Egy állángelme

A nagy nyári forróság leginkább az online felületek legszószátyárabb illetőinek jelenti a kiteljesedés reményét. Az a furcsa virtuális vírus, ami sokaknál szómenést okoz – hogy finoman szóljunk, és ne írjuk le másik, közismertebb változatát – érdekes összefüggések felismerésére vezetheti az önkínzásra hajlamos olvasókat.

A szómenés egyik kiöregedőfélben lévő, Erdélyből áttelepült egykori emblematikus alakja, Tamás Gáspár Miklós, bennfentes bará­tainak TGM (ejtsd tégéem) vagy Gazsi hosszú-hosszú írásban osztja az észt a bálványosi nyári szabadegyetem, azaz Tusványos ürügyén. Nem is akárkinek ugrik neki, ezúttal Lovasi András, az egykori kispálos popsztár világosodhat meg a logorémiás (szófosó) polihisztor tételeitől.

Az az alapgond, hogy Lovasi fellépett Tusványoson, majd azt nyilatkozta, hogy éppen úgy elege van a szélsőliberális (!) megmondókból, mint a szélsőjobbosokból. Tamás Gáspár Miklós hosszúkás és rengeteg idézettel alátámasztani gondolt fogalmazása elmagyarázza, hogy miért is helytelen a zenész viselkedése. Merthogy Lovasi kollaborál az Orbán Viktor-féle hatalommal, akárcsak tavaly és idén a nem éppen Fidesz-barátnak minősített Quimby zenekar tette és teszi. A zenészek véleménye egyértelmű: a muzsikus oda megy, ahová a hallgatósága. Mivel az erdélyi és magyarországi Tusványos-látogatókat TGM felsőbbrendűsége biztos tudatában nem óhajtja minősíteni, hiszen aki ilyen rendezvényekre jár, az egy magára valamit is adó egykori liberális, ma már szalonmarxista számára egyértelműen a szélsőséges, kirekesztő jobboldal része lehet csak. Nem tudni, hogy a valamikor a hetvenes években Kolozsvárról Magyarországra betántorgó, és valamikor bizonyos körökben komoly tekintélyt szerző Gazsi miért hajlandó feladni a szuverén gondolkodást, és miért fújja ugyanazt, amit az általa is álságosan szidalmazott kultúrelit harsog. Európában, az Egyesült Államokban meg a világnak mindazon országaiban, amelyeket nem Oroszországnak, Kínának vagy Indiának neveznek. A liberális véleményvezérek – vigyázat, veszélyes szó, felsejlik mögötte a führer – folyamatosan, évszakoktól függetlenül azt szajkózzák, hogy az úgynevezett populizmus és az úgynevezett szélsőjobboldali eszmék nem csak hogy veszélyesek, hanem egyenesen a világ elpusztításához vezetnek. Így lesz a globalizációval szembeszálló nemzetekből és azok vezetőiből dögvészországok és diktátorok szövetsége. A nemzetállamok elpusztítására törekvő érdekcsoportok hatalma azonban – szerencsénkre – véges. Gyengülnek. Ma már egyre nehezebb és egyre több pénzbe kerül megetetni a közvéleménnyel a vérgőzös liberalizmus kizárólagosságát hirdető eszméket. Ideig-óráig ugyan sikerülhet eltagadni azokat a szörnyűségeket, amelyeket a korlátlan és korlátozhatatlan szabadság zászlaja alatt a keresztény kultúrkör népeire ráeresztettek. A több százezer illegális bevándorlót, a tőzsdei manipulációk következtében lényegében nincstelenné tett devizakölcsönös milliókat. Haboghatnak egy-két napig a frankfurti gyerekgyilkos kilétét illetően, mert hát a szerencsétlen bűnöző éppenséggel egy feketebőrű ember, elbagatellizálhatják azoknak a százaknak a halálát, akik az elmúlt években az Európába irányított iszlám terror áldozataivá váltak. Közben persze cenzúrát sikítva, a szólás- és véleményszabadság lábbal tiprását röfögve a jogállamiság szerintük egyedüli és kizárólagos alapelemeit hiányolva. Egyre több, a józan gondolkodását az erőszakos liberális agymosás ellenére újra megtaláló ember látja be azonban, hogy a liberális demokráciának titulált formák nem mások, mint véres diktatúrák. Aljas, mocskos, számító és embertelen szellemi–fizikai szerkezetek.
Éppenséggel a TGM által kifogásolt Tusványoson válhatott ez igen sok ember számára nyilvánvalóvá.

Orbán Viktor ott ugyanis egy nagyon összefogott és közérthető beszédben kimondta, nekünk magyaroknak és a hozzánk hasonlóan gondolkodó nemzeteknek ez nem kell. Nem kell az ilyen liberális demokrácia, a mi feladatunk a keresztény szabadság újbóli felépítése és megőrzése. Ez az a tétel, amivel liberálisék a maguk töméntelenül sok pénzével, sok szavával és sok zsoldosával nem tudnak mit kezdeni. Így tehát szitkokat köpködnek. Hamis híreket gyártanak, volt bőr a képükön egy napig címlapon tartani azt a hazugságot, miszerint Szijjártó Péternek nem volt ideje találkozni a német külügyminiszterrel. Néhány óra alatt kiderült, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, a német diplomácia vezetője nem ért rá a találkozóra. Azt gondolja bárki, hogy a hamis hír cáfolata a sajtóetika legalapvetőbb normáinak megfelelve helyet kapott liberáliséknál? Hát nem.

Helyette alaposan megfuttatták a törekvő és divatos magyar költő versét, aminek alapmotívuma ennél számukra sokkal fontosabb, nevezetesen, hogy a Kenderesi Tamás nevű úszónk állítólag megfogta egy dél-koreai táncosnő fenekét a világ­bajnokságnak otthont adó város egyik szórakozóhelyén. Ez az, ami igazán érdekes lehet egy újságolvasónak. Ezt kell versbe foglalni, és ettől nő még nagyobbra a tréfás versfaragó liberális körökben olyannyira kedvelt nimbusza. Igaz, ő nem ment el Tusványosra, neki nem kell megkeresnie hallgatóságát, a hallgatóság megtalálja őt. Még gitározni sem kell tudni hozzá. Akiknek az úszó fenékfogása jelenti a nagy hírt, azokhoz a tréfás kedvű poéta könnyen utat talál. És még csak annak a veszélynek sem teszi ki magát, amit Lovasi és a Quimby kapott a sétapálcás idős úrtól, Kolozsvár nagy polihisztor fiá­tól, a jeles szalonmarxista Tamás Gáspár Miklóstól.

A nagy nyári szómenésben tehát, a szörnyű magyar diktatúrában furcsa módon tökéletesen szabadon és gátlástalanul nyilatkozhatnak azok az állángelmék, akiktől ez az augusztuselő még forróbb lesz.