Petrin László

Vélemény és vita

Ostobasága fogja sírba vinni az ellenzéket

Az összefogás nevű áldiskurzus egy ketrecbe akarja zárni a rókát a tyúkokkal

Az ellenzék úgy szeretett volna üdvözülni az önkormányzati választási kampányban, hogy a politikai ítéletalkotást a tények fölé helyezte. Ezzel talmi sikereket ugyan elért, de üdvözülni nem tudott. Valódi, értékalapú sikerhez az kellett volna, hogy magabiztos idiótái ne ideológiai gettóból hozott téveszmén alapuló kinyilatkoztatásokat tegyenek a kampány során.

Ugyanis számos esetben bonyolult kérdésekben úgy fogalmaztak meg kategorikus véleményeket, hogy azok valótlan, hamis állítások voltak. Mindent egy lapra tettek fel, valódi megmérettetés helyett gátlástalan módon, szellemi banditaként harcot hirdettek a kormány ellen. Ezért aztán úgy viselkedtek, mintha legalábbis birtokukban lett volna a bölcsek köve, vagy kinyílt volna a misztikus harmadik szemük.

Például Karácsony Gergely a kampányban rendszeresen nemcsak szimpla butaságokat, hanem valótlanságokat állított mind a fővárosról, mind Tarlós Istvánról. Ezeket azonban a főpolgármester tételesen cáfolta, hiszen Karácsony állításaival ellentétben 2010 óta nem volt korrupciós botrány a városházán, és Budapest olyan nemzetközi elismeréseket söpört be, amilyenekről Karácsony egyelőre még csak álmodni sem mer. Az ellenzék kampánytémája csak minimálisan szólt a fővárosról, de azok a javaslatok is hiteltelenek voltak, mert jogilag nagyrészt megvalósíthatatlanok. Általában véve az ellenzék az ostobaságok melegágyává vált. Jelöltjeik, a közösségi médiának hála, azonnal kényszeresen állást foglaltak számos olyan dologgal kapcsolatban, amelyről szinte semmit sem tudtak. Elég csak a szocialista Tüttő Kata klímasemleges Budapest-Belváros látomására utalni. Hangadói úgy gondolták, minél határozottabb és fenségesen pazar a véleményük, annál inkább eladható a nagyközönség számára. Sokakat megtévesztve megpróbálták a kavicsot gyémántként eladni – és rengetegen vevők voltak rá. A becsapottak azonban hamarosan visszajönnek majd reklamálni.

Az ellenzék ahelyett, hogy az elmúlt évek brutális választási vereségei után még a kampány időszakát megelőzően önkritikai hullámot indított volna el, magabiztos idiótáival az élen lényegében tovább folytatta szélmalomharcát a kormány ellen. A tavalyi áprilisi parlamenti választásoktól kezdve a mai napig tart egy soha be nem teljesülő és minden politikai rea­litást nélkülöző, összefogás nevű áldiskurzus, amely egy ketrecbe akarja zárni a rókát a tyúkokkal. Azonban az elvtelen kompromisszumok csak a kampány időszakára biztosították az együvé tartozás látszatát, a választások után hamarosan előbújik majd az eredeti természet.

Ezért aztán a kampányidőszakban az történt, hogy intoleráns, gondolatrendőrt játszó törpepártok politikai pankrátorai, gátlástalan szocialisták, jóléti sovinizmussal házaló, kenetteljes dékások és volt szélsőjobbosok együtt szabadultak rá csapatostól Budapestre, valamint az ország többi településére. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy ezek a jelöltek a polgári-nemzeti oldal értékeihez képest más értékrendet képviseltek, nem szimpla elvek közötti konfliktusról volt szó. Ellenzéki ostobaságok, üzemszerű hazudozások álltak szemben a kormányzó pártok jelöltjei által képviselt tényekkel, eredményekkel. Az ellenzék programja kimondatlanul arról szólt, hogy csatatérré változtassák az önkormányzatokat, hiszen országos kommunikációjuk is azt szajkózta: az önkormányzati választások tétje, hogy leváltsák a Fideszt, illetve Orbán Viktort.

Eközben a kormányzó pártok jelöltjeivel szemben nem tudtak önálló narratívával, valódi, vonzó célokkal fellépni. Siralmasan mondanivalóhiányos politikai hadoválásuk érzékeltette azt a mérhetetlen szellemi kiüresedést, amely leleplezően bizonyította: valójában már nem gondolnak semmiről semmit. Az ilyen katasztrofális célnélküliség vezetett oda, hogy semmi másból nem állt az ellenzéki jelöltek kampánya, mint a kormány, a Fidesz és Orbán Viktor tagadásából, szidalmazásából.

Az ellenzék célja az volt, hogy polgármesteri és képviselőtestületi pozíciókat szerezve harcot hirdethessen a kormány ellen. Meg se próbáltak elképzelni egy olyan országot, amely ne a jelenlegi ellenében, ne azzal szemben jönne létre. Valójában azt sem tudták megmondani, hogy mit terveznek, milyen jövőképet képzelnek el az önkormányzati szférában. Egysíkú gondolkodásukkal, amely olyan egyszerű, mint egy faék, csupán politikai reklámszlogeneket és ideo­lógiai hirdetéseket harsogtak.

Az ellenzéki pártok korábbi többszörös veresége mögött a helyzetfelismerés hiányából fakadó kóros téveszme húzódik, szerintük ugyanis a velük szemben álló Fidesz–KDNP tulajdonképpen játékot játszik és ugyanazt, mint ők. Leegyszerűsítő, primitív stratégiájuk szerint a Fidesz részéről is csupán a nép kegyéért folyik a verseny, és ebben Orbán Viktorék valamiért jobban teljesítenek. Tehát nem is kell mást tenni, mint ügyesebbé, hatékonyabbá válni e játékban, új módszereket és új taktikákat kifejleszteni, jól összefogni, jó sokat hazudni. Magabiztos, megmondó idiótáik szerint végső soron a Fidesz az ellenzék gyengeségének, ügyetlenségének és az összefogás hiányának köszönheti a sikerét.

Az egész ellenzéken évek óta eluralkodott, téves előfeltevésen alapuló ostoba gondolkodást igazolja vissza, hogy még most sem, az önkormányzati választások időszakában sem tudtak rájönni a Fidesz–KDNP sikerének titkára. A titok nyitja pedig végtelenül egyszerű. Ugyanis az ellenzék, miközben teli torokkal ordítja, hogy ő a többség, már évtizedekkel ezelőtt szakított a teljes társadalom képviseletével. Láthatóan meg sem kísérlik a többségi társadalmat megnyerni. Most sem volt olyan kínálatuk, amely a vidék Magyarországának, a települési önkormányzatoknak üzenne, vagy amely egész Budapesthez szólna. Ma már nincs Magyarországon népben–nemzetben gondolkodó ellenzéki párt. Sőt, nem létezik felelős ellenzék sem, mert amelyik inkább feljelentgeti az országot Brüsszelben, az csak felelőtlen ellenzéknek nevezhető.

Az ellenzéki pártok ostoba módon saját magukat csapták be, amikor elhitték, hosszú távon elég lesz valami ellen politizálni. Úgy gondolták, elég, ha politikailag korrekt paneleket és eurokrata szövegfüzéreket mormolnak a jelöltjeik, mint valamiféle varázsigéket, ettől majd nagyon szakmainak látszanak, haladók és sikeresek lesznek, az emberek pedig fennakadt szemekkel, eksztázisban fogják a voksukat rájuk adni legközelebb is. Azonban, ha valamikor is lett volna egy kis magukhoz való eszük, már régen rájöhettek volna: az egész nemzetet átfogó és összekötő ideológia nélkül hosszú távon nincs sikeres politika. Valami ellen csak ideig-óráig lehet politizálni, de már most ott kísért a nevetségessé válás kockázata. Valódi, időtálló eredmények híján, talmi sikerekre alapozott részecskényi hatalmuk hamar leáldozik.

Kétségeink ne legyenek afelől, hogy az ellenzéki polgármester- és képviselőjelöltek az önkormányzatokban is az ellenzék parlamenti politikáját folytatják majd tovább. Az ellenzék arra akarja felhasználni az önkormányzatokat, hogy a kormánnyal háborúzzon, és a migránsok betelepítésén mesterkedjen. Az ellenzék gőzerővel a brüsszeli elit kegyeit keresi, sőt magabiztos idiótaként még rá is licitál a bevándorláspárti és nemzeti szuverenitást romboló elképzelésekre. Aljas módon már annak a bizottsági javaslatnak is az élére állt, amely a településeknek adná meg a jogot arra, hogy a központi kormányzattól függetlenül befogadhassanak migránsokat. Ismerünk már erre példát Olaszországból és Németországból. Karácsony pedig néhány nappal ezelőtt azért loholt Brüsszelbe gazdájához, Timmermanshoz, a brüsszeli fő Soros-bérenchez, hogy megkaphassa tőle az újabb utasításokat. Mindebből arra lehet következtetni, hogy ha csak az ellenzéken múlna, akkor előbb vagy utóbb migránsok jelennének meg az általuk irányított településeken.

Az ellenzék az önkormányzati választási kampányban tanúságot tett arról, hogy nemhogy hazát vagy országot, de még az ország legkisebb települését sem szabad, vagy szabadott volna rábízni.

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Komprádorok

ĀEmlékezzünk csak, meddig is volt az egyik közgazdasági vezérszólam, hogy gazdasági sikereink titka az olcsó munkabér? Más kérdés, hogy az alacsony bérekhez mégis negyedszázadig folyamatosan két számjegyű infláció társult