Vélemény és vita
Hit nélkül nincs ház, nincs haza 2.
Egy értékelvű politikai gondolkodásmód, amely a keresztény szabadságot, tehát az evangéliumi értékrendet tűzi zászlajára nagy feladatot vállal: „a mindenkinek tetszik és megfelel” világába kell evangéliumi értékeket elhelyeznie
Ám ez nem csak a politika feladata, hanem a politikáé is Mégpedig azért, Mert Magyarország nem egy tucatállam Európában. Első királya szent, koronája szent, alaptörvényének alapja e szent király intelmein nyugszik, országunkat alapítónk a Nagyboldogasszonynak ajánlotta. Félreértés ne essék, de értékelvű döntések, mint például a gyermekvállalás elsősorban lelki elköteleződés kérdése, nem anyagi megfontolásoké. Szent István Magyarországa a hit és kormányzás együttesén nyugodott. És sikeres lett.
Talán e cikk első részében már idézett Robert Sarah bíboros erre a kérdésre is választ adhat, amikor a szegénység és a nyomor közötti különbséget boncolgatja. „...a gazdagok senkitől sem várnak semmit. Ők saját szükségleteiket ki tudják elégíteni anélkül, hogy felebarátjukat vagy Istent hívnák segítségül. Ebben az értelemben a gazdagság nagy szomorúságba és igazi emberi magányosságba torkollhat, ahol rettenetes lelki nyomorúság van.” A megkötözöttségeiben élő gazdag csak magára gondol, számára nem feltétlenül kincs a gyermek, mint a szegényeknek. Emlékszünk a gazdag ifjú történetére. Követésére hívja Jézus. Nem megy, mert bár minden parancsot megtart, nagy vagyona van. A vagyon alatt a megkötözöttségeket kell érteni, a kötődéseket szokásokhoz, szenvedélyekhez, bűnökhöz. A halál kultúrájának szabad választása ez. Nos, ezért követik egyre kevesebben Krisztust, az Evangéliumot, zárnak be templomok. A jó és a rossz közti különbségtétel a hitből fakad. A lelki nyomorúságot csak hittel lehet felszámolni. „Az Egyháznak nem a szegénység ellen kell küzdenie, hanem a nyomor ellen, mégpedig az anyagi és a lelki nyomor ellen” – írja Sarah bíboros. Az államnak, a politikának is a nyomor ellen kell küzdenie, hiszen a szegénység felszámolása, a gazdaság növekedési pályára állítása sikeres volt, azonban az értékelvű döntések, így különösen a gyermekvállalás, nem pénzkérdés.
Az ország jól teljesít, a gazdasági jólét felé haladunk. Ám ez nem feltétlenül jelent szellemi-lelki értelemben vett jólétet is. Ha nincs meg a lelki értelemben vett jólét, amire össztársadalmi szinten is alapulhat hitünk szerint a keresztény szabadság, akkor szembesülünk azzal, hogy nyomorúság van. Eszerint Európában és Magyarországon is egyre nő a nyomor. A szegénység ellen lehet adminisztratív eszközökkel harcolni, de nem biztos, hogy azzal felszámoljuk a lelki nyomort. Hogyan számolható fel a lelki nyomorúság? Úgy, ha gondolkodásunk és cselekedeteink fókuszába a személyt állítjuk. Azt írja a katolikus egyház katekizmusa, hogy „a szabadság az emberben az igazságban és a jóságban való növekedés és érlelődés ereje”. (KEK 1731.)
A felnövekvő fiatal számára a saját személyiségének kiérlelése során az igazságot és a jóságot kell a középpontba állítani. A családnak, az oktatási és szociális rendszereknek abban kell támogatnia a fiatalokat, hogy képessé váljanak a jó és a rossz között dönteni. Ha ez kialakul bennük, akkor a gyermekvállalásra sem mint kizárólagos pénzügyi kérdésre tekintenek, hanem tudják, hogy az élet továbbadása mélyebb szintű döntést igényel az élet vagy a „halál kultúrája” között. Ferenc pápa azt mondta: „A nevelés nem korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, hanem az emberi személy átfogó fejlődését kell szolgálnia.” Egy gyermek nem lehet tanulórobot, ráadásul úgy, hogy ismereteinek csak elenyésző töredéke segíti saját maga nagyszerűségének felismerését, önazonosságának megtalálását, lelki értékeinek alakítását. A gyermekmunkát tiltjuk. A tanulásról azt tanítjuk, hogy munka. Életszerű-e, hogy 14-15 éves gyerekeknek sokszor hét-kilenc órája van naponta és sokszor ebédelni sincs ideje? Tanulj, hogy boldogulj! – hallják, miközben a szülők is a pénzközpontú társadalmi elvárások teljesítésébe belefáradva töltik hétköznapjaik nagy részét. Egy gyermek számára is a boldogság, tehát a lelki jólét helyett a boldogulást, az anyagi jólét, a gazdagság mielőbbi elérését sugallják a posztmodern világ hétköznapjai. Boldogság vagy boldogulás. Nagy kérdése lesz ez a holnaputánnak.
Képesnek kell lennünk újra és újra visszanyúlni a Szent István-i alaphoz. Szent István alapította és hét Árpád-házi szent alapozta meg Magyarországot. A magyar állam nem pénzügyi és gazdasági eredetű, hanem szakrális: Szent István válasza a pogányságra. Szent II. János Pál pápa így fogalmazott: „Éppen a hegyi beszéd igazsága az a szilárd alap, amelyre nagy királyotok a nemzetet építette. Krisztus Evangéliumának igazsága az a szikla, amelyre ő alapozott, és amely az embereknek adott isteni erőt tartalmazza. Ezer év után adjunk hálát a Mindenható Istennek ezért az alapért: mert ennek a nemzetnek a háza, a magyar történelem háza sziklára, nem pedig homokra épült.”
A lelki-szellemi nyomorúság Európa válsága: ez a globalizáció által maga alá temetett ember igazi válsága. Ahogy az anyagi jólétből nem következik egyenesen szellemi-lelki gazdagság, úgy a szegénység felszámolása sem szünteti meg a lelki nyomort. Pedig, ha ennek megoldására is törekednénk, az számos más problémát megoldana.
Európa jövőjével kapcsolatban a lengyel pápa meghatározza a keresztény politikusok feladatát: „Rátok is az a kötelesség hárul, hogy ne pusztán megőrizzétek és védelmezzétek, hanem fejlesszétek tovább és szilárdítsátok meg azt a spirituális és politikai örökséget, amelyet ezek a nagy államférfiak hagytak az utókorra”. Alcide De Gasperit és Robert Schumant már megilleti az Isten Szolgája megnevezés, folyamatban van boldoggá avatási eljárásuk, és sokan kérik, hogy indítsák el Konrad Adenauerét is. Ők hárman a világháború utáni hihetetlen nyomorra akartak szolidáris választ adni, így az Európai Uniót – akkor még közösségnek hívták – a keresztény tanítás alapján hozták létre. Ők voltak azok, akik nemcsak a szegénységből, de a nyomorból is kimozdították a háború utáni Európa szekerét – hittel és imádsággal. Talán ők is sziklaalapra építkeztek, ezért áll még mindig az Európai Unió. Ők bizonyítják, a modern korban is lehet imádkozó, hívő emberként a politikában tevékenykedni.
„Hit és ima nélkül nem lehet várost építeni” – mondta Ferenc pápa. Mondhatnánk, hit és ima nélkül nem lehet házat sem építeni, olyat biztos nem, amely sziklára épül. A 21. század számos kihívás elé állít bennünket. A szabadság hatalom: lelki, gazdasági és politikai vonatkozásban is értelmezhető. Szent István a keresztény gondolatvilágon indította el az államunkat, nemzetünket zarándokútján Árpád-házi szentek kísérték, az uniót három tiszteletre méltó katolikus alapította, figyelve Szent Péter utódainak szavára. Ha ma a társadalmi megújulás kérdésére keressük a választ a keresztény szabadság fogalomrendszerében, láthatjuk, voltak jó példák. Az evangéliumokat segítségül hívva, hittel, imádsággal lehetséges ma is társadalmi, közgondolkodásbeli fordulatot tenni. Rajtunk múlik, s ha a közhatalomban levők szándéka is egybeesik az evangéliumi gondolattal, a keresztény szabadsággal a halál kultúrájától az élet felé lehet fordítani egy országot és egy kontinenst is.
Vajon milyen változások segíthetnek a 21. század zarándokútján járó Magyarországon, amelyek szinte mindenkit érinthetnek, és össztársadalmi hatásuk lehet?
„Az igazság szabaddá tesz!” – olvassuk az Evangéliumban. S valóban. A keresztény szabadság alapja az igazság, az Evangélium, az Örömhír. Katolikusként szomorúan látom, hogy Szent Péter utódainak gondolatai mennyire kiszorulnak a hazai és európai közbeszédből. Ha Szent Istvánnak jó volt a pápa által küldött korona, a katolikus hit, ha a három hitvalló életű európai csúcsvezetőnek irányt mutattak a pápai enciklikák, akkor ma a döntéshozók, a média véleményvezérei miért gondolják, hogy figyelmen kívül lehet hagyni a 19. század végi, 20–21. századi pápák gondolatait, akik közül többet szentként tisztelünk. Megnyilatkozásaikat előítélet nélkül, a maguk teljességében kell olvasni, ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusát, kétezer év alapos tudásának foglalatát a keresztény szabadságról.
Ha a keresztény szabadságot komolyan vesszük, akkor az evangéliumi tanításoknak is meg kell jelennie a mindennapokban. Jézus rakta le a korszerű piacgazdaság alapjait is a talentumokról szóló példabeszéddel. „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” A példabeszédben a gazda azt jutalmazza, aki a talentumait megsokszorozza, aki az adottságaiból nagyon sokat ki tud kihozni. Ami még nagyon fontos, mindenkit a saját talentumai szerint, tehát nem tömegemberekről hallunk.
A harmadik tűnik talán a legegyszerűbbnek, XVI. Benedek szavaira rímel: az európai identitás a házasságban és a családban fejeződik ki. Vissza kell adni az embereket a családjaiknak, anyákat az apáknak, apákat az anyáknak, gyerekeket a szüleiknek. Mindenkinek, így a gazdasági és politikai hatalomgyakorlóknak is nagyobb önmérsékletet kell tanúsítani a bírvágyban. Birtokolni akarják a munkavállalót, hogy többet termeljen, a gyereket, hogy többet tanuljon, így a munkavállaló is egyre több anyagi javat birtokoljon, a gyerek is egyre többet tudjon, hogy majd jobban boldoguljon. Ebből nyomorúságból lesz a kisbetűs hétköznapi emberek tömege, ami válást, kiégést, alkoholizmust, kábítószerfüggést, vagyis boldogtalanságot termel. A jólét Magyarországán és Európában forradalmat kell hirdetni, vissza kell adni az embereknek, a családoknak a hétköznapokat. A hétköznapok örömét! Az evangélium örömhírt jelent. Minden nap, minden hétköznap legyen a családoké, ne a csellengő gyerekeké, a halálfáradt iskolásoké, a megnyúzott anyáké, a kipréselt munkavállalóké. Az emberek a materiális, pénzközpontú társadalmi elvárások közepette belefáradnak az életbe, elveszítik a hétköznapokban az örömet, amit aztán már hét végén sem mindig találnak. Meg kell találni azokat a módozatokat, amelyek a munkaerőpiacon és az oktatási rendszerben résztvevők számára biztosítják, hogy a hétköznapokon mindenki legalább hat órát a családja, szerettei, barátai körében tölthessen. Ez lehetne a hétköznapok forradalma, lelki fordulata, amikor a hétvégék ünnepi asztalát – valós és átvitt értelemben is – visszaadjuk a hétköznapoknak, mert minden együtt töltött idő a boldogulátról a boldogság felé fordítja a figyelmet. Az El Caminón tapasztaltam meg, hogy lehet úgy is élni a mindennapokat, hogy nem feltétlenül kell belehalni. Ha időt adunk a családoknak, jutni fog belőle beszélgetésre, lazításra, játékra, s talán imára, evangéliumolvasásra. Adjunk több időt a családoknak!
Amikor 2003-ban kiadtuk a polgári körök évkönyvét, szerkesztése közben döbbenetes meglepetés ért. A Demokrácia Központba sorra jöttek a hívások, hogy imakörök alakultak polgári körökké és képviselték már akkor a keresztény szabadságot. Hallottuk Ferenc pápát: „Hit és ima nélkül nem lehet várost építeni!” Talán eljött az ideje, hogy a polgári körökből, közösségekből – ne szégyelljük kimondani! – alakuljanak imakörök. Huszonöt éves politikai tapasztalatom és korom is mondatja velem, hogy hit és ima nélkül nem lehet házat építeni, sem várost, sem hazát!
Ehhez adjon nekünk a Mindenható Isten sok erőt, derűt és egészséget!
