Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy remek rektor

Fricska. A Soros-egyetem, a CEU rektora, Michael Ignatieff ha így halad, még príma gazember is válhat belőle

„Erős jelenlétet akarunk Budapesten. Jelenleg úgy folytatjuk a munkánkat, ahogy azt a törvény engedi… Ez egy kétcampusú egyetem most egy időre, mert Orbán Viktor kiutálta a képzési programjainkat Budapestről… Magyarország nem lesz örökké egypártrendszerű állam. A történelem még nem ért véget… Ha Európában visszaesés jön, akkor a magyar középosztály is kiábrándul majd a jelenlegi rendszerből.” Ilyeneket mondott és jósolt az Euractivnak. Amivel nem is lenne baj, ha egy genderszakos hallgató nyilatkozná, némi tudatmódosító hatása alatt. Csakhogy Ignatieff egy rektor. Aki pontosan tudja, hogy egy jogállamban a törvények mindenkire vonatkoznak, a CEU továbbra is itt lábatlankodik, Magyarországon többpártrendszer van, nemzetközileg kontrollált szabad választásokkal. Aki amúgy szurkol a gazdasági visszaesésért! Tegyük föl hát a negyvenmilliós kérdést: Milyen ember Ignatieff?

Kapcsolódó írásaink

Szalai Attila

Szalai Attila

Alattunk a múlt

ĀJó, ha Lengyelországot láthatjuk vendégül. De még jobb lenne, ha a múlt feldolgozásában és tudatosításában példát vennénk róluk, hasonló, nagyszabású rendezvénysorozattal

Domonkos László

Domonkos László

Gróf Grünne kívánsága

ĀA császár főhadsegéde – akitől a magyar főváros Joszif Visszárionovics Sztálinnal együtt csak 2011-ben vonja meg a díszpolgári címet – igen elégedett lehetett azon az októberi délelőttön