Másság

Mindig vannak közöttünk fancsali fanyalgók, akiknek soha, semmi nem jó. Parasztosan: még az ürülék is büdös. A magyar földművesek természetesen nem ezt a szót használták, hanem az időközben durvának minősített rövidebb sz…t.

Itt vagyunk tehát, a normális többség, mi, akik a fanyalgók féktelen szabadságvágyának is megfelelő törvények szerint megválasztottuk az ország vezetőit, a képviselőinket, akik Magyarország egészének érde­keit védik itthon és külföldön. Ez viszont nem tetszik a magukat a szabadoknál is szabadabbnak hirdetőknek. Nem múlik el nap, hogy ne rúgnának bele a többségbe. Ne mocskolnák honfitársaikat. Ne illetnék hazug vádakkal azokat, akiknek felelős munkája többek között a felelőtlen gyűlölethuhogóknak is biztonságot, otthont ad. Mert a tisztességes magyarok eltűrik azt a mérhetetlen szennyáradatot, amit a balliberális, a világ divatos eszmei irányzataihoz mindig alkalmazkodni kész mai magyar ellenzékiek ránk zúdítanak.

Itt nincs szabadság, sikoltozzák, itt diktatúra van, önkényuralom. Torkuk szakadtából ordíthatják bele ezt a nagyvilágba. Már-már burleszkbe való ez a viselkedésmód. Miféle diktatúra az, ahol mindezt megtehetik? Egy árva pofont nem kapnak, pedig a lehülyézett többségnek egyre inkább viszket a tenyere. Az erőszakos és végtelenül pofátlan liberális okoskodóknak meg okkal nincs félnivalójuk, hiszen minden normális társadalom elviseli a maga degeneráltjait – bizonyos határokig. Elviseljük, hogy folyamatosan letolvajozzák a többség akaratából már lassan tíz éve kormányzó jobboldalt. Hogy itt mindenki lop, aki nem haladó baloldali. Hogy a kormányé a médiafölény, és propagandagyárakat csinált az újságokból, rádiókból, televíziókból.

Igen? És kik loptak ki a budapesti metróra szánt pénzekből százmilliárd forintokat? Honnan volt a szocialista Simon Gábornak több száz milliója és aranyrúdja Bécsben? Kik fosztották ki az egészségügyet többek között az idióta páncélkazetta–programjukkal, ami egyébként kiválóan megmutatja a liberális gondolkodásmód egyik legjellemzőbb elemét: csak az az enyém, amit jól bezárok, amihez más nem férhet hozzá, mert ha igen, ellopja. Ez nem más, mint az önzés iskolapéldája.

Az ellenzék nem tud szabadulni több évtizedes tételmondatától, amit bizonyos Kornis Mihály nevű írójuk fogalmazott meg. A bennfentesen Mityunak szólított jeles fanyalgó kimondta: „Mi, liberálisok, sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”

Helyben vagyunk. Az emberi történelem mindenkori alapkérdésénél. Hogy a szeretet vagy a gyűlölet irányít.

A józan többséget az előbbi. A viszálykeltő, békétlen kisebbséget az utóbbi. Nekik az ország, a nemzet, amelyik felnevelte őket, nem számít. Nincs szükségük rá. Ugyanígy nem kell nekik a család, legalábbis a normális, ahol az apa férfi, az anya nő, a gyerekek meg kis­fiúk és kislányok. Nekik ennél bonyolultabb együttesek a jók: szülő 1., szülő 2., szülő 3., 4., 5., vagy még több. Velük ellesznek a meghatározhatatlan nemű kicsike emberpalánták, akikből majd csak lesznek valakik. Aztán szabadon átváltozhatnak másvalakivé. Ez a liberális szabadságeszmény: legyen mindig mindenki más, mint aki. Nemtelen, személytelen, otthontalan, hazátlan. Minél több fosztóképzős jelzőt tudunk ráaggatni, annál liberálisabb. Egyre gyanúsabb ez a mérhetetlen vehemencia, amivel a másságokat akarják ránk erőszakolni. Csak nem olyan világot próbálnak maguknak kialakítani, ahol majd csak egyféle másság lehet?

Ez pedig nem más, mint a saját, önző diktatúrájuk.