Czakó Gábor

Vélemény és vita

Samu esete az utóemberrel

Vértesszöllősi Sámuel nem csak néhány aprócska csontdarabot hagyott maga után

Hanem otthonának, életvitelének, táplálkozásának nyomaiból kihüvelyezték a tudósok, hogy körülbelül százhatvanezer évvel ezelőtt élt, és szinte minden korabeli ősemberhez illő tudással rendelkezett, még nagyvadakra is vadászott, a tudományos közvélemény mégsem fogadta el embernek.

„Sámuel valóban mindent tudott. Ismerte a tüzet, szerszámokat készített, okos és furfangos csapdát állított az állatoknak, de mi csak akkor nevezhetjük embernek, ha amulettet találunk mellette, legyen az egy átfúrt csont vagy kavicsdarab, mindegy, valami, ami arról tanúskodik, hogy túllát önmagán, a megtapasztalható környezetén, mert hisz egy felette álló hatalomban, akivel kommunikálni tud, akitől támogatást kér és remél, aki védelmezi, kihívást állít elé – írta Vértes László régész, Samu megtalálója” – idézi Dávid Katalin. (Emlékiratok, Bp. 2019, Szent István Társulat)

Tehát az emberré válás alapmozzanata: Isten áldó munkálkodásának fölismerése a létezésben.

Korunk és világunk mai helyzetéről gondolkodva és a föntebbiekre tekintettel el kell töprengenünk azon, hogy mi a helyzet. Fölvetődik a kérdés, hogy vajon ember-e valamennyi ma élő, homo sapiensnek minősített lény?

Például azok az egyedek, akik mindössze sportbolondok és meccstől meccsig élnek. Akik egyesületük jelvényeit viselik ingükön-gatyájukon, sőt a bőrükbe szurkálva, ámde azt sem tudják, mi történik a pályán, hogyan is tudnák csapatuk égbekiáltó hibáit észlelni… Talán azért sem, mert nem tudnak se égről, se földről, talán már káromkodások formájában sem.

A rajongó szexőrültek vagy a kábítószernyelők habozás nélkül ölnek a szeretőjükért meg a napi adagjukért? És a csalók, akik akkor sem mondanak igazat, amkor hazudni igyekszenek? A konzumidióták, akik így ujjonganak az áruházban: „Itt vagyok önmagam, itt vásárolok!” Vajon az úgynevezett legcivilizáltabb, „korszerű” eszközökkel legdúsabban fölszerelt milliomosság ráadásul elöl-hátul doktor osztálya Linné rendszerében hol találna magának helyet? Ha sehol, akkor miféle fajzathoz tartozik?

Ez bizony nehéz kérdés. Ugyanis a ragadozó állatok olykor elejtik ugyan fajtársaikat, de ritka eset, hogy jóllakottan gyilkolásszák a gyöngébbeket.

Vajon az úgynevezett legcivilizáltabb nyelők, akik világéletükben elhessentették maguktól a pillanatnyi érdekük szerint nemkívánatosnak vélt jelenségeket, ugyan minek minősülnek? Mivé neveli gyermekeit az ilyen homo?

Mindegy, hogy mikor, egy tizennégy éves lány feldúlta a vértesszőlősi múzeum kiállítását. A helyi általános iskola tanulója a saját lakásukhoz használt egyik kulccsal kinyitotta a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelyét, és ott a barátaival „szórakozott”. Az ablakokra és a vitrinekre együttesek neveit firkálták, és széttaposták a Samunak elnevezett vértesszőlősi előember maradványainak másolatát. Ezenkívül több eredeti értéket is tönkretettek.

A tizennégy éves lányban és társaiban valószínűleg nem az előember, hanem a lelkét vesztett utóember mutatkozott meg.

És azóta csak romlott a helyzet.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Előre magyarázkodás

ĀA választási vereségre az elmúlt években valamiféle varázslatos intuíciónak hála már mindig volt előre magyarázata az ellenzéknek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom