Vélemény és vita

Hazafiak vagy nacionalisták

„Ezek a férfiak minden belső vagy külső segítség nélkül, lelkiismeretük szorításában harcoltak. Tettük és áldozatvállalásuk az újjáépítés lerombolhatatlan fundamentuma”

Az 1944. július 20-i Hitler elleni bombamerénylet és a sikertelen kaszárnyafelkelések megítélése a németek közt még mindig olyan morális kérdéseket vet fel, amelyekre történetírásuk nehezen vagy egyáltalán nem tud válaszolni. Hazafiak vagy csupán nacionalisták voltak a merénylők? Érdekes, hogy a hitleri érvelés, miszerint „lelkiismeretlen, hiú és egyúttal ostoba –bűnözőként ostoba – tisztek egész kicsiny klikkje” szervezte meg a merényletet, a ma uralkodó baloldali–liberális szemlélet képviselői számára nagyjából elfogadható: ebben a narratívában ugyanis nincsenek mártírok, s nincsen egy másik, nem náci Németország lehetősége sem. Hogy tapasztalt tiszteket sokkolt volna a hitleri állam bűnössége épp a szövetségesek partra szállásának pillanataiban, az a tudományos kutatást uraló liberális történészek szerint merő képtelenség, a tiszti kaszt önmagát és a hagyományos Németországot akarta egy végleges csődtárgyalástól megmenteni. (Szerintük a német gerincet csak az 1945-öt követő „átnevelés” törte meg, amiben van némi igazság.)

A hazaszeretet mély és bonyolult érzés, különösen egy hadseregnél. Az, hogy egy Wehrmacht-tiszt atavisztikus ragaszkodással szerette a német birodalmat, a szülőföldet, a háború utolsó előtti esztendejében is még természetes volt. A ma általánosan elítélt nacionalizmust egyébként a napóleoni háborúk történelmi küldetése és a szabadságvágy szülte: a lützowi porosz önkéntesek fekete–vörös–arany színei lettek német zászló színei. Lehettek néha aljasok, kicsinyesek vagy éppen durvák az összeesküvők a maguk birodalmi politizálásában (hitték, hogy megtarthatják az 1914-es határokat), de hazájukhoz és önmagukhoz nem lettek hűtlenek: ezt józan gondolkodású történetíró – hacsak nem német – aligha tagadhatná. Illenek rájuk az 1946-ban a baloldallal szemben vereséget szenvedett Winston Churchill szavai: „Ezek a férfiak minden belső vagy külső segítség nélkül, lelkiismeretük szorításában harcoltak. Tettük és áldozatvállalásuk az újjáépítés lerombolhatatlan fundamentuma.”

A rideg történelmi tényeket oly jól ismerő Winstonból ezúttal a költő szólt: az áldozatvállalás fundamentumai csak azok a berlini Benderblock – ahol többek közt az OKW, a haderő főparancsnoksága is székelt – falán elhelyezett márványtáblák lettek, amelyek arra emlékeztetnek, hogy ott volt a felkelés központja, s hogy udvarán végezték ki az elfogott összeesküvőket, köztük a balul sikerült merénylet végrehajtóját, a régi porosz katonai családból származó Claus Schenk von Stauffenberget. Pár nappal előtte a fiatal ezredes feljegyezte, hogy „eljött a cselekvés pillanata. De akiben lesz bátorság cselekedni, az tudni fogja, hogy árulóként kerül be a német történelembe. Ha mégsem cselekszik, saját lelkiismerete fogja árulónak nevezni.” (Így nyilatkozott ’44 májusában Stauffenbergről a cselekvés pillanatainak szerencsés megszállottja, a Führer: „Végre egy vezérkari tiszt, akinek fantáziája és esze is van.”)

A bosszú és megtorlás méreteiből kitűnik, hogy jóval nagyobb volt a nemzeti szocialista rendszerrel szembeni kétely még a hadsereg soraiban is, mintsem hogy egy hatalomra törő klikk puccskisérletének tekintsük a Benderblockból kiindult s végül gyorsan levert felkelést. Kétszáz résztvevőt, köztük 21 tábornokot, 33 ezredest és alezredest végeztek ki, s összesen ötezer ember került letartóztatásba. Henning von Tresckov tábornok, akinek kezében a német ellenállás szálai összefutottak, a keleti fronton választotta a hősi halált. Ő még a bombamerénylet előtt a résztvevők számára világossá tette, hogy ennek a lépésnek be kell következnie, „coute que coute”, azaz minden áron. „Többé nem a gyakorlati eredmény az érdekes, hanem az, hogy a német ellenállás a világ és a történelem szemében a kockát elvesse. Minden más mellékes.” Ha az ember a Gestapo főnökének, Ernst Kaltenbrunnernek az ügyről készített jelentését nézi, megdöbben azoknak az embereknek az elszántságán (az ellenállásnak volt Carl Goerdeler révén egy erős polgári vonala is), akik az óra mutatóját előbbre akarták állítani. Hazaszeretetük kézzelfogható valóság volt. Ha ma ezt kérnék számon nacionalizmuson és patriotizmuson vitatkozó utódaikon, sok komolynak tűnő hivatal és katedra néptelenedne el.

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Munkaerőhorror

ĀAz afrikai munkaerő ugyanis, nyelvtudását, munkakultúráját, egyáltalán kulturális „rendjét” illetően, távlatilag is alkalmatlan mindenféle munkavállalásra

Pálffy Lajos

Pálffy Lajos

A hódok hasznáról és káráról

ĀRövidebb eszmefuttatás lesz ez, gondolta Vidéki Lajos, mivel a címben szereplő haszonról semmilyen tekintetben nem lehet beszámolni

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom