Galsai Dániel

Vélemény és vita

Szépasszony kerestetik

Fricska. Most éppen Érsek Zsolt lépett ki az MSZPből, aki nyolc évig volt hatvani polgármester

Hallottam egy jó viccet. „Két férfi már másodszor ütközik össze a bevásárlókocsival, miközben aggodalmasan vizslatják a vásárlókat. Az egyik megszólal: – Uram, maga is a feleségét keresi? – Igen, miért, maga is? Hogy néz ki az asszony? – Karcsú, csinos, szőke, kék szemű. És a magáé? – Az ráér. Keressük meg inkább a magáét!” Most éppen Érsek Zsolt lépett ki az MSZPből, aki nyolc évig volt hatvani polgármester. Most viszont hülyére vette a dicső pártelnökség, az elkámpicsorodott ember levelében azt írta, az új „összefogottat” „…támogatják a liberálisoktól a szkinhedekig”. Debrecenben a Duna-parti cipőkbe köpködő jobbikos Kulcsár Gergely lépett vissza, miatta most a Momentum magyarázkodik. Eddig nyilván nem hallottak az évekkel ezelőtti történetről. A Heves megyei roma tagozat vezetője szerint „közismert szélsőjobboldali figurákat kellene támogatnunk”, míg a jobbikos törzsszavazóknak a DK-t kellene lenyelni. Itt tartunk. Vajon a szoci vezérkar hol látja azt a csinos szőke asszonyt?

Kapcsolódó írásaink

Szalai Attila

Szalai Attila

Oroszlánbotrány

ĀKérdezhetnénk, hogy a nők és az LMBTQ+ személyek egyenjogúságának világában hogyan lehet olyan filmet csinálni, amelyben egyetlen hím kezében összpontosul minden hatalom, minden nőstény fölé emelkedik, és azoknak eszébe sem jut fellázadni ellene?!

Domonkos László

Domonkos László

A magyar ősz elé

ĀMárai nagy könyve, a Szindbád hazamegy eszembe juttatja Illyés Gyula egy réges-régi interjúját, benne egy furcsa válasszal: melyik a kedvenc évszaka, kérdezték, s ő – megdöbbenésemre – azt válaszolta, hogy egyre inkább az ősz