Szerencsés Károly

Vélemény és vita

A pusztulás utópiája

A pánikkeltők a legnagyobb ellenségei az értelmes életnek, mert nem érdekli őket a jövő

Mintha az emberiség nem lenne képes megtalálni az egyensúlyt szabad akaratának kifejezése és a kedves, nyugalmas hétköznapok között. Mintha mi, magyarok is annyira belefeledkeztünk volna a kampányokba, hogy elfelejtettük: egy nemzet vagyunk. Egymás torkát elvágni még a hatalomért sem okos dolog, mert darabjaira hull, amiért közéleti munkát egyáltalán érdemes végezni: a nemzet, a közösség. Vagy nem erre megy ki a játék?

A torokmetszéses indulatok vége mindig az, hogy mindenki veszít, mert fordul a kocka, százszor fordul. Ennek soha sem lehet jó a vége, sebzett nép leszünk, sebzett, hörgő, fuldokló nép, átkozódó, halálra váró nép. Mostanában egy-egy választás felért a torokmetszések indulatával. És most nem csak a népképviseletről, önkormányzatról beszélek. Másról is: hogy soha nem látott erővel kényszerítenek ezek a választások – inkább a kampányok – dönteni barátságokról, ismeretségekről, üzletfelekről, rokoni együttlétekről, házasságokról, talán még szerelmekről is.

Megette a fene az olyan barátságot, házasságot, szerelmet, amelyet kikezdhet a politika – mondanám rezignáltan a poharamba bámulva, ha nem láttam volna romokban heverni meghitt baráti társaságokat, gimnáziumi osztályokat, munkahelyi közösségeket az elmúlt három évtizedben. S nem látnám magamat is, itt egyedül üldögélni és a régi zenéket hallgatni karcolt bakelit­jeimről. Barátaim arcvonásainak árnyai elsiklanak a lemezjátszó sötét üvegén. Valahogyan elmaradoztak, vagy én felejtettem el őket?

Megfakultak a színek, elbúsultak az emberek, a ragyogó tervek helyett rövid szavatosságúvá vált körülöttünk minden. Azt mondják, azt dobolják: magának a Földnek az ideje is hamar lejár. Felforrósodik a bolygó, látnokok tűzkoponyáról kántálnak. Mindannyiunk koponyája lángol, s a föld alá bújunk majd, ahol fulladozik, szomjan hal, éhen pusztul az ember. Kezdetben még millió, ezer évekről beszéltek, hogy ennyi lenne még hátra – engem már az is meg­-riasztott –, hogy akkor ez a mindenség, ez a csoda, amit az Isten és ember teremtett, megsemmisül. Felrobban a Nap. Aztán következett, hogy akár már holnap megsemmisülhet a bolygó az atomháború folytán, vagy belénk rohan egy hatalmas aszteroida és bumm! Most már évszázadokban, évtizedekben számolnak. Azaz visszaszámolnak. Nyafogva, hisztérikusan, sírva. Sőt fenyegetve, öklöt rázva. A világ vége is kódolva van Isten furcsa teremtményében, az emberben, de végtelenül jó érzés, hogy a fia velünk van minden nap. És segít nekünk eligazodni, segít új erőkkel, új gondolatokkal. Lehetetlen, hogy az ember ne tudja értelmesen berendezni a világot, lemondva a felesleges „igényei­-ről”, hogy megtartsa ezer emberöltőn át. S ha a világnak tényleg vége lesz egyszer, még ott a feltámadás.

A pánikkeltők a legnagyobb ellenségei az értelmes életnek, fejlődésnek. Mert nem érdekli őket a jövő, csak a pillanatnyi haszon. Akár politikai haszon. Persze ha nem táplálkoznánk, nem vennénk levegőt! Talán akkor. Hisztérikus hangok az öngyilkosságba kergetnék az embert, hogy megmentsék a Földet. Pedig micsoda ostobaság halálfélelemből meghalni. A szemünk láttára növekszik egy szekta. A cinikus lelkek könnyen csatlakoznak: egyszer élünk! Minek az erőfeszítés? Úgyis minden elpusztul. Így vagy úgy. Utód sem kell, mert hisz már néhány évtized múlva borul minden. Farizeus képpel kérdik: csak nem akarsz rosszat a gyermekednek?

S, hogy addig még zengjen a carpe diem – hozunk utánpótlást, embernyersanyagot Afrikából, mint korábban a gumit, gyémántot és elefántagyart. (Kőolajat, ércet, fát.) Ez az emberi szellem alkotta legártalmasabb rablás. Az istentelen rabszolgaság. Most nem a civilizáció, hanem a humanizmus jegyében. Mondanom se kell, hogy sem az egykori, sem a mai rabszolgahajóknak semmi közük a civilizációhoz vagy a humanizmushoz. Pontosabban: éppen ezeket pusztítják el. A pusztulás utópiája hódít. Ehhez képest minden birodalmi utópia paródia volt. Hitleré, Sztáliné…

Ilyen a végnapokra szánt „megoldás” az Európai Birodalom is. Lehet, hogy megvalósul valamikor, de nem ez fogja elpusztítani Európát, hanem az öngyilkos szekta. Papnői vannak, prófétái, hívei. Sárkányai. Hazudják és dicsőítik a pusztulást. „Kárhoztatják a házasságot és a szülést, eszelős eszményük magtalanság, titkos tervük, hogy az emberi faj kivesszék, korcs vágyuk végítélet, pusztulás.” (Weöres Sándor.)

A végítélet saját testünkben jön el, s nem pusztulást, hanem isteni szabadságot hoz a léleknek. A jövő nemzedékek nem a pusztítás generációi lesznek. S már ma sem azok. Le kell mondaniuk majd sok értelmetlen önzésről. Mert ez az önzés, butaság, tehetetlenség kerekedik gyűlöletté, önpusztítássá, az undok jövőnélküliség nihilizmussá és agresszivitássá. Látványos és fájdalmas nyomorúság ez, de az élet, a szépség, a szerelem erősebb a halálnál, elcsúfított testnél, méhtelen, herétlen ifjaknál. Én hiszek a mai és jövendő ifjúságban, hogy megbecsüli, amit teremtettek elődei, s amit maga is teremthet. Ezer években gondolkozhat! Ez az ezer év száz emberöltő lehet, amelyek az új technika segítségével mosolyogva összeérhetnek.

Ahogy mi összetartozunk egy megbarnult színtelen fotó révén száz éve élt őseinkkel. Csodát fog tenni az ifjúság. Elveti az egyszer használatos eszméket, embereket, rendszereket, jobbító szándékú lesz, s fejlődő világot fog teremteni. Amit mi átadunk, arra vigyázni fog. Kezére üt azoknak, akik nem előbbre jutni, csak feltűnni s gazdagodni akarnak. A mindig mindent újrakezdőknek, a nyögvenyelős tagadások torzonborz hírnökeinek. Nem forgatja fel a világot, nem törli el a múltat. Tudja, hogy az időtállóság próbája a múltból ered. Időtálló gondolat létezik, s létezni is fog. Időtálló tudás, készség, fohász, ölelés, kardvágás. A világ nem eldobható és el sem pusztítható. Még egyszer nem éghet porrá az alexandriai könyvtár, és abba sem pusztultunk bele. A tudás kicsit távolabb került, az erény is, de mégiscsak törekedtünk rá. A tűzvészt megakadályozni nagy felelősség. Ez is az ifjúság dolga lesz. A bizalmat érezniük kell a jövő nemzedékeinek. Vajon érzik? Vagy mi is felelősek vagyunk azért, hogy elbizonytalanodtak, s sokan prédájává váltak a pusztulás utópiájának?

Mit hagyunk hátra? Van ebben a csomagban valami, ami használható? Könyvek? Dalok? Legendák? Tudás? Munka? Minőség? Erkölcs? Milyen állapotban adjuk át a világot? Nem romlik-e el percek, órák múlva, ha elmentünk? Lehet-e majd erre építkezni, mint az ősi kövekre Rómától Cuzcóig? Vagy olcsójánosok voltunk, s jöhet utánunk a buldózer. Könyveink, szob­raink, épüle­teink eldobhatóak lesznek, legfeljebb „újrafelhasználható” anyagok. Vigyáztunk-e arra az örökségre, amit mi kaptunk? Volt, aki többet pusztított, mint épített. És az építés néha felér a pusztítással. Vannak értékeink. De ezekre vigyázni is kell. Ezekbe élet kell. Hívni kell az ifjakat értelmes munkára, a jövő építésére. Figyelmeztetni, hogy ne váljanak olyanokká, mint az ellenségeik, ne versengjenek azok elismeréséért, akik el akarják pusztítani őket. Ne adják a szerelmet, a gyermeket semmi felajánlott bérért. Ne adják a nyelvet, nemzetet, országot semmi homályos ígéretért. Ne adják az álmot s értéket, mondván, hogy úgyis semmivé égnek.

Nekünk kell megszabadítanunk a jövő nemzedékeit a pusztulás utópiájától. Nehéz feladat, mert mi biztosan és visszavonhatatlanul elhagyjuk őket – úgy tűnhet, elpusztulunk –, de ha sikerül, megtettük, amit egy ember megtehet, s nagyobb, szebb célt jelenleg nem is látok. A hisztérikus képzelődés ijesztő és bénító. Legalább ekkora a baj, ha a békés hétköznapok töltik el az embert nyugtalansággal. Valahogyan azt akarom mondani, hogy ne hagyja senki kisajátítani önmagát. Ellopni a lelkét. Elvesztegetni az időt üres frázisokra. A pusztulás utópiája csak a lemondást erősíti, s van, amiről tudatosan le kell mondanunk a jövő érdekében. Azért, hogy maradjon remény. Seneca mondja: „Ha okos vagy, keverd az egyiket a másikkal; nem fogsz remélni lemondás nélkül, s nem fogsz lemondani sem reménykedés nélkül.”

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Karácsony listája

ĀFricska. Abban különbözik Schindler listájától, hogy az az emberségről szólt. Vonjuk hát meg szűk egyhetes mérlegét az új főpolgi rombolásprogramjának

Őry Mariann

Őry Mariann

Avanti ragazzi di Roma

ĀNagyszabású erődemonstrációt tart ma Rómában az olasz jobboldal. Az óriásinak ígérkező tüntetést Matteo Salvini hirdette meg, aki tegnap óta „hivatalosan” is a jobbközép szövetség vezetője