Vélemény és vita

Mindenki mindenki ellen

Márk evangéliumából származó – a kommunisták játékszereként használt – mondat, miszerint „aki nincs ellenünk, az velünk van” (Márk 9:40), mára az újraértelmezés tárgyává vált az ellenzéki oldalon

Míg Rákosi Mátyáshoz szokás kötni az „aki nincs velünk, az ellenünk van”, Kádár Jánoshoz pedig az „aki nincs ellenünk, az velünk van” parafrázisokat, addig az ellenzéki oldal majd minden szereplője, Gyurcsány Ferenctől Varga-Damm Andreán át egész Karácsony Gergelyig, az önkormányzati választások előtt azt szajkózza, hogy aki nem fog össze velük, az az ország ellen van. Vagyis a Fidesszel van. Holott eljátszhatnánk azzal a gondolattal is (ha már parafrázis), hogy igaz az az állítás, miszerint aki részt vesz az összefogásban, az jobban utálja a szövetségesét, mint a Fideszt, vagy, aki még mindig hisz az utódpárt feltámadásában, vagy abban, hogy Gyurcsány Ferenc tényleg „békebalt” nyújtott az összes ellenzéki törpepártnak, az leginkább nincs magánál. Ezért inkább ne játsszunk ilyen gondolatokkal! Mert komolyabb a tét, komolyabb kérdés az, hogy mi vár egy-egy településre az elkövetkezendő években, mint hogy gúnyosan nevetgéljünk az egyes szavakon.

Aki kicsit is érti az ellenzéki politikát, jól tudja, hogy a mostani – a pontosság kedvéért nem teljes és több sebből is vérző – összefogás önmagában hordozza a további belharcok szükségszerűségét. Igaz, a plurális politikában a „külső” küzdelmet (választások) mindig megelőzi egy „belső” küzdelem (versengés a vezető pozícióért), de az ellenzéki összefogás esetében az a specifikum, hogy nemcsak egy-egy párton belül kell megmérkőzni a hatalmi helyekért, hanem több párton átívelő versenyben is győztesként kell kikerülni. Ez pedig tragikus következményekkel járhat.

Az ellenzéki oldal egyre inkább fragmentálttá vált az elmúlt évtizedben. A töredezettség sajátossága azonban nem csupán abból fakad, hogy sokasodtak az ideológiai vagy metapolitikai törésvonalak, hanem abból is, hogy mindegyik, ezelőtt a szuverenitására kínosan vigyázó párt, mozgalom vagy szervezet belépett ebbe az öszvérszerű együttműködési kísérletbe. Így lett ennek az egész elvtelen játéknak része a Jobbik és az LMP is, ahogy a Momentum is hamar feladta egyediségét. Ez a folyamat pedig szükségszerűen a politikai elvek feladásával is járt.

Az ellenzéki szavazóknak azonban nem csupán azzal kell szembenézniük, hogy az általuk eddig támogatott párt feladott mindent, ami miatt szimpatikus volt, hanem azzal is, hogy egyetlen követhető politikai cél maradt: a valamivel és valakikkel való szembenállás. És ezt ténylegesen láttuk és látjuk is az utóbbi időben. Nincs más politikai tartalom, mint a kormánnyal és leginkább Orbánnal való szembenállás, ami már kiegészült az egyes kormánypárti polgármesterekkel szemben elfoglalt alapállással, az országosan leginkább látható Tarlós-ellenességgel.

Az ellenzéki szavazóknak több következménnyel is számolniuk kell akkor, mikor egy-egy kormányellenes jelöltre adják le a voksukat. Először is azzal, hogy minden jelöltnek meg kell hajolnia mindegyik – az összefogásban részt vevő – párt vezetésének akarata előtt. Másodszor, az is fontos okozata lesz az összefogásnak, hogy a jelöltnek, amennyiben győztesként kerül ki a versengésből (jelen esetben az önkormányzati választásokból), akkor magán kell hordania annak terhét, hogy bizony a kormányváltás ígéretével került oda, amit pedig két és fél évig még lehetőségként sem kap majd meg. Továbbá, és talán ezt a legfontosabb látnia az ellenzékre szavazóknak, a voksaiknak köszönhetően olyan együttműködést fognak legitimálni, amelynek hosszú távú fennmaradása több mint kétséges. Jó eséllyel jósolható meg az, hogy a győztesek csupán a saját helyzetüket akarják majd az együttműködésben stabilizálni, illetve az eredményüket sokkalta inkább a következő (2022. évi) országgyűlési választásokra szeretnék egyfajta előnyként felhasználni, mintsem a köz szolgálatába állítani. Az a közkeletű gondolat tehát, hogy az ellenzéki pártok nem a közösség dolgaival vannak és lesznek leginkább elfoglalva, illetve az, hogy jellemzően jobban utálják egymást, mint a kormánypártokat, így könnyen bizonyítást nyer.

De félretéve a politikai elemzéseket – leginkább az válik problémává, hogy az ellenzék, ha valamelyik településen többségbe kerül, esetleg elnyeri a polgármesteri széket is, nem tud majd mit kezdeni a hatalommal. Hisz a pártok vezetése felől az a nyomás érné, hogy sajátítsa ki magának és „anyapártjának” a sikert, legvégül pedig az, hogy a két és fél év múlva esedékes választásokra erősítse meg helyzetét a többi ellenzéki párttal szemben. És mivel ez az időszak igencsak hosszú lesz, így borítékolható, hogy megmarad az „aki nincs velünk, az ellenünk van” hazug, kiszorítósdi játéka, illetve az is biztosnak tűnik, hogy ezeken a településeken belháborúktól – nem pedig fejlődésről – fog szólni az elkövetkezendő időszak.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A nagy leleplezés

ĀFricska. Amit irigylek az ellenzéki sajtómunkásoktól, az a tengernyi szabadidő és felület

Bán Károly

Bán Károly

Karácsony szédelgései

Ā„A hatalom embereinél mindig erősebb az emberek hatalma.” „Az én városomban, amíg nincs minden kerületben CT, addig nem épül új stadion. Stop.” „Budapest legyen a szabadság városa.”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom