Könyörgöm, NE akasszuk fel!

Születnek vitatható bírói döntések, és előfordul, hogy egy büntetőügyben túl enyhének vagy éppen indokolatlanul súlyosnak tartjuk a kiszabott ítéletet, a „jogszolgáltatás” azonban feltétlenül objektívebb és racionálisabb, mint egy megtorlást követelő sértett, illetve hozzátartozó gondolkodása. Ezen felül az igazságszolgáltatás folyamatosan változik, követve a jogtudomány fejlődését és az általános morál alakulását, az emberben viszont, hiába múlnak az évszázadok és -ezredek, él és virul az ösztönlény. Mindebből következően leszögezhető: bármilyen bírósági ítélet jobb, mint egy lincselés.

Márpedig lincselésre kész tömeget – nevezhetjük nyugodtan csürhének – nem nehéz kreálni ma sem. Olvassuk, a kutyáját brutálisan kivégző hatvannyolc éves asszonyt rendőrök és polgárőrök védik a lincselés ellen – más források szerint a fiai bújtatják –, mindenesetre a veszély valósnak tűnik. A világhálón természetesen már le is zajlott a virtuális lincselés, pontosabban napok óta zajlik, tíz- és százezrek nyilvánították ki posztokban és kommentekben, milyen válogatott módszerekkel kínoznák és ölnék meg a nőt. A jelenség megszokott már, lehet a kiváltó ok élve megnyúzott macska vagy megégetett sün, húsvét előtt pedig egy háziasszonyt és gyermekeit koncolta volna fel az online csürhe, miután a nyúlhús konyhai felhasználásáról írt.

Bár nincsenek kétségeim afelől, hogy a netlincsbajnonokok így is, úgy is szívesen kerékbe törnének, hangsúlyozom: nem az állatkínzókat veszem védelmembe, mint ahogy nyilván minden normális ember keze ökölbe szorul az igazi rémtörténetek hallatán. És az autó után kötött kutya esete ilyen. Kapja meg a büntetését az elkövető. Kapja meg itt, a földön a bíróságtól. Kapja meg itt, a földön a lelkiismeretétől. És kapja meg majd az égi ítélőszéktől. És igen, szigorítsák az állatvédelmi törvényt, hogy erősebb elriasztó hatása legyen. De ne lincseljünk! Hiszek abban, hogy ezt az önbíráskodási formát már meghaladta a mi társadalmunk.

A virtuális lincselés visszaszorítása pedig majdnem ugyanennyire fontos lenne. Ne nőjenek fel úgy gyermekeink, hogy ez természetes számukra! Ne szembesüljenek vele nap mint nap, hogy nagyszüleik, szüleik vagy egyéb családtagjaik és ismerőseik mások kibelezéséről, karóba húzásáról, felnégyeléséről, forró olajba forgatásáról és egyéb „igazságos” megbüntetéséről írnak, kedvesen mosolygó profilképük mellett. A legjobb persze az volna, ha mindenkiben lenne megfelelő mennyiségű önuralom, csakhogy a fentebb említett, belőlünk előbújó ösztönlény szereti néha megmutatni magát, és sajnos a közösségi oldalak teret adnak neki.

Miért tombolhat az ösztönlény a Facebookon? Mert az ösztönlény szapora. A dühös csürhe rendkívül gyorsan növekszik. A tömeg pedig sok-sok kattintást jelent. És mint tudjuk, a kattintás a netkorszak valutája. A kattintás nagyobb üzlet, mint az arany, a fegyver vagy a drog. A kattintásszám határozza meg a hirdetések mennyiségét, és ez mindent eldönt.

A kattintásszámért bármit szabad. Miközben állítólag rendkívül nagy erőket fordítanak a közösségi oldalak moderálására, és tapasztalhatjuk, hogy egy-egy erősebb politikai megnyilvánulást hamar letiltanak – igaz, a liberális kettős mérce maximális alkalmazásával –, a lincselés szabadsága megmarad. Az emberi jogokból gyakran kapunk kioktatást a multinacionális cégektől, ám az ember valódi sötét oldala ellen sosem fognak fellépni. Nem érdekük ugyanis. Ezt nekünk kell megtennünk. A világhálón és a való világban egyaránt.