Vélemény és vita

Blokád és pragmatizmus

Mi sem bizonyítja jobban a német külpolitika képmutató magatartását, mint hogy miközben minden uniós tagállamtól elvárja, hogy szigorúan tartsa be az oroszokkal szembeni szankciókat, addig a németek – a színfalak mögött – komoly üzleteket kötnek

Nem is akárhogy, és nem is akármilyen nagyságrendben megy a biznisz, közben pedig rendre feketítik be az olasz vagy a magyar kormányt azzal, hogy túl szoros kapcsolatot tart fenn az oroszokkal.

De az álszentség üveghegyének csúcsán azokat a politikusokat találjuk, akik a németektől ömlő igaztalan kritikák hallatán Putyin helytartójának nevezik a magyar miniszterelnököt. Olyan patyolattiszta politikusokról van szó, mint a Moszkvát egykor szó nélkül kiszolgáló utódpárt egyes vezetői, a kormányzása idején Totó kutyával és egy pohárka tokajival Putyin után loholó Gyurcsány Ferenc, vagy mint a tíz éven keresztül oroszbarát politikát folytató jobbikos vezetők. A KGBéla-ügyről nem is beszélve.

Kezdjük a németekkel! Az uniós nagyhatalom cégei 2018-ban 3,3 milliárd euró értékben hajtottak végre befektetéseket Oroszországban, ami évtizedes rekord. Az országok közti kereskedelem pedig a 2017-es évhez képest nyolc százalékkal, 61,9 milliárd euróra nőtt, úgy, hogy mindkét oldal bővülést könyvelhetett el. És mindez a német kormányzat tudtával, sokszor támogatásával. Tehát amióta Merkel javaslatára és leginkább nyomására az uniós országok gazdasági szankciókat vezettek be a politikai viták miatt (pontosabban meg akarták büntetni az oroszokat), a németek szép lassan – persze ügyesen kijátszva a szankciókat – fejlesztették a gazdasági együttműködést. Ugyanezek a mutatók a francia–orosz viszonylatban egyébként 2018-ban tizenegy százalék, illetve tizenötmilliárd euró voltak, azaz Macronéknak is sikerült az embargó ellenére gyümölcsöző üzleteket kötniük.

Persze a számok sokkal érthetőbbé válnak akkor, ha belepillantunk a szankcionált kereskedelmi termékek listájába. A leginkább érintett szektor a mezőgazdaság és az ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar – ami nagyban sújtja a magyarokat. Míg az autógyártást nem érinti az embargó (Mercedes-Benz-üzem épült tavasszal Moszkva mellett), de ugyanez igaz az energiaszektor egy részére is. A francia–német olajmulti, a Total tízszázalékos részesedést szerzett az oroszok Északi-sarvidéken elindított gázprojektjében.

Az embargót 2014 óta újra és újra meghosszabbította az Európai Unió, legutóbb idén júniusban. A kereskedelmet és a befektetési tevékenységet is érintő megszorítások 2019 végéig érvényben maradnak – ha esik, ha fúj. Hiába küzdött a magyar kormány a szankciók szigorításának enyhítéséért, hiába okozott több száz milliárdos kárt az európai mezőgazdaságnak közvetve és közvetlenül is ez az egész cicaharc, hisz Putyin az uniós embargóra „ellenembargóval” válaszolt, a tiltás maradt mint a politikai zsarolás eszköze. De mint látható, nem mindenkinek egyforma mértékben. Mert mindig vannak egyenlőbbek az egyenlők közt.

Két dolog következik mindebből. Az első a jól látható képmutatás, amit persze a németek pragmatizmusnak neveznek. Másrészről pedig az is látszik, hogy a szankcionált szektorokat és a termékeket gondosan úgy válogatják ki (a németek és franciák), hogy fájjon ugyan az oroszoknak, de nekik ne. Más kérdés, hogy az oroszoknál jobban fáj más uniós tagországoknak – köztük nekünk is. Nem véletlen, hogy Magyarország (Olaszországgal együtt) az egyik szószólója annak, hogy a teljesen hatástalan szankciókat oldja fel az unió. Ez persze arcvesztéssel járna Németországnak és Franciaországnak is, így marad ez az egész szerencsétlen állapot. Megfejelve azzal, hogy ha például a magyarok szóvá merik tenni mindezt, ha rámutatnak a kettős mércére, akkor rájuk sütik a billogot.

Mindeközben a magyar ellenzék – látva a helyzetben lévő lehetőséget – „rákapcsolódik” a külföldről érkező kritikák hullámaira. Teszi ezt az a szocialista párt, amelynek – a történelmi árnyékok miatt – inkább nem kellene megszólalnia ebben az ügyben. Vagy az a Gyurcsány Ferenc, aki még 2006-ban, a miniszterelnökök tévévitájában Orbán fejéhez vágta, hogy ő sokkal többször, szám szerint hatszor is találkozott Putyinnal, és remek üzleteket kötött, miközben Totó kutya ott loholt mellette. Mindezek mellett mégis a Jobbik álláspontja a legviccesebb. Jakab Péter, a párt újdonsült frakcióvezetője azt nyilatkozta: „Ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben tizenöt év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval.”

Míg a kormánypártok mindig hangsúlyozták, nem szeretni kell az oroszokat, hanem üzletet kötni velük (ha az érdekeink úgy kívánják!), addig a Jobbik színes pávatáncot lejtve eljutott történetében arra a pontra, hogy egy évvel ezelőtt még nem csupán az üzleti érdekeket, hanem az orosz politikát is nagy szimpátiával támogatta, most pedig kiköpnek egy ilyen mondatot. És mielőtt még komolyan vennénk a hangoskodó Jakabot, gondoljunk csak az egyik volt és a mostani uniós képviselőjükre, Kovács Bélára, illetve az Ukrajnából 2014-ben túlzottan oroszbarát politikája miatt kitiltott Gyöngyösi Mártonra. Na ugye!

Kapcsolódó írásaink

Csizmadia László

Csizmadia László

Tusványos margójára

ĀA civil világot remélhetőleg lelkes, fokozott cselekvésre készteti Orbán Viktor tusványosi értekezése

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Merkel öröksége

ĀAz utóbbi hetek németországi erőszakhullámára jellemző, hogy éppen az az állami csúcsvezető nem szólalt meg eddig, aki az első számú felelős érte: Angela Merkel kancellár

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom