Vélemény és vita
Blokád és pragmatizmus
Mi sem bizonyítja jobban a német külpolitika képmutató magatartását, mint hogy miközben minden uniós tagállamtól elvárja, hogy szigorúan tartsa be az oroszokkal szembeni szankciókat, addig a németek – a színfalak mögött – komoly üzleteket kötnek
Nem is akárhogy, és nem is akármilyen nagyságrendben megy a biznisz, közben pedig rendre feketítik be az olasz vagy a magyar kormányt azzal, hogy túl szoros kapcsolatot tart fenn az oroszokkal.
De az álszentség üveghegyének csúcsán azokat a politikusokat találjuk, akik a németektől ömlő igaztalan kritikák hallatán Putyin helytartójának nevezik a magyar miniszterelnököt. Olyan patyolattiszta politikusokról van szó, mint a Moszkvát egykor szó nélkül kiszolgáló utódpárt egyes vezetői, a kormányzása idején Totó kutyával és egy pohárka tokajival Putyin után loholó Gyurcsány Ferenc, vagy mint a tíz éven keresztül oroszbarát politikát folytató jobbikos vezetők. A KGBéla-ügyről nem is beszélve.
Kezdjük a németekkel! Az uniós nagyhatalom cégei 2018-ban 3,3 milliárd euró értékben hajtottak végre befektetéseket Oroszországban, ami évtizedes rekord. Az országok közti kereskedelem pedig a 2017-es évhez képest nyolc százalékkal, 61,9 milliárd euróra nőtt, úgy, hogy mindkét oldal bővülést könyvelhetett el. És mindez a német kormányzat tudtával, sokszor támogatásával. Tehát amióta Merkel javaslatára és leginkább nyomására az uniós országok gazdasági szankciókat vezettek be a politikai viták miatt (pontosabban meg akarták büntetni az oroszokat), a németek szép lassan – persze ügyesen kijátszva a szankciókat – fejlesztették a gazdasági együttműködést. Ugyanezek a mutatók a francia–orosz viszonylatban egyébként 2018-ban tizenegy százalék, illetve tizenötmilliárd euró voltak, azaz Macronéknak is sikerült az embargó ellenére gyümölcsöző üzleteket kötniük.
Persze a számok sokkal érthetőbbé válnak akkor, ha belepillantunk a szankcionált kereskedelmi termékek listájába. A leginkább érintett szektor a mezőgazdaság és az ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar – ami nagyban sújtja a magyarokat. Míg az autógyártást nem érinti az embargó (Mercedes-Benz-üzem épült tavasszal Moszkva mellett), de ugyanez igaz az energiaszektor egy részére is. A francia–német olajmulti, a Total tízszázalékos részesedést szerzett az oroszok Északi-sarvidéken elindított gázprojektjében.
Az embargót 2014 óta újra és újra meghosszabbította az Európai Unió, legutóbb idén júniusban. A kereskedelmet és a befektetési tevékenységet is érintő megszorítások 2019 végéig érvényben maradnak – ha esik, ha fúj. Hiába küzdött a magyar kormány a szankciók szigorításának enyhítéséért, hiába okozott több száz milliárdos kárt az európai mezőgazdaságnak közvetve és közvetlenül is ez az egész cicaharc, hisz Putyin az uniós embargóra „ellenembargóval” válaszolt, a tiltás maradt mint a politikai zsarolás eszköze. De mint látható, nem mindenkinek egyforma mértékben. Mert mindig vannak egyenlőbbek az egyenlők közt.
Két dolog következik mindebből. Az első a jól látható képmutatás, amit persze a németek pragmatizmusnak neveznek. Másrészről pedig az is látszik, hogy a szankcionált szektorokat és a termékeket gondosan úgy válogatják ki (a németek és franciák), hogy fájjon ugyan az oroszoknak, de nekik ne. Más kérdés, hogy az oroszoknál jobban fáj más uniós tagországoknak – köztük nekünk is. Nem véletlen, hogy Magyarország (Olaszországgal együtt) az egyik szószólója annak, hogy a teljesen hatástalan szankciókat oldja fel az unió. Ez persze arcvesztéssel járna Németországnak és Franciaországnak is, így marad ez az egész szerencsétlen állapot. Megfejelve azzal, hogy ha például a magyarok szóvá merik tenni mindezt, ha rámutatnak a kettős mércére, akkor rájuk sütik a billogot.
Mindeközben a magyar ellenzék – látva a helyzetben lévő lehetőséget – „rákapcsolódik” a külföldről érkező kritikák hullámaira. Teszi ezt az a szocialista párt, amelynek – a történelmi árnyékok miatt – inkább nem kellene megszólalnia ebben az ügyben. Vagy az a Gyurcsány Ferenc, aki még 2006-ban, a miniszterelnökök tévévitájában Orbán fejéhez vágta, hogy ő sokkal többször, szám szerint hatszor is találkozott Putyinnal, és remek üzleteket kötött, miközben Totó kutya ott loholt mellette. Mindezek mellett mégis a Jobbik álláspontja a legviccesebb. Jakab Péter, a párt újdonsült frakcióvezetője azt nyilatkozta: „Ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben tizenöt év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval.”
Míg a kormánypártok mindig hangsúlyozták, nem szeretni kell az oroszokat, hanem üzletet kötni velük (ha az érdekeink úgy kívánják!), addig a Jobbik színes pávatáncot lejtve eljutott történetében arra a pontra, hogy egy évvel ezelőtt még nem csupán az üzleti érdekeket, hanem az orosz politikát is nagy szimpátiával támogatta, most pedig kiköpnek egy ilyen mondatot. És mielőtt még komolyan vennénk a hangoskodó Jakabot, gondoljunk csak az egyik volt és a mostani uniós képviselőjükre, Kovács Bélára, illetve az Ukrajnából 2014-ben túlzottan oroszbarát politikája miatt kitiltott Gyöngyösi Mártonra. Na ugye!
