Galsai Dániel

Vélemény és vita

A nagy leleplezés

Fricska. Amit irigylek az ellenzéki sajtómunkásoktól, az a tengernyi szabadidő és felület

Ennek ékes bizonyítéka az az állhatatos kutatómunka, mely révén az Index kikutatta, hogy a miniszterelnök Horvátországban pihen. A bombasztikus leleplezés aztán továbbgörgött a Hírklikk felületén is, vitriolos publicisztika formájában. A verbális ökölharcos fortissimóval kezdi az áriát, idézve a kormányfő hét évvel ezelőtti mondatát, mikor nyaralását azzal kommentálta, hogy lemerültek az akkumulátorai. „Lehet, már nem is javíthatók, cserélni kellene őket, kihajítani mindet a francba” – írja páratlan szellemességgel és eleganciával a felkent értelmiségi tollnok. Majd egyszerre bizonyítván szakmaiságát és mély felháborodását, felsorolja, hogy 2008-ban Orbán Viktor Mexikóban pihent (mellesleg: egy barátja meghívására), 2010-ben pedig a henye milliárdosok közismert enyhelyén, Bulgáriában. Utánanéztem: 2018-ban 548 ezer magyar turistáskodott horvát földön, az idei adatok várhatóan jóval magasabbak. Most szegények remeghetnek.
 

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Útravaló az iskolába

ĀEgy hat-hétéves gyermek hatalmas ígéret, lehetőség, amit nem szabad eltékozolnunk. Az iskola dolga éppen az, hogy felszínre hozza a benne egyelőre még csak rejtőzködő tehetségét, képességeit

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Majomparádé

ĀNem gondolom, hogy egy politikusnak mindenhez is kell értenie. Elvégre nem azért választjuk meg őket, mert szépen hímeznek, jól fociznak, finomakat főznek, vagy jól gitároznak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom