Történtek előrelépések

Valószínűleg a politikusok szókirakós társasjátékában a betűk is össze vannak ragasztva, hogy ezeket a kifejezéseket bármikor egyben felrakhassák a táblára. Találkozók után gyakran tudunk meg ennyit arról, miről is döntöttek a fejünk felett a vezetők. De hogy mi van ezek mögött pontosan, azt általában csak később vagy sosem tudjuk meg.

A világ hét „legfejlettebb” országa, a G7-ek vezetői legutóbbi tanácskozásukon a világ sorsát nagyban befolyásoló témákat jártak körül, többek között azt, hogy mit tegyenek Iránnal vagy a kínai–amerikai kereskedelmi háborúval. Ugyanakkor viszonylag kevés konkrétumot közöltek a nyilvánossággal, az pedig, valljuk be, nem nagy eredmény egy megbeszélésen, hogyha annyira jutnak, hogy hajlandóak megbeszélni valamit.

Az egésznek olyan érzete van, mint amikor a gyerek átmegy „leckét írni” vagy „tanulni” egy osztálytársához, de este a vacsoránál csak annyit tud mondani az előrelépést firtató kérdésekre, hogy „haladtunk a matekkal”. Például a Brexit kapcsán azt hallhattuk elemzőktől és a brit és európai politika szereplőitől, hogy ez a G7-csúcs akár változást is hozhat, de úgy tűnik, ugyanaz zajlik tovább, mint eddig: a brit „vendégnek” nem tetszik az étel, amit kért és kapott, és angolosan távozna, az uniós „pincér” meg nem hajlandó visszavinni a fogást, és állítja, hogy a szakács már hazament, így másikat sem tudnak készíteni. A záróra meg igencsak közeledik, és félő, hogy a vendég éhes marad, a pincér meg nem kap pénzt.

Irán esetében Angela Merkel nyilatkozta azt, hogy nagy előrelépés, hogy nemcsak ahhoz ragaszkodnak, hogy Teherán ne jusson atomfegyverhez, hanem ahhoz is, hogy a megoldást politikai eszközökkel kell elérni. Ami lényegében azt jelenti, hogy lebeszélték magukat az Irán elleni katonai akciókról, ami egyébként is csak John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó agyában és néhány szaúdi politikus legmerészebb álmaiban volt reális forgatókönyv. Ezt sem nevezhetjük önmagában nagy előrelépésnek. Donald Trump pedig arról beszélt, hogy Irán nem ugyanaz az ország, mint két és fél éve, amikor terroristákat támogatott, szóval akár meg is egyezhetnek. Vajon ez miért nem jutott eszébe egy éve, amikor ugyanezzel vádolva Teherán felmondta az atomalkut?

Persze bizonyára számos fontos két- és többoldalú tárgyalás folyt, és feltehetően háttéralkuk is köttettek Biarritzban a függöny mögött, amit mi nem látunk, és vannak konkrét eredmények is, például, hogy megszavaztak húszmillió dollárt az amazóniai őserdőben tomboló tüzek megfékezésére. Eddig ebben a kérdésben is csak a kölcsönös vádaskodás ment Jair Bolsonaro brazil elnök és számos szereplő között, miközben az esőerdő lángolt tovább.

Összeültek tehát a „gyerekek tanulni”, de csak azt látjuk, hogy eltöltöttek egy hétvégét a napfényes francia tengerparton. Arról azonban, hogy a leckét megírták-e, senki sem számolt be nekünk. Később persze lehet, hogy megtudjuk, mi történt, de ha már mostanában a legtöbb vezető politikus arról beszél, és prédikál a másiknak, hogy a politikát közelebb kellene hozni az emberekhez, akkor nem ártana tudnunk, mit is akarnak közelebb hozni hozzánk. Hiszen a politika végső soron rólunk szól, nem a politikusokról. Aztán persze amikor mi, a nem tájékoztatott szavazók valaki mást választunk meg, akkor hirtelen „tudatlansággal” vádol minket a leváltott. Ilyenkor talán csak annyit kellene mondanunk: ne aggódjon, történtek előrelépések.