Trump át-, majd visszasétált

Kezet fogtak, együtt sétáltak oda, majd vissza, és jelezték ország-világnak, hogy barátságuk nem ért véget. Donald Trump és Kim Dzsongun rendkívüli találkozója minden híradás élére került. A sajtó bőven beszámolt arról, hogy az amerikai és az észak-koreai vezető megegyezett arról, hogy folytatják a korában zátonyra futott tárgyalásaikat Észak-Korea atomarzenáljának felszámolása, valamint ezzel párhuzamosan az ország elszigeteltségének megszüntetése érdekében. Csakhogy ez a találkozó jóval többet jelentett annál, amit a puszta tények mutatnak, szimbolikája, üzenete messze túlmutat azon, hogy a két vezető miben is állapodott meg, vagy miben nem. Márpedig az ázsiai államok megértéséhez szükséges, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a távol-keleti emberek gondolkodásában milyen óriási szereppel bírnak a szimbólumok.

Tény, hogy Trump az első amerikai államfő, aki Észak-Korea földjére léphetett, ez már önmagában is történelmi eredmény. Azonban az, hogy az amerikai elnök Dél-Korea, majd a panmindzsoni demilitarizált zóna irányából, gyalog közelítette meg Észak-Koreát, amellyel 1953 óta mindössze fegyverszüneti egyezménye van országának, különös jelentőséggel bír. Tulajdonképpen hadban álló országok vezetői találkoztak egymással úgy, hogy az egyik átsétált a másik területére. Ennek üzenete igen fontos. Először is jelzi, hogy a washingtoni vezetés számára rendkívüli jelentőséggel bír Észak-Korea, olyannyira, hogy az ország első embere nem fél attól sem, hogy az ellenséges ország területére lépjen. Természetesen Trump látogatása a megfelelő biztonsági intézkedések mellett történt, azonban a történelmi hagyományok által meghatározott társadalmak szimbolikájában ez még ma is igen merész lépésnek tekinthető.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, mikor is történt a találkozó. Nem is olyan régen Vlagyimir Putyin találkozott Kim Dzsongunnal, és számos olyan kérdésben megállapodtak, amelyek jelentősen növelik Oroszország befolyását a Koreai-félszigeten. Trump azóta lépéskényszerben volt, nem engedhette ugyanis, hogy Moszkva straté­giai előnyökhöz jusson az amerikai érdekszféra kiemelt területén. Trump ezzel sikeresen terelte vissza a koreai konfliktus kezelésének lehetőségét abba a mederbe, amely az Egyesült Államok gazdasági és biztonsági érdekeinek lehet megfelelő. Oroszország pozíciója így megint kérdéses, hiszen Kimnek az amerikai partnerség javítása lényegesen többet nyom a latba, mint bármilyen, Moszkvával folytatott kapcsolat.

Trump további sikerként könyvelheti el, hogy a Kínával folytatott, mindinkább elmérgesedő kereskedelmi háború ellenére sikeresen tudott egyeztetni Peking kiemelt partnerével. Phenjan erős függőségi viszonyban áll a Kínai Népköztársasággal, így Trump minden Kimmel való megállapodása, egyben Kínával szemben is javítja Washington pozícióit.

Mint már oly sokszor, az igazi győztes Kim Dzsongun, aki ismét tovább erősítette a saját és a hatalmi köreihez tartozó személyek pozícióját. A Kim-féle interpretációban is kiemelt szerepet kaphat, hogy Trump elnök átsétált Észak-Koreába, majd Kim visszakísérte, hiszen ezáltal a kommunista verzió szerint úgy tűnhet, hogy Kim mintegy kivezette országából az „ellenséget”. Nagy fegyvertény továbbá, hogy Kim rövid időn belül tudott tárgyalni Putyinnal és Trumppal is, hiszen ezzel jelezheti mind a nemzetközi közösségnek, mind pedig saját lakosságának, hogy globálisan elismert, kiemelkedő jelentőségű politikai erő birtokosa.

Különös pikantériát ad a találkozónak, hogy néhány nappal azután, hogy a két vezető feltétlen barátságáról biztosította egymást és a világot, az észak-koreai ENSZ küldöttség megvádolta Washingtont, hogy az indokolatlanul sújtja embargókkal a kommunista államot, és direkt rontja a Korea-közi viszonyt. Hiába, Kim barátságát, ásványkincseit és pia­cát nagyon meg kell fizetni, hiszen máris benyújtotta a számlát: az Egyesült Államok vagy enyhít az Észak-Koreára kirótt szankciókon, vagy Phenjan a mások által kínált lehetőségek felé fordul.