A Nagy Parlagfűhiszti

A médiumok pollenjelentésekkel bombáznak, a parlagfüvet a fekete ürömtől megkülönböztetni nem tudó, budapesti bürokraták a törvény nevében a parlagfű elleni harcra szólítanak föl, és csillagászati összegű bírságokkal fenyegetik a földtulajdonosokat, belvárosi környezetvédők öklüket rázzák a földjeiket a parlagfűtől vétkes hanyagsággal meg nem tisztító gazdákat. Parlagfűkommandó járja az országot, levegőből pásztázzák a gazdák földjét, folyik a „szemléletformálás”. Minderre rengeteg energia és – természetesen adófizetői – forint megy el. Közben állami és önkormányzati kezelésű területeken virít a parlagfű.

Mire ez a nagy felhajtás? Kétségtelen, hogy a magyar lakosság 20–30 százaléka allergiás, közülük legtöbben a parlagfű virágporára. Csakhogy a Nagy Parlagfűhiszti nem a problémát kezeli, hanem bűnbaknak kiált ki egy növényt, amely semmiről sem tehet. És miközben egyfelől a biodiverzitást éltetjük, másfelől Endlösungot hirdetünk, és egy növényfaj kipusztítására törekszünk – szerencsére nem sok sikerrel.

Mi a probléma a parlagfű ellen hirdetett totális háborúval?

Először nemcsak parlagfű-allergia létezik, hanem számtalan egyéb anyag is vált(hat) ki allergiás reakciót az arra érzékenyekből. Aki volt már allergiavizsgálaton, pontosan tudja, hogy nagyon sok anyagra vizsgálják szervezetének reakcióját, a mogyoró- és a nyírfapollentől kezdve a fűféléken és a gabonanövényeken keresztül az egyébként gyógynövényként ismert és használt lándzsás útifüvön át a kutya- és a macskaszőrig. Van, aki a gabonafélék virágporától tüsszög, más a lándzsás útifű virágporától, megint más a réti szénától vagy a kutya- és a macskaszőrtől. Mégsem halljuk, hogy ki kellene vágni minden mogyoróbokrot és nyírfát, ki kellene irtani a rozsot és a búzát, a lándzsás útifüvet, valamint a kutyákat és a macskákat. Szép is lenne. Egyedül a parlagfű lett persona non grata, ami rávilágít a modern ember két fontos jellemzőjére: egyrészt hajlamos összetett problémákért egy könnyen megnevezhető felelőst keresni, másrészt a problémát úgy kívánja megoldani, hogy a beazonosított problémát kiiktatja, likvidálja. A legegyszerűbb válasz: irtsuk ki a parlagfüvet! Ahelyett, hogy együtt élnénk vele. Nem feltétlenül egészséges persze, ha földjeinket mindenhol dús parlagfű lepi, azt azonban semmi nem indokolja, hogy a parlagfüvet másként kezeljük, mint a számtalan gyomnövény bármelyikét, amelyek az utak mentén nőnek, vagy amelyektől földjeinket rendszeresen meg kell tisztítani, de amelyeket nem lehet végleg kiirtani.

Másodszor nehéz belátni, hogy miért lenne a parlagfű a legelterjedtebb és legtöbb kárt okozó gyomnövény. Hogy a legelő állatok által szívesen fogyasztott parlagfű miért lenne károsabb, mint a rendkívül agresszív, takarmányozásra alkalmatlan – habár jól mézelő – vaddohány vagy a termésével minden állat szőrébe belaakaszkodó, szúrós szerbtövis, az az úgynevezett szemléletformálásból nem derül ki.

Harmadszor vannak helyek és helyzetek, ahol és amikor nem lehet a parlagfüvet eltávolítani, vagy annak akkora költsége van, ami lehetetlenné vagy legalábbis értelmetlenné teszi az eltávolítást. Az ország nem csupán elektromos fűnyíróval tisztán tartható, 500 négyzetméteres kertvárosi telkekből áll. Vannak területek, ahol a méretek miatt a kézi parlagfű-mentesítés kivitelezhetetlen, géppel pedig nehezen megközelíthetők (például árokpartok, erdős-fás területek, tarvágás utáni, még ki nem tuskózott erdőterületek). Az sem elvárható, hogy a földtulajdonos kéthetente parlagfűmentesítést végezzen, mert körülbelül ennyi idő kell ahhoz, hogy a parlagfű újra felüsse a fejét.

Negyedszer – és ez a legfontosabb – a problémát nem is a parlagfű (mogyoró, nyírfa, fűfélék, lándzsás útifű, kutya-macska stb.) okozza. A Nébih szerint (amely egyébként a parlagfű-mentesítés egyik élharcosa) „Az allergia túlérzékenység, amely azt jelenti, hogy az ember és a természet kapcsolatát valami megzavarta. Immunrendszerünk védekezik a vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók támadásai ellen. Allergia esetén viszont az immunrendszer ártalmatlan anyagok (például kutyaszőr, házipor, lakásatka-ürülék, virágpor, penészgomba stb.) hatására is beindítja szervezetünk védekezőmechanizmusát, amely allergiás panaszokban nyilvánul meg.” Vagyis az allergén anyagok – köztük a parlagfű pollenje – a Nébih szerint is „ártalmatlan anyagok”. A lényeg az ember–természet kapcsolat megbomlása. Ezt az is alátámasztja, hogy a parlagfű – habár kétségkívül nem őshonos a Kárpát-medencében – jó száz éve jelen van Magyarországon, nagyszüleink mégsem hallottak parlagfű-allergiáról.

És miközben a parlagfüvet hibáztatjuk az augusztus–szeptemberi orrfolyásért, tüsszögésért, szem- és torokviszketésért, örömmel szóratjuk le magunkat rovarirtóval szúnyoggyérítés címén, és nem vagyunk hajlandók meg(v)enni a kukacos almát és kukacos cseresznyét, csak a vegyszerrel agyonmérgezett gyümölcsöket (nota bene: Hófehérke is a szép piros almától halt meg). Közben propagáljuk a parlagfű vegyszeres irtását is, amivel tovább mérgezzük a környezetet, és fokozzuk a problémát. A parlagfüvet hibáztatni az allergiáért és ezért irtani olyan, mint amikor a rossz hír hozóját végzik ki. A parlagfű indikátor: jelzi, hogy valami nincs rendben. Nem káros, hanem hasznos növény.

Rokonságunkban az egyik gyermek olyan súlyos pollenallergiában szenvedett, amely már a tavasz legelején elkezdődött, és csak ősszel ért véget. Allergiás volt mindenre, a mogyoró virágporától a parlagfű pollenjéig, oly mértékben, hogy kiskorától szteroidos gyógyszerrel kellett kezelni. Aztán laktózérzékenységet állapítottak meg nála, abbahagyta a tejfogyasztást, az allergiája pedig megszűnt. Személyesen tapasztaltam meg, hogy combig érő, a virágzás teljében lévő, virágpormilliókat szóró parlagfűmezőben – egyébként állami kezelésű területen – gázolva semmilyen allergiás reakciót nem produkált. Hogy a tej volt-e az alapvető probléma, azt nem tudom, de azt igen, hogy a parlagfű nem a probléma, hanem az indikátor volt.
A parlagfű irtása és a körülötte lévő felhajtás pótcselekvés: rengeteg idő, energia és pénz elpocsékolása és a földtulajdonosok vegzálása a valódi probléma kezelése helyett.