Mérce egy, mérce kettő

A tárcavezető kifejtette „megalapozatlan állítások vannak az unió hazánkra vonatkozó ajánlásaiban. Sajnálatos, hogy az Európai Unió gazdaságirányítással kapcsolatos tevékenységét politikailag vitatható, oda nem illő témákkal lazítják fel”. Kiemelte azt is, hogy a hazánkra vonatkozó országspecifikus ajánlások nem valós tényeken, hanem kettős mércén alapulnak, így azok elfogadását Magyarország nem támogatta, és külön nyilatkozatban tiltakozott az el­járás ellen.

Súlyos szavak ezek. Akár vádnak is felfoghatók, amely irányulhat akár az unió, akár Brüsszel ellen. Azok ellen, akik részt vesznek annak a hatalmas vízfejnek a működtetésében, és ahelyett, hogy szerényen, de kimagasló fizetésekért rendesen végeznék a munkájukat, olyan dolgokat mernek megtenni, amilyenekért száz évvel ezelőtt simán párbajra hívták volna őket. Még a nőket is, hogy adjak egy fricskát az indokolatlanul túlpörgetett egyenlőségesdinek is, és mert én Sargentinit sem akarom soha elfelejteni és Gyurcsányé Dobrev Klára első uniós vicsorításait se.

Visszatérve Varga Mihály nyilatkozatára, a miniszter kifejtette, a most tárgyalt dokumentumnak a magyar igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó része kettős mércét alkalmaz: nem megalapozott, és nem tükrözi a valóságot, hiszen a vonatkozó jogszabályi környezet nem változott az elmúlt évhez képest, amikor is nem fogalmaztak meg ilyen jellegű ajánlást. Mindez nem lehet a gazdaságpolitikai párbeszéd alapja. Az pedig aggályos, hogy az Európai Bizottság nem vette figyelembe a vitatott részekre vonatkozó magyar álláspontot.

Pedig a magyar álláspontot egyre inkább érdemesebb figyelembe venni, gondoljunk a két, gyakorlatilag elzavart Spitzenkandidatra és az Európai Bizottság elnökjelöltének személyére. De ne rugaszkodjunk el a gazdaságtól, annak teljesítményét kellene Brüsszelben reálisan értékelni. Előtte azonban érdemes egy kis kitérőt tenni Németországba, mert a német ipar bizony nincs csúcsformában. Ezt támasztja alá a müncheni egyetem felmérése, amely a lassulás miatt a rövidített munkaidős foglalkoztatás növekedését várja a német feldolgozóipar kulcsfontosságú területein, az autóiparban, a gépiparban és a vegyiparban. Ismerjük el, kendőzetlen őszinteség ez úgy, hogy közben néhány százezer dologtalan migráns kitartó, munka nélküli kullancsként szívja az ország vérét. Ha így megy tovább, a németek kicsavarják az egyébként dolgos törökök és kelet-európaiak kezéből is a mosogatórongyot – és megtanulnak újra dolgozni. Mert arról nem szólnak a hírek, hogy a csökkentett munkaidővel a jelenlegi fizetések megmaradnának. Adalék, a Deutsche Bank a következő öt évben tizen­nyolcezer embert bocsát el. De hogy ne mindig csak a németekkel példálózzunk: a francia jegybank a második negyedévi GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését a héten 0,2 százalékra fogta vissza az eddig várt 0,3 százalékról – azaz Macronéknak se megy valami fényesen.

Ezzel szemben londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben meghaladhatta az öt százalékot, az Európai Bizottság pedig tegnap tavaszi jelentéshez képest 0,7 százalékponttal, 4,4 százalékra emelte GDP-előrejelzését.

Jó lenne, ha mindezt uniószerte is figyelembe vennék, és ha rólunk van szó, elfelejtenék a más területen már alkalmazott szülő egy és szülő kettőhöz hasonló mérce egyet és mérce kettőt, és egyszerűen csak politikailag is korrekt mércét alkalmaznának. Mert mi tudjuk, hogy mennyit tudunk nyomni a latban.