Vélemény és vita

Éjjeliszekrény

Jó lesz hát vigyáznunk, mit olvasunk. Pláne strandon, kávéházban, parkban ejtőzve egy padon – még meglátja az Index szemfülese, és máris felállítja a diagnózist: az vagy, amit olvasol

Az európai parlamenti választások előtt Orbán Viktor interjút adott a La Stampa nevű olasz lapnak. Ebben elmondta, hogy egyik kedvenc szerzője az itáliai történész és író, Guglielmo Ferrero, akinek a hatalomról és a Római Birodalom nemzeteiről szóló könyvei ott vannak az éjjeliszekrényén és a saját otthoni könyvtárában. A miniszterelnöknek talán eszébe sem jutott, hogy ezzel a megnyilatkozásával helyzetbe hozza az Index szemfüles szerzőjét.

Jó lesz hát vigyáznunk, mit olvasunk. Pláne strandon, kávéházban, parkban ejtőzve egy padon – még meglátja az Index szemfülese, és máris felállítja a diagnózist: az vagy, amit olvasol. Ha tehát nem szeretnénk náci eszmék iránti fogékonyság gyanújába keveredni, véletlenül se bújjuk a Mein Kampfot nyilvánosan. Hasonló a helyzet Marx, Lenin, Sztálin esetében – elkönyveltethetünk kommunistának. Aha, ez és ez iránt érdeklődik, tehát olyan. S ha magyarázkodni kezdünk, hogy pusztán tájékozódásunk tárgyát képezte a téma, annál rosszabb: ugye, nem zörög a haraszt…

A könyv, amit Orbán az ágya mellett tart című, néhány napja közölt írás bemutatja Guglielmo Ferrero munkáját, amely 2001-ben a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg. „A hatalom – A legitimitás elvei a történelemben” című könyv a cikk szerint műfajilag nehezen behatárolható munka: sok minden keveredik benne, történelmi tények ezoterikus magyarázatokkal, politológiai állítások pamfletekbe illő hangzatos kijelentésekkel. Az önéletrajzi elemekkel is tarkított szöveg mégis tartalmaz érdekfeszítő és csaknem nyolcvan év távlatából a magyarországi politikai berendezkedésre is vonatkoztatható közléseket – állapítja meg a szemfüles elemzés. Például olyasmit, mint hogy Mussolini hatalomra kerülve, 1923-ban gyorsan elfogadtatott egy választási törvényt, amely örökös kétharmadot biztosított kormányának, vagy hogy Napóleon egyik első rendeletével beszántotta a szabad sajtót, és addig sosem látott propagandagépezetet hozott létre. Hiába volt mindkét diktátornak korlátlan hatalma, paranoid félelem lett úrrá rajtuk, hogy elveszíthetik azt – diagnosztizálja Ferrero –, ez pedig alapvetően különböztette meg őket a legitim vezetőktől. Az Index cikkének sugallata egyértelmű: Orbán is e sorba tartozik. S ha már Mussolini, az ember azt várta volna, hogy a szerző rokonítási indulatában kitér rá: a Duce unokája, Alessandra Mussolini EP-képviselő, aki a közelmúltig a néppárti frakcióban foglalt helyet, mint a Fidesz küldöttei. Azt azonban megemlíti, hogy az olasz történész Bibó Istvánra is mély benyomást gyakorolt, aminek lényegéről egyébként – ezt már mi tesszük hozzá – Bihari Mihály 2011-es „Hatalom és legitimitás – Guglielmo Ferrero hatása Bibó gondolkodására” című, vonatkozó tanulmányában olvashatunk. Bibó persze nem volt kétharmaddal megválasztott miniszterelnök, ezzel a diktátorvadászok célkeresztjét is elkerülte.

Az Index szemfüles képviselője amúgy igen jól értesült, mivel tudja, hogy Orbán a napi sajtóhíreken túl is sokat olvas. Ferrero mellett például keze ügyében tartja az izraeli „sztártörténész”, a jövőkutató Yuval Noah Harari munkáit, akinek a nevére kattintva hivatkozással elérhető kollegiális cikkre lelhet az olvasó, ahol kiemeltetik, hogy az illető homoszexuális. Csak hogy értsük: Orbán azt íratta az Alaptörvénybe, hogy „egy férfi, egy nő”, és tessék, milyen álságos, hogy az éjjeliszekrényén egy ilyen beállítottságú író munkáit tapogatja, akivel állítólag találkozni is szeretne, annyira megragadták progresszív megközelítései az irányított államkapitalizmussal és a korlátozott demokráciával kísérletező miniszterelnököt. Mintegy azt akarja tudni, hogy a globalizáció és a high-tech világ dominanciája közepette érdemes-e a nemzeti bezárkózásra és a kétkezi munka erősítésére koncentrálni.

És nincs vége a hiteltelenségre mutogatásnak: a liberális demokrácia egyik legnagyobb guruja, Francis Fukuyama művei is ott lapulnak a keze ügyében. Ráadásul önálló gondolata egy szál se, hiszen számos jel szerint az UNESCO volt főtitkára, a kormány közeli Századvég Alapítvány agytrösztjeinek kedvenc politológusa, Tilo Schabert két és fél évtizede megjelent leghíresebb munkája, egy amerikai liberális politikusról írt Boston Politics inspirációi alapján építette fel a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, alakította ki a kormányzáshoz való viszonyát, sodorta meg a politikai döntéshozatal ideológiai vezérfonalát.  

Nehezen érthető, miért baj, ha egy politikus a politikáról tájékozódik, abban gondolja tovább képezni magát. Hogy politikusként hatalomtechnikák alkalmazásairól olvas a történelemben. Legkevesebb két oka is lehet: az egyik, hogy elkerülje a csapdákat, amikbe kormányzó elődei belesétáltak, a másik, hogy milyen sikeres technikákkal sikerült megtartaniuk a ha­tal­mat. Egyik sem bűn – arról szól, ami egy politikus dolga.

És hát ugye, vezető téma a hatalommegosztás kérdése, ami 2010 óta foglalkoztatja az ügyeletes aggódókat. Számukra kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy a Fidesz teljesen egyeduralmú kormányzásra rendezkedett be, teljesen egyedül óhajtja irányítani az országot. Nem kívánja megosztani a hatalmat senkivel, pláne nem az ellenzékkel, bárkikből álljon is.

Nos, mutasson nekünk valaki olyan politikust, politikai erőt, aki és amely nemes gesztussal lemond a demokratikus szavazási rendszer által neki juttatott hatalom egy részéről, és megosztja azt versenytársaival, pusztán azért, nehogy autok­rata irányítás vádja érje. Persze, hogy azon igyekszik, hogy megtarthassa a hatalmat! Churchill bon mot-ja pontosan fogalmaz: A demokrácia közel sem ideális kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik, de még nem találtak ki jobbat. Tegyük hozzá: érvényes ez a liberális demokráciára is, amelyet Fukuyama és követői, az egész neoliberális tábor minden rendszerek legjobbikának tart, a fejlődés csúcsának, ahol maga a történelem is véget ér. Illiberális demokráciáról szólni pedig egyenesen szentségtörés! Ha engem kérdeznek, némi évődéssel azt szoktam mondani, hogy a felvilágosult abszolutizmus híve volnék. A kétharmad valami ilyesmit tesz lehetővé a demokráciában. Mert mi is a kétharmad? Minősített, illetve abszolút többség. Ezzel hatalmazta fel immár három ízben Magyarország a Fideszt. Tiszta sor. Ha majd a választópolgároknak nem tetszik, amit művel, ellenzékbe küldik, és más politikai erőt emelnek a helyébe. A tetszési index azonban egyelőre – az EP-választások után – úgy fest, hogy az eredmények parlamenti választásokra átszámolva nemhogy kétharmadot, hanem négyötödöt hoznának a Fidesz számára. Valamit tudhat a párt és vezetője, aminek folytán ekkora bizalmat élvez.

Egyszerű a válasz: sokak akarata testesül meg benne. A liberálisok szerint ezzel éppen az a baj, hogy a polgárok döntő többségének szemében népszerű célokat és elképzeléseket követ, illetve igyekszik megvalósítani, és már szitokszóként rá is ragasztható: populista. Mert hát nem illatos(?) szalonokban kifundált, a valósággal köszönőviszonyban sem levő elméletek mentén politizál, alkalmasint szembemenve az emberek elvárásaival. Óhatatlan az áthallás az egykori SZDSZ-es jelszó felől: „tudjuk, merjük, tesszük” – ők jobban tudják, mi a jó az embereknek, mint maguk az emberek. S itt találkozik a liberalizmus a bolsevizmussal: mindkettő az „élcsapat” rendszer híve. Ők, a saját maguk által felkent „hivatásosok” hivatottak arra, hogy az ostoba tömeget az egyedül üdvözítő útra tereljék és ott is tartsák. Számukra a hatalom csak akkor legitim, ha ők gyakorolják. Hiszen mindenhez ők értenek a legjobban.

Mózsi bácsi jut eszembe a régi viccből. Elterjed, hogy Székelyföldön él egy öreg góbé, aki mindenhez ért. Interjút készít vele a televízió, és a riporter kérdi: Igaz-e, hogy mindenhez ért? Mire az öreg: „Mindenhez es.” A Kairosz kiadó pedig köszönje meg illendően az Index szerzőjének az ingyenreklámot. Gondolom, sokan keresik máris azt a könyvet, amit Orbán Viktor az éjjeliszekrényén tart.

Kapcsolódó írásaink

Czakó Gábor

Czakó Gábor

Ismerős ismeretlen

ĀA Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor származásunk igazolása előbb biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült

Baranya Róbert

Baranya Róbert

Gyurcsányné a páston

ĀSzavai szerint hatalmas energiával és ambíciókkal vetette bele magát néhány hete a politikába Gyurcsányné Dobrev Klára

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom