Nokedli

Amikor már a szépreményű ifjak elég vizet locsoltak ki és nyeltek le a medencéből, Boldi bácsi száradási szünetet rendelt el. A napozóterasz megtelt apró törölközőkkel, amelyeken a jövő bajnokai szanaszét feküdve harsányan osztották meg imént szerzett vízi élményeiket.

A prímet Zsiga vitte, egy érdeklődő tekintetű kisördög. Izgett-mozgott, látszott, hogy valami ütősebb akción töri a fejét. Végül sikerült neki: törülközőjével csapkodva sikeresen hajszolt egy darazsat barátja vállára. Lett nagy ijedelem a csípés után, szerencsére Boldi bácsi edzett volt az ilyen darázsattakok kezelésében, gyors elsősegély után az áldozat visszatérhetett a többiek közé. Éppen jókor, mert kezdetét vette az Amerikából jöttem, mesterségem címere című játék, amelyet két cserfes kislány moderált. „Ú-ő” – mondták be az első és utolsó betűjét annak a szakmának, amelyet bemutatni kívántak. Zsiga alig egy percig nézte a pantomimet, majd előállt a megfejtéssel: postás. Gyorsan lehurrogták, hogy lehet ilyen butaságot mondani, mire elhallgatott, és faarccal fogadta a közreműködésével megcsípett barátja helyes megfejtését ami az „útépítő” volt. Ezután kvízjáték következett. Boldi bácsi azután érdeklődött a jövő bajnokaitól, ki tudja, hogy neves úszóink, például Egerszegi Krisztina, Hosszú Katinka, Cseh Laci hány érmet nyertek nagy világversenyeken. Mindig akadt öt-hat vízi manó, aki eltalálta vagy éppen tudta a helyes választ, dicséretüket irigy tekintetek kísérték. De hogy mindenki sikerélménnyel zárja a napot, a legvégén elhangzott az a mentőkérdés, amelyre nagy eséllyel mindenki tudhatta a helyes választ. Így hangzott: Hogy hívják Boldi bácsi macskáját? Harminc apró torok kiáltotta egyszerre a fénylő délelőttbe: Nokedli!