Vélemény és vita
Nincs bajuk
Fricska. „Munkásőrnek egy baja, mért nincs három élete? Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, harmadikkal egy a fegyvere!” Az egykori Munkásőr-dal mára már idejét múlta
Ugyanis az egykori rettegett kommunista szervezet – nemrég ünnepeltük feloszlatásának 30. évfordulóját – mai híveinek nincs semmi bajuk. Miután saját honlapjuk is van, azon jelentették be, hogy: „Kedves Elvtársak, Barátaink! Társaságunk 2019. október 19-re meghirdetett I. Országos Egységgyűlésére olyan létszámú jelentkezés történt, amellyel előzetesen nem számoltunk.” Elmondásuk szerint a médiaérdeklődés is hatalmas… Az internetes portál amúgy egy vegytiszta önkényuralom-tagadás: csukaszürke egyenruhás „hősök”, a véres Tanácsköztársaság dicsőítése, 1956 mint „ellenforradalom”, és így tovább. Vannak parancsnokaik, tisztjeik, közlegényeik. Semmi bántódásuk nem esik, még a jó Facebook sem tiltja le őket. Pesti liberálisaink sem hőbörögnek. Így élünk Magyarországon, ahol a baloldali megmondók szerint diktatúra van.