Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy gázos vélemény

Fricska. Elképesztő az a kreativitás s egyben fantáziátlanság, ami az ellenzéki orgánumokat jellemzi így nyáridőn

Ebben látszólag van egy értelmetlen ellentmondás, de ne feledjük, ők csodákra képesek. Ezúttal éppen arra, hogy
a nagy uborkaszezon közepén felmelegítsék a rezsicsökkentés ügyét. (Ugye mondtam: fantáziátlanság és kreativitás!) A Népszava hirtelenjében kerített egy névtelen szakértőt, aki szerint 30-40 százalékkal olcsóbb lehetne a gáz, ha a kormány nem fagyasztja be az árakat 2014-ben. Mert ugyebár a világpiacon most éppen olcsón adják. Ez igen érdekes okfejtés. Csak azt nem értem, hogy korábban – amikor szintén mozgott a nemzetközi ár – miért volt folyamatosan, mindig kivétel nélkül áremelés? Olykor évente többször is. Továbbá az nem fér a fejembe, hogy a tekintélyes összeurópai statisztikai szervezet szerint miért nálunk legolcsóbb a gáz, sőt a villany ára is a kontinensen? A többiek nem a piacról vásárolnak? Szegények. Szólni kéne nekik, hogy keressék fel a Népszava rejtélyes bölcsét.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Támadás jeladásra

ĀA me too nem lázad például a többnejűség, a kislányok, nők eladása, megcsonkítása ellen

Tamáska Péter

Tamáska Péter

Két évforduló

ĀHadjáratai során Napóleon és Hitler is félt az otthoni, a belső front összeomlásától s hihetetlen szerencsével (és terrorral) elkerülte azt