Európai értékeink

Azzal büszkélkedett, hogy az ő javaslatukra és hathatós munkájuk eredményeképpen a Renew Europe képviselőcsoport tagjai bojkottálják az összes fideszest, akit az Európai Néppárt jelölt a különböző európai parlamenti tisztségekre. Ugyanezt tervezik a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság jelöltjeivel szemben. Donáthék hiányolják ugyanis az európai értékeket az említett pártok részéről, és emellett persze legitim eszköznek tartják, hogy a belpolitikai konfliktusaikat az Európai Parlament padsoraiban vívják meg.

Szögezzük le: az ilyen konfliktusok exportja nem idegen a magyar politikum egyik oldalától se, így önmagában azt, hogy az első perctől kormányellenes agitációra szűkítik az Európai Parlamentben eléjük táruló lehetőségeiket, nem kell a szemükre hányni. Lelkük rajta, elvégre a hazai pályán nem sikerült idejekorán megvetniük a lábukat, hátha majd kvázi emigrációból, az EP harmadik legnagyobb, a magyar kormányban ugyancsak ellenséget látó frakciójából döntik meg a rendszert. Ez sem új, továbbá a taktikázás és a szövetségesek keresése is megszokott dolog.

Ellenben a szövetségesek megválogatásában már lehetnének finnyásabbak a lila logós hölgyek; például a mai napig nem kaptunk választ azokra a kérdésekre Donáth Anna szintén momentumos kolléganőjétől, a frakció vezetőhelyettesi posztjáig feljutó Cseh Katalintól, amelyeket az ő főnöke magyarellenes múltja kapcsán tettünk fel – szóra sem méltattak minket.

Pedig nem akármilyen kérdéseink voltak, ahogy a frakcióvezető úr sem mindennapi ember: Dacian Cio­los karrierje mégiscsak abból a román fasiszta Vatra Romaneascából indult, amely nyíltan vallotta, hogy erősíteni kell a román népben meglévő magyar-, cigány- és németellenes indulatokat, vagy hogy nem szabad félni attól, hogy a magyarok mocskos vérét ontsák, és hogy bár Nicolae Ceausescunak sajnos nem sikerült kiirtania a magyarokat, azért nem szabad ilyen könnyen feladni a meccset. Mindezt 1990 februárjában nyilatkoztatta ki a szervezet, majd tevékenyen szervezte a leitatott, felfegyverzett román lumpenproletárok rohamát Marosvásárhelyen a nyelvi jogaikért békésen felvonuló magyar tüntetők ellen. Maga Ciolos ezek után lépett be a szervezetbe – az elhamarkodott, hazafias félreértés lehetősége tehát kizárt. Ezután lett a magyarfaló Geor­ghe Funar polgármester táskahordozója, de később miniszterelnökként is számtalanszor betartott a magyaroknak. Ha választ keresünk rá, honnan ez a magyarellenes gyűlölet az Úz völgye, a MOGYE vagy a közigazgatási kódex ügyében, egy kis szélre kivillan a szervezők európai leple alól a Vatra lólába.

A dák toportyán közben persze megtanult „euró­paiul”, például közös európai ünnepként próbálta eladni Brüsszelben daecember elsejei területrablásuk centenáriumát. De Ciolos maga is azzal indokolta a magyar és a lengyel jobboldali pártok bojkottját, hogy frakciója az európai értékek mentén alakult, és elkötelezetten támogatják a demokráciát és a jogállamiságot. Érdemes összevetni a kilencvenes években általa is vezetett Vatra jelmondatával: „Nincs szükségünk semmiféle Európára! Mi románok vagyunk!”

Jó kérdés, hogy az Európa-ellenesség, a barbár kirekesztés és Ciolos eddigi szerepe hogyan kerülte el az említett momentumos hölgyek figyelmét, hiszen alig pár napja emelték fel a szavukat egységesen a kirekesztés ellen; igaz, azt a budapesti melegfelvonulás kapcsán tették. Csak remélni lehet, hogy ha végeztek ak­tuális ügyeikkel, Ursula von der Leyen felkérdezésével és a mindenek feletti kormányhecceléssel, utószezonban lesz egy kis idejük Ciolosra is.