Domonkos László

Vélemény és vita

Adalékok egy pilóta életéhez

Magyar titkok a la huszadik század… Endreszék, akiknek páratlan teljesítményéről a minap lapunk is megemlékezett, a szovjet hódoltság idején többszörös okból fekete báránynak számítottak

Emlékszem, mennyire meglepődtem és fellelkesültem, mikor nagyanyáméknál a Pesti Hírlap nagy naptárában ráleltem arra az írásra. Endresz Györgyről és Magyar Sándorról szólt, akik 1931. július 15-én Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) nevű gépükkel 13 óra 50 perc alatt átrepülték az Atlanti-óceánt, ami világrekord volt, és útjuk során még másik kettőt is felállítottak. Bámultam: miként lehetséges, hogy én erről soha nem is hallottam, nem tanultuk, nem tanították, soha, sehol nem is beszéltek róla?

Magyar titkok a la huszadik század… Endreszék, akiknek páratlan teljesítményéről a minap lapunk is megemlékezett, a szovjet hódoltság idején többszörös okból fekete báránynak számítottak. Már a gép neve is, ugyebár. Azután: a hivatalos Magyarország, Horthy kormányzó rendszere hatalmas – és megérdemelt – ünneplésben részesítette a két hőst. És ráadásul az egy éven belül, 1932. május 21-én repülés közben hősi halált halt Endresz Györgynek külön „bűnei” is voltak. Olyannyira, hogy 1945 után még a róla elnevezett utca és tér nevét is megváltoztatták. És csak annak köszönhető, hogy fekete márvány síremléke van a Kerepesi temetőben, hogy a hetvenes évek második felében néhány lelkes, feledni nem hajlandó tisztelője nem sajnálta az áldozatot, és a korhadt-elhanyagolt fakereszt helyére méltó emléket állíttatott.

Érdemes hát kicsit többet tudnunk Endresz Györgyről, aki 1893. január 6-án szintúgy később elrabolt területen, a Romániához került, Torontál vármegyei Perjámoson született. Az első világháborúban a 64. repülőszázad pilótájaként több elismert, nagy győzelmet arat, számos kitüntetés birtokosa lesz. És amikor 1921 augusztusának végén Nyugat-Magyarországon kibomlanak a szabadságharc zászlói, Endresz főhadnagy természetesen a helyén van: a Rongyos Gárdában harcol a területrabló osztrákok ellen. Augusztus 29-én a Szentgotthárd melletti Nagyfalván egy mindössze harmincöt harcosból (!) álló osztag az ő vezetésével veri ki a betolakodókat, sőt, a hódítók megsegítésére küldött Volkswehr századot is az ősi határon túlra kergeti vissza. Augusztus 31-én Gyanafalván és Rábakeresztúrnál, szeptember 2-án a Kőszeghez közeli Pörgölénynél és a történelmi határ osztrák oldalán található Kirschlagnál ütköznek meg és verik vissza az inváziós egységeket. Utóbbi helyszínen a szabadságharc egyik legnagyobb összecsapása zajlik: a Rongyos Gárda közel háromszáz honvédője küzd kétszer annyi osztrák katona és csendőr ellen, közölük harmincegyen halnak hősi halált. A csata híre bejárja a világsajtót, Botlik József történész értékelése szerint „ráirányítja a figyelmet a megoldatlan nyugat-magyarországi helyzetre”, miközben „a kirschlagi esetet az osztrákok roppantul felfújják, világgá kürtölik, hogy abban magyar részről egy kétezer emberből álló reguláris csapat is részt vett…” (Fűzzük hozzá: az Endreszékéhez hasonló létszámban végrehajtott vállalkozásokban részt vett harcoló magyarok létszámát a már ekkoriban is előszeretettel hazudozó nyugati sajtó általában húsz-harmincezerre tette, noha a nyugat-magyarországi szabadságharc teljes ideje alatt küzdő Rongyos Gárda és egyéb alakulatok létszáma nem haladta meg a négyezer főt.)

A gárdaparancsnok főhadnagy a gárdával kiharcolt soproni népszavazás után – a trianoni diktátum nyomán elrendelt teljes magyarországi repülési tilalom feloldását követően – az Aero Express légitársaság pilótája lesz, később a német Junkers repülőgépgyárnál dolgozik, majd a Magyar Aero Szövetség oktatótisztje. Az óceánrepülés után a kormányzó szolgálaton kívüli őrnaggyá lépteti elő. Nevét a Rongyos Gárdáról szóló valamennyi meg- és visszaemlékezésben nagy elismeréssel emlegetik.

Lám: van, aki az Értől, van, aki a haza területi épségéért harcoló Rongyos Gárdától ér az óceánig.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Kétfrontos támadás

ĀNagyjából fél évtizede annak, hogy az ellenzéki pártok szerepét átvette az úgynevezett független, balliberális sajtó és most ismét azt tapasztaljuk, hogy második hullámban kapcsolódnak be a telebeszélt fejű uniós bürokraták

Kasznár Attila

Kasznár Attila

Civilizációk összecsapása

ĀAz élet egyre több területén érezni, hogy a globalizálódás nem azonos a multikulturalizmussal