Korrupció és lobbizás

Korrupció, az aztán nincs Németországban. Az csak nálunk van, itt, Kelet-Európában, ahol történelmileg is velejéig korrupt mindenki, lefizethető és lefizető. A Transparency International és Sargentini asszony szerint is itt lopják a közpénzeket, az uniós pénzeket, saját zsebre dolgozik mindenki, állampolgár és állam. Ráadásul nepotizmussal párosulva, amelyben a rokoni, baráti kapcsolatok hálója kizárja a valódi piaci versenyhelyzetet.

Németországban viszont a szépen hangzó lobbitevékenység van, vagyis a korrupció törvényes formája. A lobbisták az általuk írt játékszabályokat betartva addig lobbiznak, amíg meg nem tömik a kijelölt kisebb és nagyobb zsebeket. A korrupció csúnya szó, megvesztegetést jelent, a lobbizás ezzel szemben „előnyszerzés érdekében végzett kapcsolatépítés”. Társadalmi, közösségi érdekként kell feltüntetni a dolgokat, a pénz meg úgyis oda vándorol, ahová szánják: az érdekcsoportok, a pártok, támogatók visszaosztható kasszájába. A legfontosabb, hogyan tudjuk az érdekeket képviselni, azaz hogyan kommunikálunk.

Ott volt például a dízellobbi, amikor a politika szemet hunyt a károsanyag-kibocsátás felett, hiszen a fegyvergyártás mellett az autóiparból származik a költségvetés legnagyobb bevétele, és itt van a legtöbb kenőpénz is. Az emissziós értékek meghamisításáért néhány Volkswagen-főnök megütötte a bokáját. Később kiderült, hogy nemcsak a népautógyár, hanem a többi német autógyártó is manipulálta az emissziós értékeket, de ezek felett olyan szépen elsiklottak. A dízellobbi mostanra elvesztette érdekérvényesítő képességét, autóikat kitiltják a német városokból, és akár tízezer euró „dízelprémiumot” is kaphat a kocsiját az új szabványnak megfelelőre cserélő tulajdonos. Ügyes kereskedők a környezetnek ártó leadott autókat nagy haszonnal eladják a kelet-európai piacon. Hadd szennyezzék ott Földünk közös légterét! Találgathatunk, kik kaparintják meg a zsíros kereskedelmi megbízásokat.

Vagy ott van a migránsbiznisz. A világ számára Németország a nagy befogadó: erején felül, humanitárius kötelességének eleget téve ad otthont a menekülteknek. Arról nem szól a fáma, milyen érdek-, azaz lobbicsoportok állnak az erőltetett befogadópolitika mögött. Mennyien gazdagodtak meg belőle, és eleinte mekkorát lendített a német gazdaságon a migráció ellátására szakosodott új iparág. Milyen remélt politikai előnyöket hozhat a befogadás hosszú távon a baloldali pártok számára. És hogy a német népesség ezt másként gondolja? Erre is van egy kommunikációs séma: a másként gondolkodók megbélyegzése.

Most a klímalobbi kapcsolt ötödik sebességbe. Múlt pénteken a Bundestag új klímavédelmi törvénycsomagot fogadott el. Nem volt ugyan nagy szükség rá, de szeptember végén itt a New York-i klímacsúcs, és Németországnak ismét élen kell járnia a példamutatásban. Igaz, hogy a németek a világ szén-dioxid-kibocsátásában a maguk két százalékával nagyon hátul kullognak, de ők komolyan veszik a fiatalokat, a jövőjükön való közös aggódást, a pénteki sztrájkokat, a világmegmentő Gretát és német alteregóját, Luisát. Vagyis a Friday for Future jó eszköznek bizonyult a klímalobbi kezében.

A lobbisták kormányra gyakorolt folyamatos nyomása érződik a huszonkét oldalas törvénycsomagban. A nyomásnak a GroKo, azaz a CDU–CSU–SPD-nagykoalíció nem tudott másként ellenállni. „A klímavédelmi terv a politikai degeneráltság jelképes bizonyítványa” – mondja egy német szakíró. Pénteken éjszakába nyúló vita során megállapodtak a képviselők, hogy mindenki járjon jól, és az államkasszából jusson minden lobbistának, senki ne érezhesse magát vesztesnek. De az éremnek mindig két oldala van.

Az energetikusok jól lobbiztak, hiszen számukra megélhetési garanciát jelent, hogy lakásvásárlásnál a vevő köteles lesz energia-tanácsadót igénybe venni. A vevőnek ez persze többletköltséget okoz. A faiskolai lobbi is jól hajrázott. Elérték, hogy az építtetőnek a mindenkori építési költség öt százalékát zöldterület kialakítására kell fordítania. Ez növelni fogja az amúgy is magas építési költségeket. A megújuló energiát támogatják, hiszen lassan nem is marad egyéb energiaforrásuk a németeknek. Így igen jól járnak a Föld jövőjéért aggódó napelemgyártók és szélerőmű-tulajdonosok. Meg persze mindazok, akik az erre szakosodott ingatlanbizniszből húznak hasznot.

Az energiafogyasztók viszont rosszul járnak, pedig már most is Németországban a legmagasabb az energiaár. Az ügyes autógyárak, mint a Volkswagen, azonnal kísérleti programot indítottak az elektromos autók gyártására. Az akkumulátor környezetre és egészségre káros, ezért a kísérletezés védőruhában történik. Ha áttérünk a környezetbarát elektromos autókra, akkor vajon hol helyezzük el a tömegesen keletkező, a környezetre káros használt elemeket?

A Bundestag a klímavédelemre fordított támogatások mértékét az utolsó pillanatban negyvenről ötvenhárom milliárd euróra emelte, így csak a nagyon ostobáknak nem fog jutni valami az államkasszából. Könnyen tehetik ezt, mert a németek többsége az egy éve tartó intenzív érzékenyítés következtében a klímavédelmet fontosabbnak találja, mint a növekedést. Pedig a klímatörvény a lakosságnak fog fájni. Szép fokozatosan szén-dioxid-adót vetnek ki mindenre: autóra, üzemanyagra, fűtőanyagra, villamos energiára, utazásra. Ha az előzetes számok igazak, akkor egy négyfős család több száz euró energiahasználati és kibocsátási adót fog fizetni évente.

A törvényhozók arra nagyon ügyeltek, hogy a lakosság számára fájdalmas döntések csak 2027 után lépjenek teljes mértékben életbe, azaz amikor már feltehetően a mostani utáni második kormány lesz hivatalban, és a mai döntéshozók többsége nyugdíjba vonul. A jelenlegi pozíciójuk elleni zöldtámadást a koalíció sikeresen visszaverte, hátradőlhetnek kék székeikben még két esztendőre. És az ellenőrizetlen bevándorlás okozta belpolitikai feszültségekről is elterelték egy időre a figyelmet. Ez nemcsak koalíciós, hanem közös politikai érdekük is.