Galsai Dániel

Vélemény és vita

A titok nyitja

Fricska. Most végre megérthetjük, mi fáj nekik. És ez valóban nagyon fontos dolog. Ez: „A rendszerváltás után eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve.”

Aki mondta, az Szili Katalin, a parlament egykori házelnöke. Aki ebből erőltetett vicsorgást fabrikált, az a Hírklikk portál publicistája. Emberünk keserű iróniától vezérelve Szili korábbi politikai múltját citálta: MSZMP, MSZP alapító tag, jelenleg Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja. Ennek próbálnak örülni, ez a létük horizontja. Arról nem szól a jeles szerző, hogy egy ízben Szili Katalin voksával menekült meg Fletó mester a kínos leszavazástól – de ez nem is lényeges. A probléma az „együtt dobogással” van. Amire persze lehet mondani, hogy retorikai túlzás. A lényeget kellene megérteni, ami túlível pártokon, ami lehetőséget ad minden magyarnak arra, hogy szeresse a hazáját. Ez lenne valahol a béke, a Nemzeti Együttműködés Rendszere, viszont ettől úgy irtóznak liberálisaink, mint az ördög a tömjénfüsttől.

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Egy állángelme

ĀEgyre több, a józan gondolkodását a liberális agymosás ellenére újra megtaláló ember látja be, hogy a liberális demokráciának titulált formák nem mások, mint véres diktatúrák

Domonkos László

Domonkos László

A szégyen napja

ĀAz utolsó ítéletről szóló középkori mise-ének emlegeti a harag napját (dies irae). Ez az a nap, amely világot hamuvá teszi. Isten haragjának napja