Galsai Dániel

Vélemény és vita

Vásárhelyi búcsúja

Fricska. Mérsékelten drámai hír futott végig a balliberális médiumokban. A Hírklikk így tálalta: „Vásárhelyi Mária is szakított a 168 órával”

Miután ocsúdunk a nemzetet megrázó fájdalomból, idézzük fel a szociológus múltjának néhány szeletkéjét, aki 1990 óta minden létező nemzeti kormány legádázabb ellensége, aki főállásban antiszemitázza a jobboldalt. A legalapvetőbb etikai-szakmai szabályokat is áthágva azt kürtölte világgá, hogy itthon „lámpaernyőt akarnak belőle csinálni”. Pécsi főiskolásokkal készített „kutatást”, majd – tudtuk és beleegyezésük nélkül – nyilvánosságra hozta, amely szerint a jövő tanárai rasszisták. Facebook-bejegyzése szerint legfőképpen azért távozik, mert a lap kiadója kötődik Köves Slomó főrabbi szervezetéhez, és persze azért is, mert az írásaiért járó honorárium nem vagy csak esetlegesen érkezik meg számlájára. Netanjahu miniszterelnöknek jók voltunk a Zsidó Világkongresszusra, a Maccabi Játékokra szintén. Vásárhelyi most már nem csak hazudik, decensen zsidózik is. Szép, mi?

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Klíma és igazság

ĀSzakértők 1978-ban még azért aggódtak, hogy az akkori lehűlés üteme jégkorszakot idéz elő

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Darabokra szaggatva

ĀGreta Thunberg azért kell, mert a gyerekekhez akarnak szólni, a gyerekeket akarják befolyásolni, a gyerekek gondolkodását akarják torzítani