Neustart

Leszámítva mondjuk a Süddeutsche Zeitungot, ahol sajnálták eldobni bekészített közhelytárukat a gonosz kerítésépítő Orbánról, de hát minden fiókban vannak kevésbé éles kések.

A találkozó valóban egyértelműen megmutatta, hogy az elmúlt évek feszültségei után megvan a kölcsönös politikai akarat a hangnemváltásra. Félreértés ne essék, csak a felszín volt fagyos, a német–magyar gazdasági kapcsolatoknak szóló mostani sűrű dicséretek is jelezték, hogy a lényeg azért eddig is rendben volt, sőt. Az istentiszteleten tartott beszédében Merkel tett ugyan némi utalást a migrációs politikával kapcsolatos véleménykülönbségekre, de ebbe kár volt belekapaszkodnia az ellendrukkereknek, mert a sajtótájékoztatóra már el is oszlott minden sötét felhő.

A kancellár egy sor olyan kijelentést tett, ami jelzi az irányváltást, és megalapozhat egy sokkal jobb irányt a kétoldalú viszonyban és az európai politikában egy­aránt. Először is elismerte a visegrádi négyek gazdasági teljesítményét, és békülékeny, kompromisszumra törekvő hangot ütött meg a következő uniós költségvetést illetően is. Az üzenet világos: Merkel érti, hogy a kelet-közép-európai országok nem másodrendű tagállamok, amelyek a gazdagabbak könyöradományán tengődnek, hanem Európa gazdaságának új motorjai. Másodszor, a közös pontokat hangsúlyozta a migrációs politikában, ami egyértelműen jelezte, hogy a szokásos kvótamantra helyett legalább elkezdte komolyan venni a magyar stratégia kulcselemeit, a határvédelmet és a helyben való segítséget.

A hangnemváltás oka egyértelműen az európai politika átalakulása. Amikor Angela Merkel az EP-választás után hazatért az oszakai G20-csúcs margóján tartott egyeztetésről, meglepve tapasztalta, hogy terve a Frans Timmermans-vezette Európai Bizottságról visszapattant saját pártcsaládjáról és az Európai Tanácsról egy­aránt. Ursula von der Leyen volt német védelmi miniszter elnöksége persze jó Merkelnek, de az odáig vezető út nagyon is tanulságos volt. Bebizonyosodott, hogy a V4-eket nem lehet megkerülni, mivel a csoport magában is erős, ráadásul többek között Párizs és Róma is komoly partnernek tekintette. Manfred Weber maga mondta, hogy nem akar fideszes szavazatokkal elnök lenni, Timmermans pedig személyes küldetésének tekintette Varsó és Budapest vegzálását – mindketten elvéreztek a csatában. Aki nem adja meg a tiszteletet régiónk országainak, a V4-ek­-nek, aki zsarol és fenyeget, az nem lesz az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen nem lenne elnök a támogatásunk nélkül, ezt pedig Berlinben is tudják.

A magyar ellenzék nagy részében alighanem eltörhetett valami, amikor Merkel még az uniós források felhasználását is méltatta. Akkor már ugyanis tudhatták, itt nem lesz semmilyen kioktatás, amiből profitálhatnak. Erre várni persze ostobaság volt, hiszen a német kancellár két dolog miatt nem fogja kisegíteni a magyar ellenzéki politikusokat: egyrészt mert nem méltók rá, másrészt mert esze ágában sincsen. Merkel és a többi vezető jó kapcsolatokat akar építeni a stabil, magas legitimá­cióval bíró magyar kormánnyal. Megpukkadhatnak mérgükben, akkor sem csinálnak nekik színes forradalmat. Orbán Viktor „játéktere” ugyanis más, ő beleszólhat, ki lesz az Európai Bizottság elnöke, és hogyan alakuljanak a kontinens jövőjét meghatározó politikák. Az ellenzék ilyesmire fogékony részének pedig marad annak kikönyöklése, hogy melyik önkormányzati választókerületben ki adja fel a maradék elveit.