Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Savanyú a szőlő (2.)

Egyszerre szomorú és mulatságos, hogy Békesi, Mellár, Petschnig és a többi ellenzéki közgazdász százegyszer is nekifut a „százszor-tört varázsnak”, s nem értik, hogy aki mindig farkast kiált, annak akkor sem hisznek majd, amikor tényleg jön a farkas

álláspont

Éppen két héttel ezelőtt reflektáltam ezen a helyen Békesi László ismert baloldali gazdaságpolitikus terjedelmes lapinterjújára, amelyben a kétszeres volt (és kétszeres bukott) pénzügyminiszter bevallotta, több szempontból is tévedett, amikor 2010 után azt jósolta, hogy az unortodox gazdaságpolitika következtében a magyar gazdaság össze fog omlani. Azt is kikotyogta, most már az az egyetlen reménye, hogy 2021-től, az új EU-költségvetés életbe lépésétől jelentősen csökkennek a Magyarországnak adott agrár- és felzárkózási támogatások, csökkennek az elosztható pénzek, s így „a nemzeti együttműködés rendszere belülről omlik majd össze”.

A Békesi-szindróma lényege az, hogy a mai ellenzéki pártok vezetői és szakértőik úgy vélik – az erősödő szélsőbaltól a színtelen-szagtalan minialakulatokon át a gyengülő szélsőjobbig –, minél rosszabb az országnak, nekik annál jobb. Ugyanis hiába tagadják, nyilvánvalóan belátták, hogy saját tehetségükből, tudásukból és erejükből képtelenek vonzó és működőképes kormányzati alternatívát kínálni a magyar választópolgároknak. Ezért hiába minden kedvező gazdasági adat, folyamat, eredmény, a társadalom nagyon jelentős része hiába értékeli a 2010 óta regnáló Orbán-kormányok gazdasági és szociális teljesítményét, nekik mindig savanyú a szőlő. És mert (a tíz éve meghalt, de felejthetetlen Cseh Tamás által megénekelt) hőn szeretett Valóság nevű nagybátyjuk immár tartósan távol van tőlük, nem tudnak mást, mint megszállottan mantrázni, hogy a gazdaság sokkal rosszabbul teljesít és az emberek sokkal rosszabbul élnek, mint azt a kormányzat és médiacsapata állítja.

Ha valaki rámutat arra, hogy az „ellenzéki okostojásoknak” mindössze egy céljuk van: mindenben ellentmondani, még akkor is, ha az a magyar embereknek árt, akkor megsértődnek, mint például Mellár Tamás közgazdász, aki a ballib ÉS legfrissebb számában egy kolumnán át bizonygatja, hogy „rossz irányba megy a gazdaság, amely egyre inkább ellehetetleníti a felzárkózást, és egyre nagyobb terheket rak a társadalom nagy csoportjainak vállára”. Az egyik kis ellenzéki országgyűlési frakcióban ülő képviselő az első Orbán-kormány idején a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, s maga is elismeri cikkében, hogy a makrogazdasági mutatók közül mindig lehet találni olyanokat, amelyek kedvezően és olyanokat is, amelyek rosszul alakultak a vizsgált időszakban. Majd ezután azt az elemzési utat választja, hogy a szerinte is vitathatatlanul kedvező adatokat (GDP-növekedés, foglalkoztatás/munkanélküliség, államháztartási hiány, külkereskedelmi és fizetési mérleg alakulása) lebecsüli, mondván, hogy ezek még megközelítően sem fejezik ki a magyar gazdaság valóságos helyzetét. Szerinte annál inkább az alacsony termelékenység, a gyenge versenyképesség, a humán tőke minőségének romlása, a középosztály lecsúszása, a szegények számának növekedése. Ami a két utóbbit illeti, egy volt KSH-elnökhöz nem méltó ilyen durva csúsztatás, hiszen a valóság éppen az, hogy az utóbbi években a hazai középosztály gyarapodott, erősödött, a szegények száma pedig csökkent, ezt a KSH adatain túlmenően a nemzetközi szervezetek is tényként kezelik.

Egyszerre szomorú és mulatságos, hogy Békesi, Mellár, Petschnig és a többi ellenzéki közgazdász százegyszer is nekifut a „százszor-tört varázsnak”, s nem értik, hogy aki mindig farkast kiált, annak akkor sem hisznek majd, amikor tényleg jön a farkas. Pedig ha volna komoly, konstruktív, a valósággal köszönő viszonyban levő ellenzéki kritika, az még egy olyan sikeres kormánynak is jól jöhetne, amilyen a jelenlegi.

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Jelöltek

ĀA kommunista párt első három helyén: Rákosi, Rajk, Gerő. Róluk mindent tud már az olvasó

Rab Irén

Rab Irén

A demokrácia abszurditásai

ĀJúlius elsején életbe lépett az a törvény, ami Németországban a választójogot kiterjeszti a szellemi fogyatékosokra és a gondnokság alá helyezett pszichés ápoltakra is