Ki fújja a passzátszelet?

Hogy miért éppen az Atlanti-óceán partján fekvő, festői szépségű kis üdülővárosban? Aligha azért, mert a település az „európai hullámlovasok Mekkája”. Képzeljük el, milyen látvány volna a többméteres hullámokon fürdőruhában szörföző Angela Merkel, Emmanuel Macron vagy akár Donald Trump. (Jó, inkább ne képzeljük el!) Vagy talán azért esett az idei csúcstalálkozót rendező franciák választása Biarritzra, mert bizonyos történelmi emlékek fűződnek hozzá? Meglehet. Hisz például 1865 októberében itt találkozott a porosz miniszterelnök, Bismarck gróf III. Napóleon francia császárral, aki semlegességet ígérve hozzájárult a poroszok vezető szerepéhez a leendő egységes Németországban, és elismerte az egységes olasz állam létjogosultságát is – mindkettőt a Habsburg-birodalom rovására.

Rövidesen kiderült, akkor Biarritzban történelmi egyezség született, de ne vegyünk rá mérget, hogy hasonló horderejű döntéseket hoznak most is a glóbusz hét vezető gazdasági hatalma plusz az Európai Unió vezetői­nek csúcstalálkozóján. És a legkevésbé sem azért, mert az Európai Bizottság két hónap múlva végleg lelépő elnöke sajnos nem tud elutazni a hullámlovasok napfényes Mekkájába. (Igaz, ezúttal nem közismert isiásza miatt, hanem mert sürgős operációja után még nem épült fel teljesen.) De még csak azért sem, mert a tavaly júniusi hasonló, kanadai meeting csúfos kudarcba fulladt. Akkor az amerikai elnök idő előtt távozott, és nem is írta alá a közös zárónyilatkozatot. A német kancellár ezt kijózanítónak és elkedvetlenítőnek nevezte, s azt a tanulságot vonta le, hogy Európa nem támaszkodhat már teljes mértékben az Egyesült Államokra, ezért az EU-t meg kell erősíteni, hogy komoly világpolitikai tényező legyen Amerika, Kína és Oroszország mellett.

A mostani csúcsértekezlet is eleve kudarcra van ítélve. Legfőképpen azért, mert az összeülő állami vezetők közül ezúttal is hiányoznak olyan, a világpolitikai és világgazdasági folyamatokat meglehetősen markánsan befolyásoló személyek, mint az orosz és a kínai elnök vagy az indiai miniszterelnök. Az orosz külügyminiszter nem véletlenül mondta a német kollégájával szerdán Moszkvában folytatott megbeszélése után, hogy Oroszország kész tanulmányozni a „nagy nyolcas” visszaállításának kérdését, ha ilyen javaslattal fordulnak hozzá. Ugyanis a másik hét hatalom 2014-ben kizárta az informális egyeztető fórumból az oroszokat a Krím félsziget elcsatolására és a kelet-ukrajnai válságra hivatkozva. Az oroszok visszavételét javasolta már tavaly és most is Donald Trump, de a németek, franciák és britek ezt még mindig nem tartják időszerűnek. Hogy ez az álláspont mennyire téves számításon alapul, az is mutatja, hogy tavaly éppen a kanadai G7-csúcs idején látogatott Putyin Pekingbe, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel egy sor stratégiai megállapodást írt alá. Márpedig azt Berlinben, Párizsban és Londonban is tudják, hogy Kína a világ második legerősebb gazdasága és messze legnagyobb exportőre, Oroszország pedig (az Egyesült Államok után) a második legerősebb, legütőképesebb haderővel rendelkezik, és fél Európának nélkülözhetetlen kőolaj- és földgázellátója.
Éppen ideje volna hát a G7-eket kibővíteni legalább Oroszországgal, Kínával és a már ötödik legnagyobb gazdasággá előlépő Indiával.

Ha az EU valóban komoly világpolitikai tényező akar lenni a „globális játékosok” között, akkor ne kövesse el azt a hibát, amit III. Napóleon Biarritzban, amikor azt hitte, hogy nem a poroszok, hanem ő fújja a passzátszelet. S ez a tévedése hamar az állásába került.