláspont

Így egyelőre nem hagyták jóvá Várhelyi Olivér kinevezését a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak, de nem valószínű, hogy az internacionalista baloldal az időhúzáson és kekeckedésen túl eredményt érhet el.

Ha ugyanis Ursula von der Leyen – feltéve, de meg nem engedve – ismételten új biztosjelöltet kérne a magyar kormánytól, akkor további késlekedést szenvedne az új Európai Bizottság hivatalba lépése, ami már így is legalább egy hónapot csúszik. A megválasztott bizottsági elnök ebbe azért sem mehet bele, mert semmi garancia nincs arra, hogy a harmadik – vagy negyedik, tizedik, századik – magyar jelöltet is nem tartják-e majd „nemkívánatosnak” a nemzeti szuverenista, bevándorlás-ellenes Orbán-kormánnyal szemben összehangolt hadjáratot folytató szélsőséges globalista erők.

Minden további késlekedés azért is veszélyes, mert a bukott Juncker-bizottság – ha ügyvivői minőségben is, de – tovább folytathatja az európai nemzeteket megosztó, gyengítő, fenyegető, alkalmatlan és káros ténykedését. Európa-szerte sokan alig várták, hogy a vicces kedvű alkoholista és/vagy isiászos politikai befektető – a milliárdos amerikai spekuláns puszipajtása – október végén végre távozzon Brüsszelből. „Harcoljatok továbbra is Európáért és harcoljatok a hülye nacionalizmusok ellen! Éljen sokáig Európa!” – így zárta október 22-én az Európai Parlamentben elmondott utolsó EB-elnöki beszédét Jean-Claude Juncker, alighanem pályája legrosszabb vicceként. Hiszen ő volt az elmúlt öt évben egyike azon politikusoknak, akik a legtöbbet tették azért, hogy Európa ne éljen sokáig, és a „hülye” nemzetek szövetsége helyett idegen kultúrájú, értékrendű és életformájú migránsokkal összekevert, széttöredezett, gyenge társadalmakat uraló multikulti birodalom jöjjön létre keresztény kontinensünkön.

Talán nem alaptalanul reménykedtünk abban, hogy a német kereszténydemokrata Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság szakít a Juncker-bizottság keresztény Európa-ellenes politikájával. Az Európai Parlamentben négy hónapja azt hangsúlyozta, hogy többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentéséért, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, és „megfelelő segítséget kell kapniuk a migráció szempontjából frontországnak számító tagállamoknak”. Mi, a schengeni határt a migránsinvázió kezdetétől önerőből védő magyarok lassan öt éve várunk Brüsszeltől megfelelő, de legalább egy icipici segítségre – mindeddig hiába!

Az is biztató volt, amikor Ursula asszony bejelentette, hogy létrehozza az európai életmód védelme nevű új biztosi portfóliót. De mára meghátrált: csütörtökön Brüsszelben közölték, hogy a bírálatok nyomán az európai életmód „támogatására” változtatja (gyakorlatilag puhítja) a tárca elnevezését. Egy hete pedig Berlinben elmondta, jövőre új uniós migrációs politikát javasol, amelynek egyik alapelve az lesz, hogy a megállapodást eddig „blokkoló” országoknak is szolidárisan hozzá kell járulniuk a migrációs kihívás közös megoldásához. „Nem a szögesdrót, hanem a határokon átívelő kutatás, utazás és kereskedelem tartozik hozzá az euró­pai életformához, éppen úgy, mint a menedékjog és a leggyengébbek védelme” – hangsúlyozta.

Mintha Juncker, Timmermans és a Soros-féle álcivilek képmutató, demagóg szövegét hallanánk visszhangozni az EB leendő elnöke szájából. Bárcsak ne lenne igazunk! Hamarosan meglátjuk.

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Tudatlanság

ĀA bölcsek szerint a tudatlanok legnagyobb gyengéje az, hogy nincsenek tudatában a tudatlanságuknak

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Éjbe kívánkozó fény

ĀAz őseink árnya elér hozzánk, ha lovon ülnék, érezhetném, ahogy új hazát teremteni vágytak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom