Coming out

Vitriolos mosolyok, csúfolódó kacagás, csúnya, elferdített gúnynevek repkedtek ilyenkor az iskolaudvaron, ha jól emlékszem, talán még verekedtem is miatta. Az érzés, a lelepleződés és kinevettetés kínja elkísért mindenhova. Pedig nem tehetek róla: születésem pillanatában eldőlt, és nem én döntöttem így, hogy ilyen leszek.

Tudtam azt is, nem vagyok egyedül. Ezer és ezer társam él, akik nem is sejtik egymásról, hogy hasonlóak. A médiában egyébként különösen nagy az arányunk. Bár többségében nem vonulunk fel, nem viseljük nyíltan a bélyeget: megbújunk, beolvadunk a többi ember közé. Szenvedünk, és minden pillanatunkat áthatja egy kis szorongás: vajon mikor derül ki, vajon elszólja-e magát az, aki tudja rólunk, vajon eszébe jut-e, vajon felhasználja-e ellenünk. Vannak, akik büszkén viselik ezt a terhet – számomra szinte érthetetlen erővel és méltósággal, kicsit irigyeltem, kicsit utáltam is őket ezért. De ahogy teltek az évtizedek, s életem legszebb éveit mérgezte a titkolózás, kezdtem nagyon unni a rettegést – ebbe is bele lehet fáradni, akárcsak a társadalmi többség felé mutatott kép állandó fenntartásába.

A dühtől, amit éreztem – miért vertek meg engem ezzel, Istenem?! – lassan eljutottam önmagam elfogadásáig. Csodálatos út volt, tele nehézségekkel, de minden sorstársamnak ajánlom. Elfogadtam és megszerettem a dolgot – ez nem fogyatékosság, ettől még ugyanolyan embernek érzem magam, mint a töb­biek. S éreztem, hogyha magam is így tekintek magamra, a többiek is elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nagy ritkán, alkohol oldotta állapotban feszegettem a határokat, és elmondtam egy-két ismerősömnek, s már a baráti hangú ugratást is örömmel fogadtam. Aztán egyszer megpróbáltam józanul is. A torkomban dobogott a szívem, amikor feltártam titkomat, s amikor kiböktem, határtalan megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Az illető nem nevetett, sőt. Megköszönte, hogy megosztottam vele ezt az információt. Azóta elmondom, szinte minden bemutatkozásnál. Mert nem érdekelnek a gyűlölködők, a gúnyolódók. Mert egy szabad országban nekem jogom van elmondani. S önöknek, kedves olvasók, ugyancsak joguk van megtudni. Én pedig – önző módon – érezni akarom a coming out semmihez sem hasonlítható örömét.

Elég a képmutatásból, bujkálásból, rejtegetésből, ezennel ország-világ tudomására hozom van második keresztnevem is: György. Köszönöm a figyelmet!