A remény asszonya

Az EP októberben szavaz majd az új összetételű bizottságról.

Nincsenek ideális jelöltek. Ezúttal is nehéz lett volna azt várni, hogy nagy hirtelen megjelenik valaki, aki majd a Fidesz és a lengyel PiS elképzelései mellé áll, mivel az EP jelenlegi politikai palettája igen színes. De éppen ez a sokszínűség adhat számunkra bizonyos távlati esélyeket. Nem kerülhető meg ugyanis, hogy a Fidesz és a lengyel PiS szavazatai nélkül Ursula von der Leyent nem választották volna meg az EB elnökének. E pillanatban üdítőnek tetszik, hogy egy ideológiailag elvakultan elkötelezett ember, Timmermans, akitől semmilyen objektív megközelítést nem várhattunk volna, a háttérbe szorult. Az ő vezetése alatt az EB-nek a következő öt évben esélye sem lett volna arra, hogy megtépázott tekintélyét visszaszerezze. Márpedig erre égető szükség van, mivel legfőbb ideje, hogy nemcsak a bizottság, de más európai intézmények is újjáépítsék tekintélyüket. Ugyanis az uniót emésztő válság leglényegesebb eleme a társadalmi bizalom hiánya. Ursula von der Leyen pedig egy kompromisszumos jelölt, akinek személye valamennyi garanciát ad rá, hogy a bizalom újjáteremtésében sikerrel járjon.

Sokakat elgondolkodtat az elnök asszony kijelentése, amely szerint szívesen látná Frans Timmermanst az EB első alelnöki posztján. Íme, az első józan kompromisszum: Von der Leyen tisztában van azzal, hogy az EP-ben erős a szocialista frakció, a baloldali álláspontokat is figyelembe kell venni. Ez bennünket természetesen nem lelkesít, de a politikai rea­lizmus és a demokrácia iránti tisztelet jegyé­ben illik elfogadnunk. Pusztán azért is, mert a Timmermans mellett kardoskodók úgy vélték, hogy az EB csak baloldali és liberális értékeket képviselhet, csak ez a „haladó” álláspont, kompromisszumról nem lehet szó. Azt reméljük, hogy Ursula von der Leyen kiegyensúlyozottan vezeti majd a bizottságot.

Politikai döntésekkor mindig felmerül a kérdés: mit várunk a támogatásért cserébe? Beszéljünk most csak a két „legproblematikusabb” országról, amelyek politikáját évek óta a legtöbb bírálat éri Brüsszelből és Strasbourgból. A helyzet Magyarország és Lengyelország szempontjából kedvezőnek tetszik. Most folyik az EB testületének összeállítása és a kompetenciák elosztása, vagyis hogy az egyes biztosok milyen területekért felelnek majd. És az még nem sokat jelent, hogy mi számítunk valamilyen fontos posztra, mert hiába a jelölés, ha az EP, ahová a javaslatcsomag megérkezik, netán nem szavazza meg azt. Talán senkinek sem kell magyarázni, hogy külpolitikai céljaink megvalósítása vonatkozásában mindazonáltal mennyire fontos bizottsági hely, helyek megszerzése. Fontos még akkor is, ha tisztábban vagyunk vele, hogy egy EU-biztos mozgásterülete nemzeti célok képviseletének tekintetében viszonylag szerény. Ám bizonyos, más nemzetek által is képviselt, számunkra pozitív elveket megjeleníthet a munkájában. A tét tehát komoly. Ráadásul az ellenfelek nem adják fel, hajlandók minden szokásjogot felrúgni: elvárják, hogy a baloldali és liberális jelölteket hagyja jóvá az EP, míg a jobboldaliakat obstruálja, holott az EB-nek paritásos alapon kellene felállnia. Pillanatnyilag nincs más lehetőségünk, mint hogy bízzunk Ursula von der Leyen kompromisszumokra törő természetében.

S még valami. Az EB leendő vezetője a jelek szerint tisztában van azzal, hogy régiónk nem a súlyának megfelelő helyet foglalja el az unióban. Ellenfeleinek egyik érve a sokat vitatott jogállamisággal volt kapcsolatos, melynek tekintetében nem találták kielégítőnek az elnökjelölti programot, pedig Von der Leyen a jelenlegit kiegészítő jogállamisági mechanizmust ígért. Igaz, hozzátette, hogy „senki sem tökéletes”, és hogy „az Európai Bizottság az alapszerződések független őre”, ami a magukat annak tartó baloldaliakat és liberálisokat elbizonytalaníthatta, mivel őket semmi sem bosszantja jobban, mint ha bárki is független szeretne maradni az általuk képviselt, egyedül üdvözítőnek tartott elvektől.

A korábbi bizottsággal nem volt baja a balliberális világnak, hiszen, hogy csak egy példát említsünk, jogállamiság tekintetében szemrebbenés nélkül egy kalap alá vette azokat az országokat, amelyekben a jogrend részét képezi az alkotmánybíróság, azokkal, ahol ilyen intézmény nincs is (az uniós tagállamok közül ilyen Hollandia, Finnország és Nagy-Britannia). A Magyarországgal szembeni jogállami bírálatokban és eljárásokban nincs hiány, de az EB 2015 novembere – a hazafias jobboldal választási győzelme – óta figyeli a lengyelországi jogállamiság helyzetét is, immár több mint két éve egyeztet a kormánnyal, mert – miután Lengyelország számos nemzeti jogszabályt módosított – úgymond aggódik az alkotmánybíróság és a bíróságok függetlensége miatt. A testület négy ajánlást is kiadott az elmúlt időszakban, amelyek célja, hogy „megakadályozzák a helyzet romlását”. A bizottság intézkedett, miközben hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy vegye a fáradságot és közelről, a helyszínen tájékozódjon. Ismeretes, hogy ennek az eredménye nagyjából annyi és olyan lett, mint Sargentini asszony LIBE-csapatának dörgedelmes jelentése Magyarországról, majd Varsóról.

Sokáig forgathatnánk a kettős, de nem egyszer többféle alkalmi mérce problematikáját azokkal szemben, akiket semmi mással nem lehet meggyőzni, csak azzal, ha kritikátlanul beállunk az általuk formált sorba, elfogadva, hogy már át is masíroztunk a Francis Fukuyama által 1992-ben megszabott történelmi határon, amelynek túlfelén a politikai és gazdasági liberalizmus uralkodik mindörökké. És nem akarják tudomásul venni, hogy más világszemléletnek is lehet létjogosultsága, mint például Samuel P. Huntingtonénak, aki úgy vélte, a hidegháború végeztével az államok nem ideológiák jegyében fognak szemben állni egymással, hanem kulturális, civilizációs alapon, amelyben a liberális demokrácia – a „nyugati civilizáció” – csak egy lesz a sok közül és nem is okvetlenül a legerősebb és leghaladóbb. Fukuyama hívei azonban rendületlenül kitartanak, miként gurujuk is, aki jelenleg a Johns Hopkins Egyetem professzora és a beszédes nevű Haladó (!) Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézetének igazgatója.

Láthatjuk, hogy Ursula von der Leyen asszonynak nem akármilyen lecke van föladva az új EB élén. Reméljük, hogy megtalálja a kompromisszumot Fukuyama és Huntington világa között. S azt is reméljük, hogy orvosként és hétgyermekes anyaként meghallgatja ugyan az olyanokat is, mint Cseh Katalin, a Momentum ugyancsak orvos EP-képviselője, de nem hallgat olyasvalakire, aki jópofa gegnek tartja a „botmixeres” magzatelhajtást. Már ennyivel is előbbre lennénk.