Vélemény és vita
Jogainkért és igazságainkért
Fontos és sokunk számára elkeserítő, de legalábbis mélyen elgondolkodtató, hogy milyen eredményekkel zárultak a magyarországi helyhatósági választások, különösen ami Budapest főpolgármesteri székének elvesztését illeti
Az utóbbival kapcsolatban minden, csak nem jó üzenet Karácsony Gergely megnyilvánulása, amely szerint elsősorban a brüsszeli elittel kíván együttműködni.
Nagyon jó hír azonban, hogy Lengyelországban, ahol ugyancsak vasárnap tartottak választásokat – náluk parlamentit –, a Fidesz szövetségese, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyerte a versengést, és immáron második ciklusát kezdheti meg a kormányzásban. Ez azt jelenti, nem maradtunk egyedül azzal a politikával szemben, amelyet Brüsszel és lengyelországi, illetve hazai szövetségesei folytatnak. Ezt hangsúlyozta ki reakciójában Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, amikor az eredménnyel kapcsolatban elmondta: Magyarország számára kulcsfontosságú és a lehető legjobb hír, hogy a PiS győzött Lengyelországban, és úgy tűnik, továbbra is meghatározhatja régiónk legnagyobb országának haladási irányát.
A PiS sikere mögött jelentős mértékben a párt szociális politikája áll: az 500+ program, amelynek keretében minden szülő a második és az azt követő gyermeke után mintegy százhúsz eurót érő havi támogatást kap złotyban, valamint olyan lépések, mint a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetése. Négy évvel ezelőtt többek között hasonló, a társadalmi elvárásoknak elébe menő – a balliberális szakértői szalonok által populistának kikiáltott – ígéretek segítették hatalomra a pártot. Most pedig támogatottságuk tartóssága javarészt annak köszönhető, hogy szociális politikájának elveit át tudták ültetni a gyakorlatba, magyarán Jarosław Kaczyński pártja betartotta ígéreteit.
A siker másik összetevője, hogy az elmúlt lengyel kormányzati ciklus második felében Mateusz Morawiecki miniszterelnök pénzügy- és adópolitikája, az adózási fegyelem sikeres megszigorítása érzékelhetően csökkentette az államadósságot, növelte a költségvetés bevételeit, megteremtve ezzel az anyagi alapot az előbbi ígéretek beváltásához. A harmadik alapvető, a nemzeti büszkeséget, öntudatot erősítő tényező, hogy a PiS programjában hangsúlyosan szereplő emlékezetpolitikát is – beleértve az oktatási, művelődéspolitikai reformokat – sikerült kiemelni a relativitás csapdájából és tudatosítani a társadalomban, elsősorban annak fiatalabb nemzedékeiben. Ez tükröződik abban is, hogy az Ipsos közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a 18–29 éves fiatalok több mint 26 százaléka a Jog és Igazságosságra szavazott.
A véglegesnek tekinthető eredmények alapján a PiS a szavazatok 43,59 százalékával győzött. A második
a fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) lett 27,4 százalékkal, a harmadik a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 12,56 százalékkal. A Lengyel Néppárt–Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz’15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).
Nagy valószínűséggel tehát minden eddig megkezdett nemzetközi törekvés, ami Európát és a V4-eket illeti, az eddigi, saját medrében haladhat tovább. Ez pedig azt jelenti, hogy a V4-ek tábora tovább fog erősödni. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy az erős társadalmi felhatalmazás ellenére is szinte bizonyosan új erőre kapnak a Brüsszel és Lengyelország, illetve Magyarország között kialakult, tartalmukban igen hasonlatos viták.
Megnyugtató azonban, hogy a két ország, amely a történelem legnehezebb próbatételeiben és az elmúlt évek súlyos európai véleménykülönbségeinek kezelésében is mindig számíthatott egymásra, vélhetően ezután is vállvetve, talán az eddigieknél még szorosabban együttműködve fog küzdeni a lengyel kormánypárt nevét parafrazeálva a jogaiért és az igazságáért.
