Európa védői és sírásói

Az európai hatalmi csúcspozíciókért folyó küzdelem, a kulisszák előtti és mögötti alkudozás a mostani brüsszeli csúcstalálkozó után biztosan folytatódik, de a különböző érdekeket és célokat, a barátok és ellenfelek erőviszonyait illetően már többet megtudhatunk. Az is biztos, ezúttal sokkal nehezebb lesz az EU28-aknak megegyezni a tartalmi és a személyi kérdésekben, mint korábban bármikor, másfelől – a nemzeti szuverenista pártok és kormányok és elsősorban a V4-ek megerősödése és egységes fellépése következtében – vélhetően nem egy-, hanem többszólamú lesz az Európai Unió következő vezetése.

A küzdőtéren több érdek- és erőcsoport gyülekezik, köztük az Újítsuk meg Európát! (Renew Europe) névre keresztelt EP-frakció, amely a Guy Verhofstadt vezette, liberális ALDE de facto utódjaként jött létre. A két legnagyobb európai pártcsalád, a Néppárt (EPP) és a Szocialisták (S&D) a május végi EP-választásokon annyira rosszul szerepeltek, hogy kettejüknek már nincs abszolút többségük, de ha a harmadik helyen álló, a Macron pártjával erősítő „újító” liberálisokkal összefognának, akkor hárman 58 százalékos többséggel rendelkeznének a 751 tagú EP-ben. Ezért az Európai Bizottság elnöki székébe vágyó, de politikailag, szakmailag és erkölcsileg is alkalmatlan néppárti frakcióvezető, Manfred Weber a szocialisták mellett a szintén rivális liberálisok támogatására is ácsingózott, mert úgy számolt, hogy így megkaphatja majd a szükséges szavazatszámot az Európai Parlamentben. Ennek valószínűsége azonban már egyenlő a zéróval, mert kizárt, hogy az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács őt jelölné az EB-elnöki posztra, s ha mégis így tett volna, a másik két nagy pártcsalád vezetése megüzente neki, hogy nem szavaznának rá.

Miért is koldult a köpönyegforgató bajor politikus a kereszténydemokráciával szemben álló liberálisok támogatásáért? Akiknek eddigi belga vezetője például nem éppen a demokratikus értékek tiszteletéről híres, hanem intoleráns, agresszív stílusáról, továbbá korrupciógyanús ügyeiről. Jellemző, hogy a Macron-párt EP-listavezetője olyan öregembernek nevezte Verhofstadtot, aki már tizenöt éve frusztrált, mert nem éri el a politikai céljait. S akiről közismert, hogy amikor Magyarországról esik szó az EP-ben, rendszerint fröcsögve vádaskodik, és miniszterelnökét hol lekommunistázza, hol lefasisztázza. Például két éve a brüsszeli ülésteremben azt kérdezte Orbán Viktortól, mi lesz a következő lépés a diktatúra felé vezető úton: „Könyveket fognak égetni a Kossuth téren, Kertész, Konrád, Márai Sándor könyveit?”

De mit kérdez most a flúgos belga a pártja frakcióvezetőjének szerdán megválasztott Dacian Ciolos bukott román miniszterelnöktől? Tán nem tudja, hogy ifjúkorában annak a rasszista, fasisztoid Vatra Romaneasca szervezetnek volt egyik vezetője, amely 1990 márciusában megszervezte a marosvásárhelyi magyarellenes pogromot, aminek öt halottja és több száz sérültje volt, majd a szélsőjobboldali, magyargyűlölő kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártja ifjúsági szervezetét vezette? S ez az ember – aki nyilván nem véletlenül éppúgy George Soros jó barátja, mint Verhofstadt – most képmutatóan azt ígéri, hogy a pártja az „új remény Európa és minden európai számára”.

Az egyik oldalon tehát gyülekeznek a szélsőjobb és szélsőbal gyökerű „újliberális”, globalista birodalmi erők, amelyek Európa sírásói. Vajon a Néppárt centruma lepaktál-e velük, vagy visszatér végre kereszténydemokrata értékeihez, és a keresztény Európa védőinek oldalára áll, akik élén ott állnak a különböző pártcsaládokhoz tartozó V4-es vezetők? Ez nagyságrendekkel fontosabb kérdés az EPP frakcióvezetőjének sorsánál.