Vélemény és vita
Nemzeti méltóságunkban aláztak meg
Káin újból megölte Ábelt, hiszen az Úz-völgyi magyar katonatemetőben a gyűlölet tobzódott hőseink csontjai fölött
Az ostoba harag rátámadt hős katonáink sírjaira. A borzalmas események okán mártír Ábeljeink vére ma újból az égre kiállt. Holtukban sem lelhetnek nyugtot ilyen gyűlölködő környezetben. Mindaz, ami a hősi temetőben történt kegyeleti jogot, törvényt és nemzetközi megállapodást sértő – mélységesen erkölcstelen.
Mivel mi magyarok itt Európában társadalmi közösségben, állami keretek között és nem anarchiában, vadak módjára élünk, ezért kellő erkölcsi alappal kimondhatjuk, még román szomszédainktól sem tűrhetjük akár valós, akár képzelt háborús emlékezetük parttalan, korlátlan, szellemi perverzióként történő kiélését. Ráadásul úgy, hogy ebben a magyar hősi temetőben sosem nyugodott román katonáknak állítottak emléket. Ez fizikai abszurditás, hiszen 1916 őszén nyitotta meg a temetőt az osztrák-magyar hadsereg, ekkor pedig már nem is a románokkal háborúztunk ezen arcvonalszakaszon, hanem az oroszokkal. A második világháborúban a honvédség a szovjetekkel állt harcban az Úz völgyében, ahol román katona nem esett el. Azt senki sem vitatja, hogy volt egy román temető is a közelben, de nem Úz-telepen. Nyilvánvalóan könnyebb volt egy kész, gondozott temetőt ellopni a magyaroktól, és kialakítani egy román parcellát, mint saját költségen egy teljesen újat létesíteni.
Ennek ellenére székely testvéreink még arra is hajlandóak lettek volna, ha civilizált módon megkeresik őket, hogy egy román emlékmű felállítására sor kerülhessen a magyar temetőben, mert a távolabbi térségben valóban harcoltak román katonák is. Ez az aljas megoldás annak a kinyilvánítása, hogy még a halottainkat sem tisztelik. Egy létező hősi temetőbe létrehozni egy másik előjelű hősi temetőt úgy, hogy ott sosem nyugodott katonáknak állítanak emléket, és a román parcella keresztjeinek egy részét magyar katonák hamvai fölé helyezik, több mint a kegyeleti jog megsértése, ez már annak büntetőjogi esete, ez már sírgyalázás. Az nem vígasztal minket, hogy a temető átalakítását a román hatóságok is törvénysértőnek találták, és a védelmi minisztérium is közölte, a keresztállításra semmilyen engedélyt nem adott. Ugyanis a tudott törvénytelenségek megakadályozására semmilyen hatóság semmilyen intézkedést nem tett. Milyen felháborodást szülne, ha a verduni hősi temetőben a francia hatóságok tudtával és hallgatólagos jóváhagyásával a francia szélsőségesek a német parcellában, az éj leple alatt francia kereszteket állítanának a német sírokra, és azok keresztjeit szétdobálnák, a békésen tiltakozókat meg jól elvernék?
A román szélsőségesek nem érték be kegyeleti jogsértéssel és sírgyalázással. Úgy gondolták gazemberségből jelesre akarnak vizsgázni. Csütörtökön nagy löttyös indulattal mintegy kétezer megemlékezőnek álcázott garázda érkezett a temetőbe, hogy részt vegyen az emlékmű és a parcella „felszentelésén”. Körülbelül kétszáz helyi magyar élőlánccal próbálta megakadályozni a további kegyeletsértést, de a szélsőségesek erőszakkal benyomultak a sírkertbe. Kitépték és összetörték a székely kapu szárnyait, és szétdobálták azoknak a magyar katonáknak a keresztjeit, ahová a románok betonkeresztjei kerültek. Zászlórudakkal ütlegelték, szidalmazták és köpdösték a békésen tiltakozó székelyeket. Csak a székelyeknek köszönhető, hogy nem torkollott vérontásba az incidens, akik a románok provokálására nem reagáltak ellenségesen, míg a román rendvédelmi erők sunyi cinkossággal szemlélték a sírgyalázást, és azt, ahogyan a román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat.
A magyar katonai temetőnél történt erőszak és provokáció elfogadhatatlan. Temetőt, hősi halottakat, sírkereszteket gyalázni nemcsak felháborító, hanem aljas bűncselekmény is. Azonban nem mindegyik nemzetnek a fiai gondolkodnak ugyanígy. Ugyanis az történt, hogy a magyarellenes provokációra válaszul a diplomácia szabályai szerint tiltakozó jegyzéket küldtünk, és bekérettük a Külügyminisztériumba a román nagykövetet, aki minden udvariasságon és barátságon átgázolva, központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Ráadásul Dormánfalva román polgármesterének nyilatkozata és a csendőrség hivatalos közleménye szerint a magyar honvédsírok temetőjének meggyalázása, az élőláncot alkotó székelyek megtámadása meg sem történt. Elképesztő módon Románia elállt még a párbeszéd lehetőségétől, és hazugsággal próbálja álcázni a gyalázatos eseményeket. Mindez megtörténhetett egy olyan országban, amely jelenleg az unió soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el. Nem lehet, hogy csak Magyarországnak az érdeke a korrekt és jó viszony Romániával? Az elmúlt időben kötött komoly kompromisszumokat, amelyeket szándékaink szerint az erdélyi magyarság boldogulása érdekében tettünk, a másik fél nem a gyengeségünk jeleként értékelte-e? A történtek erősen megkérdőjelezik Románia szándékát a jó kapcsolatok építése mellett.
Ha nálunk történt volna hasonló eset, akkor rasszistának és fasisztának nevezné a hazai és nyugati balliberális politikai garnitúra nemcsak a szélsőségeseket, hanem az egész országot Orbán Viktorral az élen. Az európai parlament szocialista frakciója pedig soron kívüli ülésén követelné hazánk példás megbüntetését, Sargentini-féle jelentések tucatjai árasztanák el a különböző bizottságokat, és a hazai balliberális uniós parlamenti képviselők vörösre dagadt szemekkel éjszakáznának tollbamondva vádlóinknak hazánk ócsárlását. A Romániában történtek vonatkozásában hasonló gondolat a balliberálisok fejében még véletlenül sem fogalmazódott meg. Már látom, hogy a közvéleményt teljesen félrevezetve, az eseményekért székely testvéreinket hibáztatják majd. A balliberális politikai módszertan alapján így lesznek az áldozatokból elkövetők.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája alaptörvényünkkel megegyezően kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét és annak védelmét, amely nem szűnik meg a halállal. A kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog részeként érvényesül, az emberi méltósághoz való jog részleges továbbélését jelenti a halál bekövetkezte után is. Semmilyen más jog nem adhat felhatalmazást a román szélsőségesek hatósági segédlettel gyakorolt kegyeletsértésére és sírgyalázására. Minden civilizált ország jogrendszere és magának az uniónak is az írott joga deklarálja, minden más jog, illetve alapjog az emberi méltósághoz való jog mögött következik a sorban. A hősi sírok meggyalázása azonban túlmutat az egyén emberi méltóságának megsértésén. Ugyanis a garázdák egy egész nemzeti közösséget méltóságában megalázó tettekre ragadtatták magukat, amelyre semmilyen körülmények között sem kerülhetett volna sor.
Hazánk joggal várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt az esetet, és adjon magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre. A kormánynak pedig olyan határozott módon kell kezelnie ezt az ügyet, hogy az erdélyi magyarok érezzék, számíthatnak támogatásunkra!