Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Liberális nehéztüzérség

A harcokat Brüsszelben is meg kell vívni, ám egyre jobban látszik, hogy a politikai viaskodás nem csak a népképviselet révén mandátumhoz jutó politikusok és a választott tisztségviselők körében zajlik

álláspont

Csak játsszunk el a gondolattal: kétszáz püspök, illetve egyházi személyiség és szervezet nyílt levélben fordul az Európai Parlamenthez, kérve, ne válasszon olyan tisztviselőket, akik nem tartják tiszteletben a keresztény értékeket, például az egy férfi és egy nő házasságán alapuló család eszményét, az élet mindenekfeletti védelmét, vagyis az abortusz és az eutanázia tilalmát. Lenne hisztéria, ellen-aláírásgyűjtés, Heller Ágnes és Radnóti Sándor kánonban óbégatna itthon a klerikális reakcióról, megmozdulna a nemzetközi liberális hálózat, az Amnesty International és társai szivárványos tüntetéseket szerveznének, feminista nőszervezetek pedig a patriarchális társadalom rémképével riogatnának a haladó médián keresztül. Ki tudja, talán még Greta Thunberg is kiborulna.

Ilyesmi persze aligha fordulhat elő, hiszen immár évszázadok óta a felvilágosult Európában élünk, a hívőknek a templomban a helyük, avítt, középkori társadalmi tanításaikkal együtt. Valahogy úgy, mint vöröses kommünök idején. Ezzel szemben nem jár szilencium a mainstream européer világ szerint kizárólagosan civilnek mondható NGO-knak, azaz az ideológiai vértezetben pompázó liberális nehéztüzérségnek. Sőt. Ezúttal azt érezték fontosnak, hogy egy uniós tagállamban az EP-választáson ötvenhárom százalékos társadalmi felhatalmazást szerző párt politikusának alelnöki pozíció­ját torpedózzák meg, az egyébként rossz emlékű LIBE bizottságban, illetve más posztoknál, karöltve a magyar ellenzékkel. Történik ez annak dacára, hogy a pozíció az írott és íratlan parlamenti szabályok alapján járna Hidvéghi Balázsnak. Apró kitérő a szokásjogról: csakis így lehet országgyűlési alelnök itthon a voksoláson csúnyán leszereplő MSZP részéről Hiller István vagy éppen a jobbikos Sneider Tamás.

A Soros-féle kommandót mindez nyilván nem érdekli, akárcsak korábban a nekik járó uniós támogatások megháromszorozásának követelése esetében – ami anyagi szempontból legalább magyarázható húzás volt –, ezúttal is a demokrácia kereteit meghaladva próbálnak nyomást gyakorolni egy elméletben demokratikus intézményre. Az aggasztóan balra tolódó Néppárt kapcsán némi reményre ad okot, hogy az álcivil szervezetek össztüze ellenére nem kavarták le Hidvéghit. Azt azonban, hogy a boszorkányüldözésnek beillő húzásai miatt itthon nem túl jól csengő nevű LIBE bizottság végül hogyan dönt, csak később tudjuk meg.

Az eset mindenesetre kirajzolja, hogyan, illetve milyen politikai és ideológiai megfontolások mentén dolgozik az elvileg a politikától függetlenül működő „civil” világ Brüsszel környékén. Az arrafelé szívesen látott szerveződések az európai értékek érvényesülését kérik számon szinte mindenkin, aki él és mozog, ám arról, hogy ezek az értékek pontosan mit takarnak, nos, arról már ők döntenek. Ők a bíró és az esküdtszék – szerencsére a végrehajtás joga még nincs a kezükben.

A liberális aktivizmusnak tudható be részben az is, hogy a bevándorláshoz, a multikultihoz vagy akár a házassághoz való viszonyulás tekintetében ma már bajosan lehet megkülönböztetni egy néppárti vagy egy zöld EP-képviselőt. Legalábbis az unió gazdaságilag egyre jobban teljesítő, mégis lesajnált keleti részéből nézve. Onnan, ahol talán még nem kötelező kimenni a Pride-ra, és nem perelik be az úgynevezett jogvédők az abortusz elvégzését lelkiismereti okokból nem vállaló orvost.

Ettől függetlenül a harcokat Brüsszelben is meg kell vívni, ám egyre jobban látszik, hogy a politikai viaskodás nem csak a népképviselet révén mandátumhoz jutó politikusok és a választott tisztségviselők körében zajlik. Rákapcsoltak az óbégatók is.

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

A táv nem mérhető

ĀGyakran elnézegettem azt a táblát ott a szegedi Petőfi Sándor sugárúton, amerre a Szabadka felé vezető út indult: „Szeged–Beograd 223 km”

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A háttérhatalom működése

ĀNagy-Britannia washingtoni nagykövete, Kim Darroch kiszivárogtatott jelentései, újabb és újabb hullámokat vernek a nemzetközi sajtóban, sőt már a Scotland Yard terrorelhárítási csoportja is vizsgálódni kezdett