Vélemény és vita

Mi és ők, vesztesek és győztesek

Bevezetőben megkísérlem megmagyarázni a címet. A „mi”-be nemcsak én, családunk és felmenőink tartoznak, hanem országunk lakosságának túlnyomó többsége, talán nyolc-kilenc millió ember

Mi köt össze minket? Mi és felmenőink voltak az osztályidegenek, a hívők, a kulákok, az ellenforradalmárok, a „fasiszták”. Összefoglalva e csoportot, a hírek szerint Rákosi Mátyás az ötvenes évek elején úgy panaszkodott Moszkvában: „Nem tudják az elvtársak, milyen nehéz kilencmillió fasisztával szocializmust építeni.” Ezek valánk mi. Hozzátenném, hogy sem engem, sem felmenőimet bíróság nem ítélt el, nem voltunk fegyveres testületek tagjai, 1945 előtt nem voltak párttagok, de voltak vezető értelmiségiek, akik évtizedek és századok alatt sokat tettek a magyarság gyarapodásáért. Hosszú évtizedek, évszázadok múlásával kétségtelen, hogy viszonylag nagy vagyont sikerült összegyűjteni – valószínűleg ez volt a bűnük –, a vagyont azonban egy tollvonással elrabolták, így a család mélyszegénységbe esett.

Minderről majd később. Én azonban már kilencéves koromra megkaptam az „osztályidegen” s „fasiszta” jelzőt, amit egyáltalán nem értettem. A „konszolidációs” Kádár-korszakban ilyet már nem vágtak a fejemhez, a család is elkerült az éhhalál küszöbéről, de mindig éreztem másodrendű állampolgár voltomat.

A rendszerváltoztatással sok százezer sorstársamhoz hasonlóan úgy éreztem, ledőlnek az eddigi korlátok. Tévedtem. Bár lehetőségek nyíltak, értem el sikereket, mégis, akár a tudományos életben, akár a politikában többször szembesültem régebbi korlátaimmal. Ezt megtapasztaltam több „osztályidegen” kortársamnál, akik egy pont után szintén beverték fejüket a mennyezetbe. Röviden, mi vagyunk a „vesztesek”. Az átlagemberek számára ez érthetetlen, három egyetemen lehettem egyetemi tanár, publikálhattam, könyveim jelentek meg, miért e panaszkodás?

Ha viszont szóba került egy rangosabb státus, lehetőség, akkor ott biztos alulmaradtam a „győztesekkel” szemben.

Kik voltak a győztesek? „Ők.” Alapvetően a Kádár-rendszer kiemeltjei, hűséges hívői. Párt- és KISZ-titkárok, párttagok és pártfunkcionáriusok, munkásőrök, karhatalmisták, ügynökök, s mindezek rokonai, leszármazottai. Természetesen nem állítható, hogy ez önmagában elég lett volna, hiszen voltak köztük négy és nyolc általános végzettségűek; ez csak a Rákosi-érában volt elég. A Kádár-kor vége felé, a rendszerváltozás után kellett képzettség, tehetség, szorgalom e körben is.
Erkölcsük, lelkiismeretük túlnyomórészt nincs, csak érdekük és hatalomvágyuk. Ez nagy előnyük velünk szemben. Szívből utálnak és lenéznek minket, annak ellenére, hogy mi gyakran elfelejtjük sérelmeinket, s igyekszünk néha megbocsátásra törekedni, amire nem tartanak igényt. Természetesen kivételek vannak, akik gesztusokat tesznek felénk, de nem tudhatjuk, hogy ezt nem viszontbiztosítási szándékkal teszik-e.

A két tömb között volt átjárhatóság, fluktuáció. Ha a „vesztesek” közül valaki párttag, ügynök lett, ennek örültek, ekkor kinyíltak a kapuk, mi meg tudunk bocsájtani – mondták a „győztesek”. Ők nagyon hasznos emberek voltak, mivel mindkét csoportba be voltak ágyazva, s biztosak lehettek hűségükben. A „győztesek” közül is le lehetett bukni, bűncselekmény elkövetése, alkoholizmus, a „szocialista erkölcs” súlyos megsértése általában megbocsáthatatlan volt, különösen az alsóbb szinteken.

Nem mernék ilyet állítani, ha pályám, életem során nem tapasztaltam volna több ilyen „karriert”, illetve minden tehetség, szorgalom ellenére „antikarriert”. Sajnos azonban munkám során, ilyen „karrierek” során többször megismertem a hátteret is.

Még egy jellemző. Ők ismerik egymást, tudják közös bűneiket, megalkuvásaikat, ez összeköti őket, de az omerta (hallgatás) törvényei szerint tilos ezekről beszélni. Rólunk is tudnak mindent a mai napig, mert a régi iratok nagy része ma is létezhet, csak mi nem ismerjük őket.

Mi azonban általában csak szűkebb körben ismerjük őket és egymást – ezért van az, hogy időnként nagyon meglepődünk. Így mi, „vesztesek”, akik nem voltunk sem párttagok, sem ügynökök, sem munkásőrök – sőt, felmenőink sem tartoztak ebbe a körbe – a mai napig szinte behozhatatlan hátrányban vagyunk.

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Másság

ĀAzt már megszokhattuk személyes és közösségi történelmünkben, hogy a mindenkori kisebbség lehülyézi a többséget

Szalai Attila

Szalai Attila

A remény asszonya

ĀA német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A politikus csak nagyon szűk többséget szerzett az Európai Parlamentben, így még meggyűlhet a baja az átláthatóságért kiáltó testülettel

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom