Vélemény és vita

Egy világ vagy egy se

A németek hetvenegy százaléka fél válaszolni az iszlámra és a bevándorlásra vonatkozó kérdésekre, ötven százalék nem szívesen beszél a zsidókról és a lágerekről, de éppígy kellemetlen számukra, ha az AfD-re kérdeznek rá

A hidegháború egy éles pillanatában a fenti dilemmára azt mondta az angol filozófus, Bertrand Russell, hogy akár legyen az egész világ kommunista, csak megmaradjon. Ma a globalizmus hívei ugyancsak egy világot akarnak, mint annak idején a kommunisták, és erőszakosságban is hasonlítanak hozzájuk: kívülről, titkosszolgálati módszerekkel felrobbantották az Auszt­riában működő jobboldali kormánykoalíciót. A parlamentarizmus kiüresedett, és az angol szociológus, Colin Couch által privatizált keynesizmusnak nevezett multinacionális „gondoskodás” is rosszul működik. (Igaz, a nagy cégek a gondoskodás révén a parlamentáris demokrácia látszatát fenntartják.)

A globális világkormányzás hívei totális ellenségképeket alakítanak ki, és hadat üzentek minden más elképzelésnek. Számukra ellenség az, aki az iszlámnak nyújtott koncessziókat károsnak tartja a jövőt illetően, aki a gender- és klímakampányokban politikai nyomást fedez fel, és egyáltalán mindenki, aki az Euró­pai Uniót bírálja. És ennek az ellenzéknek a bírálattól az utcai támadásig mindent le kell nyelnie. Persze megérdemlik, hiszen amikor a populisták, a népszónokok az átlagemberre hivatkoznak, az NSZK volt elnöke, Joachim Gauck szavai­val élve csak a „Dunkeldeutschland”, azaz a sötét Németország hangadói. Nácik.

Strache ügyében a német média és a Zöldek valóságos rágalomáradatot zúdítottak a jobboldalra: a tárgyilagosságra való tekintet nélkül éltek alkotmány adta jogaikkal. Hogy Strache nem szereti ezt a médiát? Elődjéhez, a gyanús körülmények között autószerencsétlenségben elhunyt Haiderhez hasonlóan népszónokként útban volt: túl hangosan tette fel azokat a kérdéseket, amelyek az utca emberét foglalkoztatják. Hogy az Ibiza-afférban a sajtó személyi jogokat sértett meg, az mellékes. S arról is jobb elfeledkezni, hogy a 2015-ben a netre feltett elszólásait miképp sikerült Angela Merkelnek töröltetnie Mark Zuckerberggel.

Jürgen Fuchs dokumentumregénye 1998-ban jelent meg Magdalena címmel. A Magdalena Strasse 76–77. alatt volt a Stasi vizsgálati fogháza, amelyben az író is hónapokat raboskodott, amíg a nyugatiak ki nem vásárolták. Az NDK-t Fuchs a lelkek Auschwitzának nevezte, és amikor a Gauck-féle történeti hivatalban – amelyet a Stasi-iratok feldolgozására és kutatására hoztak létre – a rá vonatkozó személyes anyagot 1992-ben megkapta, megdöbbenve látta, hogy nemcsak hiányos, de a kihozott iratokban egész sorok voltak törölve, néhol pedig a ceruzás bejegyzéseknél radírozás nyomai­ra bukkant. (Ügyében nyolcvan­nyolc jegyzőkönyv készült.) Ő maga ráadásul 1997-ig a Gauck-féle hivatal munkatársa volt, azért lépett ki, mert a hivatal egyre több volt Stasi-alkalmazottat és -ügynököt foglalkoztatott mint hivatalos szakértőt. „Mintha egy forradalom nyomainak az elsikkasztására lennénk itt” – írta. Mindezt valószínűleg azért, hogy az osszik, azaz a keletnémetek csak iktatószámok tömegével és egymás besúgásával szembesüljenek. Nem véletlen, hogy a hivatal legfontosabb pozícióit többnyire nyugati szakemberekkel töltötték be az „Ostpopulatio”, a keleti népség iránti bizalmatlanság jeleként.

Az 1950-ben született író 1999-ben leukémiában halt meg. Vizsgálat is indult, használt-e Stasi a letartóztatottak kezelésében, különösen Fuchs esetében radioaktív anyagokat. A válasz: csak a levélforgalom és a feketén küldött, borítékolt pénzek megjelölésénél, embereknél nem. Mindenesetre a lelkek átnevelése Stasi-módra 1989 után a régi NSZK-ban is mintha megtörtént volna. Egy felmérés szerint a németek hetvenegy százaléka fél válaszolni az iszlámra és a bevándorlásra vonatkozó kérdésekre, ötven százalék nem szívesen beszél a zsidókról és a lágerekről, de éppígy kellemetlen számukra, ha az AfD-re kérdeznek rá. A politikai elit kiüresedett – jegyzi meg Thorsten Hinz a Junge Freiheit hasábjain –, de minden téren eszkalálódik az antifasiszta küzdelem. Az egy világ vagy egy se kérdése a hidegháború örökségeként megmaradt.

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Úz völgye – hitünk jelképe

ĀAz utóbbi hetekben az úzvölgyi katonatemetőben történtek súlyosan megterhelték Magyarország és Románia kapcsolatát

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom