Kérdések

Tudod, mi leszel, ha nem eszel rendesen és nagy leszel? Kicsi.

Kresznerics Ferenc (1766–1832): író, nyelvész, tanár, r.k. pap, az MTA t. tagja (1831). Fő műve: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal (I–II. Buda, 1831–32.) 1832-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. E mű volt a Czuczor–Fogarasi szótár előfutára.
Nyakas ember lévén sorozatos fölszólítások és feddések ellenére sem volt hajlandó saját tanári kéziratai címlapjára írni, hogy „a főigazgató úr tekintélyével és beleegyezésével”, inkább távozott a szombathelyi líceumból az Isten háta mögé, Ságra, plébánosnak, mivel saját elhatározásából és tehetsége szerint írta tanulmányait.

Kresznerics atya nem hasonlított Hunfalvy Pálra, aki Die Ungern oder Magyaren című, német nyelvű munkájában (1881) a székely írás hitelességével kapcsolatban a teljes tagadás álláspontjára helyezkedvén, az írás megszerkesztését „néhány ismeretlen 17. századi tudósnak” tulajdonította: „Als die Hunnenschaft der Székler zum Dogma geworden war, componirten einige Gelehrte des XVII. Jahrhunderts ein Alphabet, das das Hunnisch-Székelyi’sche sein wollte.” Magyarul: „Amikor a székelyek hun eredete dogmává vált, néhány ismeretlen, XVII. századi tudós megalkotta a hun-székely ábécét.”

E hazugság meggyökeresedett az akadémiai gyomkertben és azóta is mérgezi kultúránk, anyanyelvünk ismeretét, meg a közgondolkodást és a tanárképzést. A hazugság leleplezője tömérdek, 17. század előtti rovásemlékünk, valamint szerzőnk életrajza. Hunfalvy jogvégzett ember volt, tehát joghallgató korában betéve kellett tudnia a Corpus Iurist, benne Mátyás király 1478. évi V. törvénycikkét, meg persze valamennyi törvényt. Az említett törvénycikk elrendelte, hogy „a kirovó mellé a vármegyéből egy alkalmas nemest kell állítani, aki eskü alatt legyen köteles a jelen decretum tartalmához képest mindazt szemmel tartani és megtenni a mi a felséges király úrra és magára a vármegyére nézve igazságos.

1.§ És ezen felül a falusbírák minden megyében kötelesek a rovásnyeleket három egész évről egy e célra elrendelendő törvényszékre elhozni és eskü alatt s lajstromban is a megye elé terjeszteni, a megye pedig tartozik azokat a király úr számára híven összeírni.” A rovás egy vágással két példányban készült: az egyik, a „rovásnyelek”. az adózónál maradtak, a másik, a falusbírákon keresztül, a megyei törvényszékre került, ahol három évig őrizték.

Akkoriban még nem találtam föl a nyelvrégészetet, de az alapfogalmak évezredek óta közszájon forogván megsúgták-e minden érdeklődőnek, hogy a ró, kirovó, a rovásnyél szavak milyen írás használatát jelentik adóügyekben? Tán ugyanazt, amit a leró, rovott múltú, fölró, megró, ráró, rovás stb. szavak és kifejezések? Sőt, azt is, hogy a rovás az össznépi magyar műveltség része volt: falusi bíró, jobbágy és nemes egyaránt értette. Tanú erre maga a törvény, ami az összes érintett számára világos kellett legyen, máskülönben hogyan léphetett volna hatályba?

A ró, rovás stb. származékai vajon miért terjedtek el a hajdan Magyarországhoz tartozó országok területén is: Horvátország, Szlavónia, Szerbia, stb.? Hunfalvy Pál a Bach-korszaktól kezdve hányszor állt az igazság oldalán?

És mai hívei, akik a fönti hazugsággal mételyezik a honi tudományt? Mi több, a nekik kiszolgáltatott egyetemistákat? Jövendő tanárokat? Miért fáj nekik, hogy népünk – a jobbágyok is – írástudó volt már a 15. században?

Kórházi szobatársam naphosszat hallgat. Ebédre eszik pár falatot, elnyel rá egy pohár vizet, aztán a fal felé fordul. Hogy alszik-e vagy sem, nem tudom.

Egyszer izgatottan fölül, s kiabálja a nővér nevét. Ráadásul zörög, kopog, rázza az ágyát.

Jön az ápolónő: – Mit óhajt? – kérdi szigorúan. Ilyen a modora.

– Azt szeretném kérdezni, kedves nővér, hogy meghaltam-e?