Szerencsejátékosok

A nép mindig szenvedélyből cselekszik – mondta Montesquieu, s nézetét a francia forradalom eseményei teljes mértékben igazolták. A legmagasabb kultúrával rendelkező népek is olyan pszichózisba eshetnek, amely kegyetlenségre ösztönzi őket, vezetőik pedig igazi szerencsejátékosok. Mint például a jakobinusok után a nácik. Göring és Hitler szűk körben nyíltan kimondták, hogy va banque-ot játszanak. Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1939. május 23-án a Hitlernél tartott titkos tanácskozáson a Führer bejelentette a háború megindításának szándékát, mondván Göringnek (légierő), Keitelnek (Wehrmacht) és Raedernek (haditengerészet), hogy megnyugodhatnak, mert kevés kivételtől eltekintve elérték a német nemzet politikai egységét. (A nürnbergi perben is elhangzott kitételre így reagált a szövetségesek közvádlója, Alderman: „Feltételezem, hogy az a kevés kivétel a gyűjtőtáborokban sínylődött.”)

Ugyanakkor egy jó szemű francia újságíró azt írta Párizsban: „Nincs reakció, a világ olyan államokból áll, amelyek félnek attól, amitől Hitler nem, s ez a háború.” A politika végső célja a háború – írta még 1926-ban Hitler, és szentenciáját még hívei is szent borzalommal fogadták. Egyébként mit is tanítottak példának állítva a világ összes középiskolájában? Nagy Sándor perzsa hadjáratait, Gallia meghódítását és Caesar birodalomalkotó nagyságát. Csak a cinizmusban megöregedett Arthur Neville, a nagy angol békéltető mondta a müncheni, Hitlernek tett engedmények után (Csehszlovákia feláldozása), hogy minden további hónap háború nélkül egyre valószínűtlenebbé teszi a háborút. Neville tévedett: az ellenséggel való konspi­rálás nem segített. Az pedig fatálisan átengedte magát a kedvezőnek tűnő sorsnak. De ha elveszítjük ezt a háborút, az ég irgalmazzon nekünk – mondta azért Göring a Führernek 1939 német–lengyel határvillongásokkal tarkított nyarán.

A német felsővezetés azt hitte, hogy a tömeg, miután az uralkodó nép ideológiájával felvérteződött, és azt hihette, hogy a világ irányításában részt fog kapni, és háború esetén boldogan fog egyenruhába bújni, nos, a részletekre és a néplélekre alig figyelt. Fura élmény érte Hitlert még 1938-ban, amikor parancsára egy motorizált hadosztály teljes fegyverzetben végighajtott Berlin utcáin. A diktátor ugyanolyan utcai lelkesedésre számított, mint amilyen 1914-ben, a háborúba lépés bejelentésekor jellemezte a fővárost.

A tömeg nézelődött, csodálkozott és hallgatott.

„Ezzel a néppel nem lehet háborúzni” – jelentette ki szerencsejátékosi dühvel Hitler. Felismerte, milyen fontos, hogy a nép szemében megfelelő legitimációt szerezzen háborújához. Ezt 1939 eseménysorozata adta: a Szudéták „visszatérése” és a prágai bevonulás. S a helyzet végső kiélesedése Lengyelországgal és augusztus végén a Molotov–Ribbentrop-paktum. (A németek a nyugatiakat megelőzve kötnek ördögi egyezséget Sztálinnal.) A lengyeleket az angolok (és a franciák) lelkiismeretlen módon támogatták, s a lengyel mozgósítások során még azt is a fülükbe súgták, hogy van esélyük a Wehrmachttal szemben. Lukasiewicz londoni lengyel követ egy kérdésre, hogy mi történne német támadás idején, nem védekezésről beszélt, hanem ellenkezőleg, arról, hogy a lengyel hadsereg benyomul Németországba, rögtön
az első órában.

Kasprzycki Tadeusz tábornok, a pilsudski-i hagyomány letéteményese szerint „erődök építését javasolják egy védelmi háborúhoz… Mi csak a támadást ismerjük, és támadva győzni fogunk.” Churchill is szövögette a maga hálóját, és április 13-án a három európai nagyhatalom tárgyalása után kijelentette: „nem mondhatunk csődöt egy Grande Alliance létrehozásával… Igen, mi hárman közösen akarunk cselekedni és Hitler nyakát törni.” (Törvényszerű tehát, hogy az európai nemzetek politikai és gazdasági hiedelmei föltétlenül világháborúhoz vezettek. Emlékezzünk: Hitler csak május végén beszél titokban arról, hogy háborút akar, Churchill még előbb.)

Pálóczi Horváth György, a kortárs szemével írott Végzetes év című tanulmányában azt írja: „Ez a háborúkezdés igen furcsa volt. Éjszakának idején az angol repülőterekről felszálltak a hatalmas katonai repülőgépek, s a nyár végi ködben elindultak Németország felé. És néhány óra múlva milliószám hullottak a német városokra és falvakra, földekre és erdőkre – ó, nem a termitbombák, csak egyszerű papírlapok. Szeptember 4-ét írtak ekkor 1939-ben, s reggelre Németország területén hatmillió német nyelvű röpirat feküdt. Anglia így kezdte a háborút. A német csapatok közben döbbenetes gyorsasággal megsemmisítették a lengyel hadsereget.”

A civilizált világ nehéz szívvel, riad­tan figyelt, s a híradófelvételek szerint a balti strandokon németek ezrei élvezték a kései szezon örömeit. Európa, mint a Matine egyik levelezője, egy fiatal szobrászművész írta, bevonult a háború kolostorába. Mussolini, a pápa, Roose­velt elnök, a holland királynő és a belga király békejavaslatai és közvetítési ajánlatai mit sem értek.

Október 6-án megszólalt maga a német diktátor: Európa megbékéltetésére újabb tervet tárt a világ közvéleménye elé. „Az én megítélésem szerint az a legfontosabb, jelentőségében minden mást felülmúló feladat, hogy az európai biztonság szükségességét valló meggyőződésen túlmenőleg hozzuk létre magát a biztonságérzetet is.” Biztonságérzet? A Birodalmi Információs Szolgálat kiadta Hitler békeajánlatait 1933-tól 1939-ig. S a va banque ment 1941-től a német–szovjet háborúval tovább a tudatos emberirtás felé.