Vélemény és vita

Alantas indulatok és emberek

Ilyen ítélet született volna, ha egy kormányközeli újságíró más nemzetet sértegetett volna?

Történetünk szerint Tóta W. Árpád, a magyargyűlölő közíró 2018. november 7-én, a HVG-ben megjelent Magyar ember nem lop, csak kalandozik című cikkében aktuá­lis őrjöngése során „büdös magyar migránsok” és „magyar banditák” jelzős szerkezetekkel illette azt a népet, amelyhez papír szerint ő is tartozik. Tóta, a HVG publicistája, már megint eltolta, túltolta. Két magyar magánszemély felháborodva a nemzetgyalázáson feljelentette a közírót emberi méltóságuk megsértéséért.

Ez év májusában a bíróság első fokon a trágárságban kéjelgő újságírót a sértő kifejezések eltávolítására, valamint sérelemdíj és a perköltség megfizetésére kötelezte. Azonban a Fővárosi Ítélőtábla néhány nappal ezelőtti másodfokú határozatában megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amely még elmarasztalta a betegesen magyargyűlölő Tóta W. Árpádot, és felmentette őt.

Elképesztő, jogi nonszensz, hogy az ítélőtábla egy liberális német jogelvre volt kénytelen hivatkozni az indokolásában, amely azt a látszatot kelti, mintha édes hazánkban az átpolitizált bírók (tisztelet a szűk kivételnek) kínjukban már idegen államok jogrendjét is felhasználva próbálják legalizálni a magyarellenes gyűlöletkeltést. A bíróság érvelése szerint a „büdös magyar migráns” és a „magyar bandita” kifejezések nem sugároznak át a közösségre, nem az egész közösség ellen irányulnak, „csupán” a publicisztika eszközeivel támasztják alá a mondanivalót. Hogy a mocskolódáson kívül a tisztelt bíróság milyen publicisztikai mondanivalót vélt felfedezni a borzalmas fércműben, fel nem foghatom.

Döntse el az olvasó, kinek van igaza, beidézem a kérdéses írás vonatkozó részletét, amely a magyar sereg augsburgi csatavesztésének ilyeténképpen akar aljas módon aktuálpolitikai színezetet adni: „Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.”

A kérdés csak az, ebben a bírói tanácsban vajon ugyanilyen ítélet született volna, ha egy kormányközeli újságíró a magyar helyett más nemzetet, netán más népcsoportot sértegetett volna? A választ az olvasóra bízom. Remélhetően azonban a Kúria helyére billenti a megingott igazságot.

Emberünk azért vethette el ennyire a sulykot, mert gyaníthatóan vérszemet kapott a balliberális megmondóemberek hosszú évek óta sorjázó (jelesül 2010 óta) gyűlölködő, botrányt kavaró, eleddig következmények nélküli nemzetmocskolásától. Elgondolkodtató megszólalásokat gyűjtöttem csokorba, amelyek jól illusztrálják a torz gondolkodású balliberális véleményvezérek eszmevilágát. Megjelenésükkor a jóérzésű emberek tömegeit sokkolták ezek a kóros öngyűlölettől vezérelt Vajda Mihály-, Spiró György-, Kertész Ákos- és Kertész Imre-megszólalások, amelyek a magyar népre vagy a nemzet nagyobb közösségére, a jelenlegi kormányt támogató választói többségre vonatkozóan sértő, megbélyegző tartalmúak. Példának okáért Spiró György sorai: „Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból”, intellektuálisnak aligha nevezhető munka. Alantas indulatokról árulkodik még akkor is, ha az antik időmértékes verselési módszer segítségével megpróbálja az általa előállított szellemi mocskot díszcsomagolásban fogyaszthatóvá tenni. Fene a gusztusát annak, akinek ilyen „szellemi termékre” fáj a foga.

Kertész Ákos már az egész nemzetet gyalázta óriási botrányt kiváltó nyílt levelében, amelyben az író genetikusan alattvalónak nevezte a magyart. „A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.” Kertész ezek után gyáva nyúlként egészen Kana­dáig iramodott és menekültstátusért folyamodott.

Azonban az általa genetikusan alattvalónak nevezett magyarokat tömörítő vancouveri Magyar Ház vezetője és kanadai nemzettársaink petícióban követelték az ottani kormánytól (sajnos sikertelenül), hogy ne mondjon igent Kertész befogadására. A beadványban emlékeztettek arra, hogy az írót rengeteg kitüntetéssel díjazták egy olyan diktatórikus időszakban, amikor ténylegesen sokaknak kellett elhagyniuk Magyarországot, például az ’56-osforradalmat és szabadságharcot követően.

Aztán itt van Vajda Mihály, a magát demokratikus ellenzéknek nevező falka jeles alakja, aki szerint a magyar társadalom tagjainak többségére a jobbágymentalitás jellemző, egy interjúban pedig ünnepélyesen azzal a dogmatikai kijelentéssel élt, amely szerint a „Fidesz a parasztokból jön”. Nobel-díjas írónk, Kertész Imre pedig egyenesen az identitásunkat gyalázta, és hazánk jövőjét is elvitatta a Le Monde-ban: „Magyarország egy sorsszerűség, amelynek nincs sem értelme, magyarázat sincs rá, és amely egyedülálló Európában. A ma­-gyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Kétségtelenül anélkül fognak elbukni, hogy értenék: miért”.

Mi állhat az ismertetett jelenség mögött, melyek lehetnek a valós okai? A gyökerek visszanyúlnak a neoliberalizmus létrejöttéhez. Ennek az ideológiának a hatására az egyenlőség helytelen közfelfogása alapján minden szabály, tekintély megkérdőjelezhető. Így ez a fajta szabadságfelfogás észrevétlenül megszabadít minden szabály, tradicionális kötelék alól, és lassan az erények megszűnéséhez vezet. Egyszerre csak létrejön egyfajta romlott szabadság, amely arra ösztönöz, hogy mindent megtegyünk, és mindent kimondjunk, ami jólesik. Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, nem ismeri el az emberi és nemzeti méltóság sérthetetlenségét, leráz magáról minden szabályt. Ez a romlott szabadság a táptalaja annak a torz gondolkodásnak, amellyel az öntelt, kultúrrasszista, önmagukat magasabb rendű embertípusnak gondoló balliberális véleményvezérek feljogosítva érzik magukat arra, hogy akár saját nemzetüket, saját hazájukat is mocskolhassák.

Sem a sajtó-, sem a véleménynyilvánítás szabadsága nem ad jogi felhatalmazást senkinek a jog által is védelmezett emberi és nemzeti méltóság megsértésére. Alaptörvényünk egyértelműen kimondja, a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat többek között a magyar nemzet méltóságának a megsértésére. Tehát a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadsága csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolható.

A véleménynyilvánítás szabadsága csak második a sorban az emberi méltósághoz és az ehhez kötődő nemzeti méltósághoz való jog mögött. Ezen túlmenően a véleménynyilvánítás semmilyen körülmények között nem lehet sértő, túlzó, vagy az érintett személyt vagy a nemzetet méltóságában megalázó. Meggyőződésem, ha egy kormányközeli újságíró a magyar helyett más nemzetet, netán más népcsoportot sértegetett volna, akkor az Európai Parlament szocialista frakciója soron kívüli ülésen követelné hazánk példás megbüntetését, és a hazai balliberális euró­pai parlamenti képviselők vörösre dagadt szemekkel éjszakáznának, tollba mondva vádlóinknak hazánk ócsárlását.

A balliberális véleményvezéreknek elsődleges célja, hogy kizárólagos értelmező hatalommá váljanak a médiában. Minden alantas eszközt bevetnek, hogy a polgárok csakis az ő torz szemüvegükön keresztül lássák a világot. A jogállamiság arculcsapása lenne, ha még a bíróságok is a segítségükre sietnének azzal, hogy a jövőben csak azért jogszerűnek ismernének el bármilyen nemzetgyalázó írást és nyilatkozatot, mert a megszólaló gyáva módon iróniára hivatkozna.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

A zöld európai árnyalatai

ĀA haladó Európában ma a zöld a trendi, és a magyar ellenzék ehhez akar tartozni. A Színszótár kétszázhuszonhét változatát ismeri a zöldnek, lehet válogatni a zöld színskálából, a takonyzöldtől a kígyózöldön át a mocsárzöldig

Domonkos László

Domonkos László

Az erő órái

ĀAkkor még szeptember volt és napsütés, most október és már inkább felhők, mégis, az érzés ugyanaz. Mintha egy nagyhatalom hadseregének katonája lennék

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom