Továbbra is pörgésben

A munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent, és 2010 óta nyolcszázezerrel emelkedett a munkában állók létszáma hazánkban, ami pestiesen szólva nem semmi, arról nem is beszélve, hogy sikerült megközelíteni a tíz év alatt egymillió munkahely létrehozását.

Az is említésre méltó, hogy tavalyhoz képest 84 ezerrel növekedett az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedők száma, illetve 48 ezerrel dolgoznak kevesebben a közfoglalkoztatottak között. Varga Mihály pénzügyminiszter tegnap azt mondta, hogy a kedvező gazdasági helyzet, a kormányzati gazdaságpolitikai lépésekkel megtámogatva eredményezte azt, hogy Magyarország ma az Európai Unióban a negyedik legjobb adatot tudja produkálni a munkanélküliségi rátát tekintve.
A gazdasági helyzetet értékelve nehéz meghatározni, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, vagyis mi miből adódott. Annyi bizonyos, hogy a 2013-as gazdaságpolitikai fordulat óta, amelyben meghatározó a szerepe a kormányzati fiskális és monetáris politikának, pörög a magyar gazdaság, az idei első negyedévben hazánk az európai növekedési rangsor élére került: míg nálunk 5,2 százalékkal, az Európai Unió huszonnyolc tagállamában 1,5 százalékkal, az eurózónában pedig
1,2 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék, vagyis a GDP.

Aztán azt is érdemes megjegyezni, hogy a beruházási rangsorban is élre kerültünk a huszonnyolc százalékos GDP-aránnyal. Vagyis a gazdasági növekedés, a rekordmagas beruházások és ezzel együtt a két számjegyű bérnövekedés is táplálja a munkaerőpiacot. És mivel ebben a környezetben a vállalatok munkaerő-kereslete rendkívül erős, továbbra is magas szinten stabilizálódhat a foglalkoztatás.

Ugyanakkor nem volt ez mindig így. Hiszen még emlékszünk arra az időszakra, amikor a fiatalok egy része a jobb megélhetés reményében kezdett átszállingózni Nyugat-Európába, az itteni munkaerőpiac meg kezdett kiürülni, így a cégeknek lasszóval kellett fogniuk a dolgozni képes és hajlandó munkaerőt. A magyar vállalatoknak így nem volt más lehetőségük, mint elkezdeni a felzárkózást a nyugat-európai bérekhez, és ezt kellett tenni a versenyszféra mellett a közszférában is. Ehhez társultak az állami oktatási és képzési programok, ami segített például abban, hogy az inaktívak visszatérjenek a munkaerőpiacra. Szerencsére a külső konjunktúra és a beruházások, amelyek segítették a gazdaságot, friss munkaerőt igényeltek, és könnyebb volt a munkavállalóknak emelt bért adni. Az idővel két számjegyű béremelkedés azt eredményezte, hogy egyrészt „jobban megéri dolgozni”, másrészt pedig a magasabb jövedelmek több fogyasztással járnak, vagyis a szolgáltatószektorban is több munkavállalóra van szükség. Mostanság pedig az extra gazdasági növekedést nem is elsősorban az export vagy az uniós támogatások, hanem leginkább a belső fogyasztás serkenti. És ez bizony kedvező körforgás.

Innentől kezdve lehet azon gondolkodni – már ha egyáltalán érdemes –, hogyan csökkenthető tovább a ráta, ami Csehországban például két százalék. Elemzők szerint a munkanélküliség valószínűleg elérte mélypontját, a jegybank vezetése viszont úgy véli, hogy a zombi vállalatok – olyan cégek, amelyek nem tudják törleszteni adósságaikat, vagy képtelenek a gazdaságos működésre – esetében mintegy százötvenezer ember térhet át a termelékeny szférába. Annyi viszont bizonyos: az eddig elért eredmények is biztatóak. Sőt!