Vélemény és vita
De-generáció
Fricska. No, akkor most álljon meg a menet! Nyilvánosságra került, hogy a Szabolcs megyei Kemecsén egy tizennégyéves diák szándékosan eltörte egy tanárnő sípcsontját
A pályakezdő martalóc most is az intézmény tanulója, az ügyészség felfüggesztett börtönt indítványoz, a tanárnő elmenekült az iskolából. Eközben ugyebár nekünk van egy mocskos szájú Blankánk, aki DK-s rendezvényeken szónokol, és a világnak egy Asperger-szindrómás Greta Thunbergje, aki mind a tizenhat évének tapasztalatával osztja az észt. A honi és globális liberálisok pedig térdre borulnak. Nincs ebben semmi különös. Nyilván sokan emlékeznek még az egykori SZDSZ-es oktatáspolitikusok terveire, mely szerint meg kellene szüntetni a történelem érettségit, és a tanuló nyugodtan kisétálhat az óráról, ha unja azt. Mert a világ szabadelvűi rettegnek mindentől, ami rend, ami tekintély, ami hagyomány. Ők inkább „érzékenyítenek”. És akad tanuló, aki beveszi a maszlagot. Aztán rúg. Ebből elég! – amíg még kimért vagyok, mint tíz deka liptói túró.